BEDŐ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BEDŐ TAMÁS
BEDŐ TAMÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A csillagos éjszakába belementünk; mármint kint van csillagos éjszaka. Folytatódik azon jogszabályok és határozati javaslatok sora, amiben úgy néz ki, hogy nagy konszenzus van ma ezen a szép estén, hiszen az eddigi hozzászólások, de a bizottsági ülésen elhangzottak is azt mutatják, hogy a hegyközségekről, illetve a szőlőtermesztésről, borgazdálkodásról szóló törvények módosításában a nagy alapvonalakban megvan az egyetértés. Azt is mondhatnám, hogyha minden jogszabály kiállna 13 éves próbát, nem sok dolga lenne magának a parlamentnek, hiszen '94-ben a minisztérium szakemberei egy nagyon jó törvényt állítottak össze. Az idő közben eltelt, beléptünk az Unióba, és ez számos olyan jogos igényt vetett fel, amelyet most egy törvénymódosításban kellene rögzíteni. Vannak benne nagyon sarkalatos pontok, és vannak olyan technikai módosítások, amelyek az élethez igazítják magát a hegyközségi törvényt.
A bizottsági ülésen is és több fórumon is elmondták a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának képviselői, hogy sokat várt ettől a törvénytől a szakma, ennek jó részét meg is kapta, de azért maradtak bizonyos hiányosságok az elmúlt időszakban, amelyeket lehet, hogy például Font elnök úr most el is mondott például a területarányos szavazás kapcsán.
Melyek azok, amelyek egyértelműen jelentős módosítások a korábbiakhoz képest? Például a terület nagyságának a megállapítása az 50-ről 500 hektárra. Ez mindenképpen egy nagyon jelentős változás, hiszen ha visszaosztjuk, ezáltal 137 hegyközséggel lesz kevesebb, tehát 179 hegyközség lesz a későbbiekben. Lesznek olyan borvidékek, ahol egészen jelentősen csökken, mondjuk, 14-ről 3-ra a hegyközségek száma. Ami viszont egyfajta kiút ezeknek a kisebb és valamilyen oknál fogva kisebb hegyközségi területre berendezkedett borvidékeknek, az az, hogy 300 hektárban is van egy lehetőség megállapítani hegyközségi területet.
Ami a hegyközségi tagok jelentős részét kitevő látens tagsággal kapcsolatban egyfajta jelentős előrelépés, hogy 1000 négyzetméterben maximalizálja most a kötelező tagság nagyságát, ami azt jelenti, hogy jelentősen csökkenhet az adminisztrációja a működő hegyközségeknek, hiszen mindannyian tudjuk, hogy nagyon sok olyan termelő van, mondjuk, az én lakhelyem, Csongrádon is, akik évek óta nem járnak hegyközségi ülésre - de ugyanúgy megkapják a meghívót -, hiszen már aktívan szőlőtermesztéssel nem is foglalkoznak. Természetesen fizetési kötelezettség és mindenféle bizonylat beszerzése és így a hegyközségi tagság is abban az esetben kötelező lesz, amennyiben árutermelési céllal 500 és 1000 négyzetméter között foglalkozik a termelő.
A gazdálkodás szempontjából rendkívül előnyös a járulékminimum bevezetése, és az is előnyös, hogy ezt nem egységesen, országos szinten állapítják majd meg, hanem az adott borvidékek hegyközségei dönthetik el, legalábbis borvidéki szinten azonos nagyságban. Én úgy gondolom, hogy ez a későbbi gazdálkodáshoz jelentős támaszt fog adni. Mert fontos a jelentős anyagi támasz, annál is inkább, mert kimondva-kimondatlanul részben a költségvetési támogatások csökkenése, részben pedig a lényegesen magasabb színvonalú hegybírói és általában államigazgatási feladatok elvégzése miatt egy sokkal professzionálisabb hegyközségi menedzsmentre lesz szükség, aminek természetesen az állami támogatáson túl a saját bevételek is része kell hogy legyen.
A törvény pontosítja és egy kicsit jobban körülírja a körhegybíróságokat, magukat a hegyközségeket, a hegybíró szerepvállalását, részben annak kinevezésével, részben, hogy a betölthető hegyközségek számát maximalizálja háromban, hiszen most is van arra példa, hogy adott esetben egy hegybíró ennél több hegyközségnél lát el feladatot, és ha körhegybíróságot alkotnak, akkor pedig ez maximum háromból állhat.
Ez a törvénymódosítás, ha a hiányosságait nézzük, nem tér ki arra, amit itt most több képviselő is elmondott, hogy mi lesz a szavazási arányokkal a borvidékek közt, hiszen valóban ebben nagyságban eltérő lehetőségek vannak, és ebben az esetben valószínűleg - mint ahogy az már be lett harangozva - lesznek valamilyen szinten módosító javaslatok.
Még azért annyit el kell mondani, hogy ez a törvény jelentős adminisztrációs és egyéb terhet fog róni azon hegyközségekre, ahol az átalakulások megtörténnek, bár van néhány olyan borvidék, ahol a hegyközségi szám nem változik a módosítás után sem, de a borvidékek döntő részében összeolvadásokra, egyesülésekre szükség lesz. Ez mindenképpen költséggel jár. Ebben az évben nem lehet azt mondani - ahogy ezt a HNT képviselői is mondták -, hogy dúskálnának pénzben a hegyközségek. Ezért én úgy gondolom, hogy itt is meg lehet fogalmazni azt, ami a bizottsági ülésen is elhangzott, hogy valamilyen szinten szükség lesz arra, hogy ehhez az átalakuláshoz, egyesüléshez és általában az új rendszer felvételéhez valamilyen szinten támogatást tudjanak kapni a hegyközségek a későbbiekben, de kizárólag arra, hogy ezt az egyesülési folyamatot le tudják folytatni.
Én úgy gondolom - megismerve a politikai véleményeket és megismerve a szakmai véleményeket -, egy rendkívül jól leegyeztetett, azt is lehet mondani, átrágott törvényjavaslat van előttünk, ami módosító javaslatokkal még tovább finomítható. Én a magunk részéről, az MSZP részéről egyértelműen általános vitára alkalmasnak találom, és utána a részletes vitában pedig a kisebb pontosításokat majd kifejtjük, de ez egy jó hegyközségi módosító törvény.
A borgazdálkodásról szóló törvényről nem beszéltem, hiszen ezzel összefüggésben levezetett módosításokat tartalmaz például az engedélyeztetésekkel kapcsolatban. Tehát elfogadásra javasoljuk ezt a törvényt.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem