FONT SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a bizottság mind kormánypárti, mind ellenzéki tagjai úgy látták, hogy egy technikai törvénytervezetről van szó, és a bortörvény, hegyközségi törvény, borgazdaságossági törvény rendszerint elég közeli konszenzussal szokott elfogadásra kerülni.
Természetesen Magyarország relatíve széles borvidéki hálózattal rendelkezik, és minden borvidék érdekét olykor nehéz megjeleníteni egyetlenegy törvényben, de azért a bizottság ellenzéki része észrevételezte, hogy esetlegesen lehet ezen is változtatni, hiszen három évvel ezelőtt már volt egy hegyközségi törvénytervezet, egy bortörvénytervezet, amely nem került be akkor a parlamenthez, és az ott felvetett gondolatokat, ha tudunk közös megegyezésre jutni, akkor esetlegesen hozzuk be a most megnyitott törvényi szakaszokhoz.
A technikai törvénytervezet megjelölés mellett azért észrevételezte az ellenzék, s nem hagyhattuk szó nélkül, hogy sajnálatos módon a hegyközségi szervezetek folyamatosan csökkenő támogatási forrással szembesülnek 2002 óta. Most már több mint a felére csökkent le a hegyközségi szervezetek támogatása, ami a működési határuk kritikus szakaszához érkezett, miközben 2004-ben, belépve az Unióba, az uniós irányelveket és az Unióban külön törvényi keretekben szabályozott szőlészeti-borászati rendszert is a hegyközségi szervezeteknek kell kordában tartani, illetve az alapbizonylatok, a származási bizonylatok kiadásától kezdve a tagok regisztrálásán és az ügymeneten keresztül minden feladatot el kell látni. Ebbe tartoznak persze olyan technikai kérdések, mint a kivágás, a szőlőtelepítés engedélyezése, a kataszterbe sorolás, sok-sok, a szőlészek-borászok életét nagyon komolyan meghatározó feladatkörök, és ezt a feladatkört most már nagyon nehezen tudja ellátni; több borvidéken, több hegyközségnél komoly hozzájárulás-emelést kellett megszavazni a hegyközségeknek ahhoz, hogy egyáltalán az adminisztratív állományt valamilyen szinten fenn tudják tartani.
Ezekre a hétköznapi problémákra hívta fel az ellenzék a figyelmet, és javasolta, hogy lesz néhány olyan technikai jellegű módosító indítvány, amit érdemes lesz a kormánynak és a kormányoldalnak is elfogadni. Reméljük, és a tartózkodásunkkal azt jeleztük, hogy látjuk, hogy ennek a törvénytervezetnek van aktualitása, hiszen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a mögötte lévő szervezetek véleményének kikérésével került be a törvénytervezet. Bár a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa jelen lévő főtitkára jelezte, hogy problémát okozhat a relatíve nagy, 500 hektáros határra való felemelése a hegyközség alapítása alsó határának, és esetleges engedményként a 300 hektáros területek is alakíthatnak önálló hegyközséget.
(23.10)
Az ez alatti hegyközségek már csak körhegyközségként szerepelhetnek a későbbiekben. Több kisebb területű hegyközség ezt az eddigi jogaik és üzemelésük sérelmének vélte. Pontosabban annak, hogy a kormány most úgy próbálja megoldani a pénzhiányt, hogy a kisebb hegyközségeket összeolvasztja. Ehelyett viszont azt látnánk helyesebb útnak, hogy a legalább az eddigi szinten való finanszírozást - na nem az utóbbi három év, mert az már botrányos volt, hanem a 2002-2003 környéki finanszírozási szintet - jó lenne visszahozni, és akkor ugyanolyan életképesen működhetnének a hegyközségek. Ezért jeleztük, hogy módosító indítványaink lesznek, és ha ezek közül látunk befogadásra esélyt, akkor esetlegesen együttesen a támogatását is tudjuk majd adni ennek a törvénytervezetnek.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem