DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hallottuk egymást az elmúlt órában. Számomra meglepő üzenet, hogy egymásnak gratulálunk. Úgy érzem, ezt talán egy kicsit túlzásba is vittük. Vagy ha nem vittük túlzásba, akkor legyek én az, aki figyelmeztet erre bennünket, ennek a lehetőségére, hogy milyen veszéllyel, kockázattal járhat az, ha túlbecsüljük azt, ami előttünk van. Nevezetesen egy országgyűlési határozati javaslatot. Fenntartható fejlődési tanács létrehozatala, amiről szó van lényegében. Valamit olvasok ezen az íven, ez egyfajta glorified, elegáns preambuluma valamilyen szép szándéknak. Aztán valahol a 2. oldalon azt írja, hogy létrehoz a fenntartható fejlődés ügyével foglalkozó testületet, a fenntartható fejlődési tanácsot hozza létre. Ez az 5. pont közepe a 2. oldalon.
Azután szó van arról, hogy az elnöke az Országgyűlés mindenkori elnöke, a titkársági, végrehajtási feladatokat a kormány végzi majd, a kormány minisztere, vagy a kormány létrehoz valamilyen intézményt erre. Ez mindjárt meglep engem. Hogyhogy? Az Országgyűlés elnöke valamilyen olyan intézményt elnököl, amelyik se nem törvényhozó, se nem kormányozó, egyfajta kezdeményező, egyfajta inspiráló, szóval újszerű? No, én nem félek az új dolgoktól, de figyelmeztetem magunkat, hogy ez nem konvencionális, demokratikus, piacgazdasági hozzáállás. Vagy ha az, akkor szeretném hallani, hogy ez tényleg az, hogy erről meggyőződjek, mert nekem ez a mesterségem, hogy mi a piacgazdaság, és mi a demokratikus kormányzási forma.
Ez a titkárság majd biztosítja a stratégiai feladatok végrehajtásának koordinációját. Jó lesz, reméljük, de ismétlem, szokatlan, újszerű. Miért csináljuk ezt? Kérdezem. A miniszter úr ékesen elmondta a szándékot, és mintegy összefoglalta, amit a világ erről a témáról tud, a növekedés, annak kockázatai, annak limitációi, hogyan lehet ebből mégis valami okosat kihozni, a tudás, az emberi tudásmennyiség jelenlegi állásával, és az institucionális, az intézményrendszer jelenlegi állásával. Ezt megköszönöm miniszter úrnak. Hozzáteszem, ha ez a kormány álláspontja - feltételezem, az, hiszen a miniszter a kormány nevében szólalt meg -, akkor inkább feltételezném, hogy ez egy törvényhozási aktus kellene hogy legyen. Mert amit most mi csinálunk, egy nemes szándék kifejezése glorified módon, ahogy már kezdtem mondani, időközben dicsérjük egymást.
Szili Katalin házelnök asszony, amikor beszélt, arra gondoltam, hogy valaki majd be fog telefonálni nekem, és azt mondja, hogy jé, Szili Katalin miniszterelnöki próbabeszédét mondja? (Derültség.) Mert valahogy úgy is hangzott. Mi itt a szimbólum ebben, és mi ebben a cselekvés? Ami elhangzott, nagyrészt szimbólum, szándék. Hogy ez hogyan valósul meg? Igen, lesz majd egy titkárság, amit a kormány szolgáltat, és az jó lesz, ha a Fodor Gábor miniszter úr vezetése alatt lévő kormányágazat szolgáltatja, mert ez a miniszter ért is témához, és az a minisztériumi apparátus elég jól bizonyított az elmúlt 10-15 esztendő során. Hogy aztán mik a távlatok? Föltételezem, hogy nem az, amire Szili Katalin képviselőtársunk, elnök asszony figyelmeztetett bennünket, nehogy abba a hibába essünk, hogy kipipáljuk. Erre szeretném figyelmeztetni magunkat, az eddigi 5-6 perces értekezésem körülbelül az volt, hogy dicsérjük magunkat, aztán majd végül kipipáljuk, hogy elmondtuk, leltárt készítettünk, azt okosan csináltuk, meg is jelöltük a távlatot, azt is elegánsan csináltuk.
De aztán mi lesz? Hogy válik ez a koncepció végrehajtássá? Akkor majd jön a Földművelésügyi Minisztérium, a Gazdasági Minisztérium, a külügy, a pénzügy és az oktatásügy. Persze, de akkor miért nem azok az intézmények csinálják? Ezek helyben vannak. Ezek képesek ezeket a feladatokat végrehajtani. Most csinálunk egy fenntartható fejlődés tanácsot? Attól tartok, nem, inkább figyelmeztetem magunkat arra, hogy ez egy szimbolikus valami, ami talán jó, nem árt időnként szimbolikusan gondolkodni. Mert ilyesmi volt ám. Emlékezzünk, valaki talán itt emlékeztetett minket, én nagyon jól emlékszem, hogy ötven vagy hány évvel ezelőtt a Római Klub milyen elegánsan elmondta, s a világ legnevezetesebb tudósai voltak akkor ott, és mennyire melléfogtak! Szánalmasan! Körülbelül 10-20 évig az volt az evangélium, a “limits to grow”, a fejlődés, a haladás határai, mert kifutunk az anyagból, kifutunk az energiából, kifutunk az élelmiszerből, és végül még a szemétdombokból is kifutunk, ezért vége lesz az emberiségnek. Aztán elsősorban közgazdászok, de másik is rámutattak arra, hogy mennyire téves volt az az elindulás.
(21.20)
Engedtessék meg, hogy befejezésül elmondjam, mit írtam én akkor arról a témáról, ami aztán a közgazdaság-tudományban általánossá lett: azt, hogy a növekedésnek nincs határa. Van határa a limitált nyersanyagok felhasználásának, nevezetesen annak az energiának, amit most általában használunk, a szénhidrátoknak. (Sic!) Azonban nem az az egyetlen energiaforrás! Az emberi tudás mindezeket a problémákat megoldja. Hogyan? Valamikor a tudás eljut majd odáig, hogy olyan energiaforrások lesznek, mint a napenergia, és mást nem is lesz érdemes megérinteni, mert egy piszkos, sáros dologgal nem lesz érdemes bepiszkítani a kezünket, mert a tiszta napenergia, amelynek ma csak 2 százalékát használja a Föld, 3 százalékát használjuk majd, 50 százalékkal megemelkedik a felhasználása. Hol a határ? A határ az emberi tudás. És ez az az egyetlen resource, forrás, aminek nincs határa. Az emberi tudásnak nincs határa, önmagát fejleszti, és az energiahatárt is továbbviszi. És ha van energia, akkor minden más is megoldható a tudás és az energia révén.
Visszatérve a témánkra, hogy a fenntartható fejlődési tanács oldja meg azokat a dolgokat, amik előttünk állnak, nos, legyen, azonban figyelmeztetem magunkat, mintegy óva intem magunkat, hogy ne tekintsük ezt valami csodaszernek. Az előbb valamelyik képviselő úr arra emlékeztetett, ötven év múlva milyen büszkék leszünk - illetve akik itt lesznek, milyen büszkék lesznek - arra, hogy itt indult el a dolog, és innen van az időszámítás. Azt hiszem, ez nem így van. Ez egyfajta olyan valami, amikor csináltuk, amit csináltunk, aztán a dolgok úgy mennek tovább, hogy a szakminisztériumok, a vállalatok, a tudományok, a tudományos intézetek végzik a dolgukat, mi pedig odafigyelünk.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
