DR. OROSZ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A környezetvédelmi bizottság alelnökeként mint kijelölt bizottsági előadó, szeretném tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy bizottságunk a múlt hét keddi ülésén megtárgyalta, és 18:0 arányban, azaz egyhangúlag támogatta az országgyűlési határozati javaslat megvitatását és majdan kellő korrekciókkal módosítását.
A vitáról: értelemszerűen nem olyan jellegű vita volt, ahol a mellette és az ellene szóló érvek csatáztak, hanem sokkal inkább a “hogyan csináljuk” gondolkodásmód jelent meg. Egyértelműen kellett rögzíteni, hogy ez nem környezetvédelmi ügy. A fenntartható fejlődés korunk emberiségének és benne magyarságunknak a kérdése, amely ugyanúgy társadalmi kérdés, mint ahogy gazdasági kérdés, ugyanúgy kulturális kérdés, mint ahogyan természetesen környezetvédelmi kérdés is.
Nem úgymond habókos zöldek követelményrendszeréről van szó, hanem arról, hogy tudunk-e úgy élni ma, hogy élhessenek utódaink, unokáink is. És ez az országgyűlési határozati javaslat erre a közös felelősségünkre hívja fel elsősorban a figyelmünket. Ebből a szempontból üdítő a politikai csatározások közepette, hogy a hasonlóképpen érdekektől és a napi gyakorlati kemény küzdelmektől harsogó világban ilyen fontos kérdésben addig a pontig el tudott jutni a Magyar Köztársaság Országgyűlésében ülő pártok képviselőinek egy csapata, hogy kimondta, ebben a határozati javaslatban benne szerepel: az, ami ma a világban és benne Magyarországon történik, e tekintetben fenntarthatatlan. Ennek megfelelően közösen fel kell tudnunk lépni ellene.
Ennek a fontos tartalmi kérdésnek a kezeléséről szól ez az országgyűlési határozati javaslat, ami nagyon fontos. Kell, hogy legyenek válaszaink azokra a kérdésekre, amelyek befolyásolják a mai döntéseinket, a mai lépéseinket, befolyásolják a mi sorsunkat is, de még inkább az utánunk következő nemzedékek sorsát is.
Ugyanakkor nem e tartalmi kérdéseket helyezi középpontjába a határozati javaslat, nem is teheti. Hiszen inkább ügykezelési javaslat ez, amivel ráirányítja a figyelmet arra, hogy ma még ismeretlen úton járunk, szükséges az, hogy a Magyar Köztársaságban a stratégiai tervezés egészét vegyük górcső alá, és ahol nincs meg, alakítsuk ki annak intézményrendszerét, és ezen intézményrendszeren keresztül folyamatosan vizsgáljuk felül korábbi elhatározásainkat, korábbi programjainkat, és mindezeket egy olyan fenntartható stratégia jegyében tegyük, amely már részben rendelkezésre áll, részben most kerül kialakításra az az intézményrendszer, amely ennek a stratégiának a folyamatos figyelemmel kísérését lesz hivatott ellátni.
Ötpárti egyetértés mellett is a környezetvédelmi bizottság ülésén is elhangzottak azok a megfontolandó gondolatok, amelyekre Fodor miniszter úr is utalt. Igenis szükséges a fenntartható fejlődés tanácsa, ki kell alakítani, de ezenközben nem tehetjük meg azt, hogy nem figyelünk föl arra, hogy ennek a közjogi helyzetét is tisztázzuk és rendezzük.
Itt szeretnék utalni az ugyancsak a Ház előtt heverő másik hasonló tárgyú előterjesztésre. Igenis fontos, hogy mindezek közben legyünk tekintettel arra is, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának intézménye megteremtése és ez a most előttünk lévő feladat is kellő összhangban maradjon.
Mindezeket a környezetvédelmi bizottság ülésén is megemlítve, megbeszélve szeretném megismételni, hogy ebben a fontos ügyben a környezetvédelmi bizottság egyhangúlag azt javasolja, hogy az Országgyűlés a kérdést vitassa meg, és mielőbb fogadja el.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem