DR. VERESS JÓZSEF
DR. VERESS JÓZSEF
DR. VERESS JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Végignézve a létszámon, Garibaldi egyik mondása jutott eszembe, aki egy nagy csatájának 50. évfordulóján megállapította - a helyzet most fordított -, hogy kevesen voltunk, de sokan maradtunk. Én abban bízom, hogy ma még kevesen vagyunk, de majd ha nem is az ötvenedik, de a valahanyadik évfordulón büszkén állapíthatjuk meg, hogy sokan maradtunk azok közül, akik a fenntartható fejlődést fontosnak éreztük most is, és fontosnak érezzük a mindennapokban is.
A Broughton-bizottság volt az egyik olyan bizottság, amely ezzel a kérdéssel foglalkozott, és ők egy akkor nagyon nagy megrökönyödést kiváltó ötlettel álltak elő: nevezetesen le kell állítani a fejlődést, mert különben nem fogja elbírni a világ azokat a mellékhatásokat, amelyekkel ez a fejlődés jár. Természetesen ez nem megengedhető, hiszen a problémáink megoldása igenis fejlődést és fejlesztést igényel, és aztán az itt elmondott, elnök asszony által is idézett fázisokon keresztül eljutottunk oda, hogy bizony fejlődni és fejleszteni kell, csak éppen nem szabad úgy fejlődni és fejleszteni, hogy a mellékhatások helyrehozása többe kerüljön, mint a fejlődés által megtermelt haszon. Bizony láttunk ilyen példákat a világ különböző részein, és magunknak is érdemes ezen gondolkodni, mert amikor a fejlődésre összpontosítunk, akkor néha nem vesszük észre a káros mellékhatásokat, amelyek ráadásul nem is mindig direkt módon jelennek meg, az áttételek és a sokadik kereszthatások néha nagyon váratlanul és hirtelen jönnek elő olyan területen, amire nem is tudtunk gondolni. Ezért aztán fontos lenne, hogy képesek legyünk komplexen gondolkodni és hosszú távon végiggondolni a kereszthatásokat és azoknak a kereszthatásait is. Ebben nem mindig vagyunk igazán erősek, ma még ezt el kell ismernünk.
Az egyik fontos fejlődési szempontunk az kell hogy legyen, hogy a fejlődés és a fejlesztés a technológiákon keresztül hogyan tudja felgyorsítani ezt a folyamatot. Látom, hogy néhányan ráncolják a homlokukat. Nem arról van szó, hogy a technológia ördög önmagában, hiszen pontosan látjuk, hogy amikor egy fenntartható fejlődési modellben gondolkodunk, akkor az nagyon-nagyon sok újfajta, korszerű, valóban hatékony technológiát igényel, azaz nem a technológiával van úgy általában baj. Azzal van baj, ha a technológiát elkezdjük fetisizálni, és alávetünk minden mást a technológiai fejlődésnek. Ebbe a bűnbe viszont nagyon gyakran bele szoktunk esni mi itt Magyarországon, Európában és a világ többi részén is. Azaz egy szemléletről van szó. Egy olyan szemléletről, amely tényleg végiggondolja a fejlődés és a fejlesztés kívánt eredményeit és várható valós hatásait, és ezek között megpróbálja a valós összhangot érdemi intézkedésekkel és mechanizmusokkal kialakítani.
Ezért nagyon fontos, hogy hosszú távon és valóban komplex módon gondolkodjunk, azaz a globalizáció pozitív hatásait próbáljuk felerősíteni, és próbáljuk kivédeni azokat a negatív hatásokat, amelyek eddig nagyon sokszor, és hangsúlyozni szeretném, váratlanul jelentek meg az eddigi fejlesztések folyamán. Ha jól használjuk ezeket a korszerű technológiákat, akkor nemcsak a gazdaság fejlődésében léphetünk előre, hanem bizony előreléphetünk térségi fejlődésben, és előreléphetünk a szociális fejlődésben is. Akkor eljutunk oda, hogy hol vannak az erőforrásai ennek az újszerű fejlődésnek, s úgy gondolom, hogy itt olyan új innovatív modellekre van szükség, amelyek képesek összekapcsolni ezeket a látszólag egymástól eltérő szempontokat és erőforrásokat is.
Akkor beszéljünk arról, hogy hol kell a verseny, és hol kell az együttműködés, mert kell mind a kettő. Kell a verseny a kreativitásban, de tényleg a kreativitásban legyen verseny, és kell az együttműködés abban, hogy hol tudjuk a fenntarthatóságát biztosítani a fejlődésnek. Nos, ezek a helyi modellek újfajta szemléletben kellene hogy megjelenjenek. Ahogy itt elhangzott az előző hozzászólásokban, a közösségeknek meghatározó szerepe kell hogy legyen, és annak a szemléletnek kell meghatározó szerepe legyen, amely ezeket a közösségeket a fejlődésben viszi és vezeti.
Mindig oda jutunk vissza, hogy tervezni kell, és a tervezésnél ezeket a nem kívánt mellékhatásokat bizony meg kell vizsgálni, és meg kell találni a mechanizmusokat, amikkel ezeket el lehet kerülni vagy legalábbis csökkenteni lehet őket. Azaz az erőforrások egyszerű felhasználása mellett - hozzátenném, egyre inkább helyett - az erőforrások megsokszorozására lenne szükség. S akkor máris ott tartunk, hogy mi is lesz 2011-ben a magyar elnökség fő napirendje, vajon mi lesz Európának az új hozzászólása a megújuló lisszaboni folyamatokhoz, vajon hogyan képzeljük el akkor mi együtt azt a bizonyos új európai tudástársadalmat, amiben ez a fenntartható fejlődés lesz a meghatározó szemlélet.
(21.10)
Abban bízom, hogy ez a tudás különleges képességekkel rendelkezik, mert megosztható, mert úgy használható fel, hogy közben nem kopik el, nos, ez a sajátos képessége olyan új erőforrásokat teremthet, amelyek képesek lesznek önmagukat megsokszorozni. Nekünk már “csak annyi” a feladatunk, hogy ezt a különleges képességét az emberi tudásnak valóban hatékonyan alkalmazzuk a fejlesztési modelljeinkben.
És még egy nagyon fontos szempont kell, ez pedig az, hogy a civil társadalmat ne kisebbségi partnerként kezeljük. Ne úgy tekintsük, hogy ő van, magunk között szólva egy kicsit olyan szükséges rossz, amivel számolni kell, mert egyébként a közvélemény nyomását nehezen lehet kezelni, hanem úgy tekintsük, hogy ez az igazi hajtóereje mindennek a folyamatnak. Ha valóban komolyan vesszük, hogy a civil társadalomban igazi partnereket akarunk keresni és találni, ha tudomásul vesszük, hogy az ő részvételük határozza meg és hozza igazán eredményes szintre a fenntarthatóság folyamatait, nos, akkor van esélyünk arra, hogy ez a fejlődés valóban fenntartható lesz. Úgyhogy nem elég, ha azt mondjuk, hogy az EU-kötelezettséget teljesítjük, azt is teljesítjük; sokkal fontosabb, hogy saját jól felfogott érdekeink szerint járjunk el, és ezért kell fenntartható fejlődésben gondolkodnunk.
Végül mégiscsak a politikáról kell néhány szót mondanunk. Itt nagyon sokan elmondták, milyen fontos az együttműködés, azt hiszem, ez most már remélhetőleg közhely lesz, remélem, hogy más alkalmakkor is előjön majd. Ha már politikáról beszélünk, akkor idézzünk egy nagy politikust. Churchill azt mondta, hogy a politikusok általában a választásokban gondolkodnak, az államférfiak pedig a következő generációban. Azt kívánom, hogy ez a fajta bölcsesség jöjjön el a mindennapjainkba, és bízom abban, hogy a fenntartható fejlődés valóban képessé tesz bennünket arra, hogy a választási ciklusokon messze átívelő gondolatainkat és gyakorlatainkat meg tudjuk valósítani a hétköznapokban is. Ehhez kívánom, hogy majd amikor 10-50 év múlva visszagondolunk, és megállapítjuk, hogy milyen sokan lettünk, bár kevesen voltunk, akkor ezt a folyamatot eredményesen tudjuk végigvinni a helyi és az országos fejlődésben csakúgy, mint az európai uniós elnökség idején is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
