MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! Amikor kitaláltuk az 1 százalékos törvényt jó tíz évvel ezelőtt, akkor az volt a fő cél, hogy az állampolgárok elidegenedését csökkentsük. A pártállamban rendkívül nagy volt a redisztribúciós lánc, hiszen a javak elkerültek a központi hatalomhoz, és a központi hatalom utána visszaosztotta. Emlékszünk rá, hogy Battonya óvodát kapott, a VIII. kerület új gimnáziumot kapott és így tovább abból a pénzből, amit tőlünk szedtek össze. Tehát az volt a cél, hogy ezt az óriási mértékű elidegenedést csökkentsük, és szerény mértékben támogassunk szervezeteket, hiszen 1 vagy 2 százalék a költségvetés egészéhez képest csekélynek tűnik, mégis adott esetben jelentős hatást tud kifejteni. Ahogy Pettkó András is elmondta, úgy a civil szervezetek, mint az egyházak és különböző karitatív szervezetek számára jelentős összegek voltak ezek, és nagyon fontos, hogy ezeknek az eljutása zökkenőmentes legyen. Sajnos, a polgárok jelentős része nem használta ki, hogy a kreativitását, akaratát, szándékát így fejezze ki, ezért is hasznos, hogy ez a törvénymódosítás megszületik.
Az általános vitában már elmondtam, és mások is elmondták, hogy rendkívül szövevényessé vált az egész törvény, nem eléggé áttekinthető. Ezen nem ártott volna javítani, és ezt éppen a törvény-előkészítők és a beterjesztő tárca tudta volna megtenni.
Én három módosító javaslatot adtam be, amelyekről úgy gondoltam, fontos, hogy az eredeti szellemnek megfelelően korrigálják a problémákat. Az egyik probléma az, hogy ha valamilyen okból a kedvezményezett szervezet nem tudja fogadni, nem kaphatja meg az 1 százalékom, akkor az elvész, és nem érvényesül az állampolgár akarata. Ezért azt javasoltam, tekintettel arra, hogy a törvény más helyen javasolja azt, hogy értesíteni kell az adózót arról, hogy nem teljesülhetett az elképzelése, és az adományozása nem ért célt, ezért teljesen természetesnek tartottam azt a módosító javaslatot, amely szerint ennek a kézhezvétele után harminc napon belül egy másik kedvezményezettet jelölhet meg, hiszen ő nem tehet arról, hogy valamilyen adminisztratív vagy más akadály miatt nem fogadhatta adományát a kedvezményezett szervezet. Ezt egy bizottság sem támogatta, még egyharmad sem, így nem is lehet szavazni róla, és az előterjesztő sem támogatta. Megmondom őszintén, hogy nem értem a dolgot.
A másik javaslatom pedig arról szól, hogy mint minden adományozásnál, az adományozónak legyen módja arra, hogy maga döntse el: nevét a kedvezményezett megtudhatja vagy sem. Most egyszerűen úgy érezzük, mintha egy nagy fekete kútba dobálnánk be az 1 vagy 2 százalékainkat, nem tudjuk, hogy mi történik vele, nem tudjuk, hogy eljut-e oda, ahova akarjuk. Egyszerűen joga van ahhoz bárkinek, aki ad, hogy eldöntse, ezt névtelenül kívánja megtenni vagy sem. A jelenlegi törvény arra kényszeríti az adózót, hogy névtelen legyen, sőt minden erőfeszítést arra tesz meg - egyébként nagyon helyesen - az adatvédelem szempontjait figyelembe véve, hogy az egész adminisztratív eljárás során csak különböző kódokkal hoz létre kapcsolatot a kedvezményezett és az adományozó között.
Elnök úr, majd folytatni fogom. Köszönöm.
