DR. EÖRSI MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen hallom ezt a felém irányuló, ha tetszik, népkövetelést, hogy itt hosszasan és minden részletbe menően indokoljam meg ezt a törvényjavaslatot, lehetőleg a 15 percet töltsem ki, de ellen fogok állni ennek a kísértésnek, és azt hiszem, módomban áll csak a lényegre szorítkozni.
Hadd beszéljek először arról, hogy mi az a körülmény, ami szükségessé tette, hogy az öt parlamenti frakció vezetője ezzel a törvényjavaslattal éljen. Már volt szó erről ebben a Házban, de meggyőződésem szerint nem elégszer volt róla szó, és talán nem elég hangsúllyal volt arról szó, hogy Magyarország 2011-ben óriási kihívással fog szembenézni. Ez a kihívás pedig az lesz, hogy Magyarország fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki posztját; óriási kihívás ez Magyarország számára. Ha Magyarország a soros elnöki posztot sikerrel fogja betölteni, akkor az Magyarország tekintélyét az Európai Unió tagállamai között megfelelően fogja megemelni, ami azt is jelenti, hogy a korábbiaknál is lényegesen hatékonyabban tudjuk nemcsak nemzeti érdekeinket képviselni, hanem Európa egésze érdekében szavunkat hallatni. És megfordítom: ha az európai uniós elnökség nem lesz sikeres, akkor azzal kell számolnunk, hogy Magyarország megítélése az Európai Unión belül nem lesz olyan, amit szeretnénk, és ez bizony ártani fog hazánk érdekérvényesítő képességének.
Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy 2011-ben egy évvel leszünk a választások után, tehát ma még nem tudjuk, hogy milyen párt vagy milyen pártok nyerik meg a választásokat, és rendkívül fontos, hogy az európai uniós elnökségre való felkészülésünk semmifajta csorbát ne szenvedjen attól, hogy ki nyeri meg a választásokat. Éppen ezért rendkívül fontos az, hogy nemcsak a kormánykoalíció pártjai, hanem az ellenzéki pártok mindegyike is a lehető legmélyebben lássa ennek a felkészülésnek nemcsak a politikai, hanem a technikai vonalvezetését is, annak érdekében, hogy akárki kerül kormányra 2010-ben, megbízhasson abban, hogy az a felkészülési munka, amelyet a mostani kormánykoalíció kezd el és hajt végre, valóban az egész ország érdekeit szolgálja, és elnyeri az ellenzéki pártok támogatását is.
Éppen ezért, mint képviselőtársaim tudják, a Magyar Országgyűlésben már megalakult az úgynevezett nagybizottság, az a nagybizottság, amelynek feladata, hogy az Európai Unió tanácsüléseire való felkészülés jegyében - mielőtt a miniszterelnök úr elmenne a tanácsülésre - egy nagybizottság keretén belül tájékoztassa nemcsak az Európai Unióval foglalkozó képviselőket, hanem minden parlamenti frakció vezetőjét arról, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya milyen álláspontot kíván elfoglalni a tanácsüléseken.
Elképzeléseink szerint ezt a nagybizottságot, a nagybizottság hatáskörét egészítenénk ki azzal, hogy legalább félévenként, a tanácsülést megelőzően a kormány ne csupán a tanácsülésre való felkészülésről, az ott képviselendő álláspontról tájékoztassa a parlamenti frakciók vezetőit, hanem számoljon be arról is, hogy az európai uniós elnökségre való felkészülés jegyében mit tett és mit szándékozik tenni a jövőben is. Szeretném hangsúlyozni, és erre maga a törvényjavaslat is kitér, hogy a nagybizottság előtt való kormányzati beszámoló nem helyettesíti a kormány rendszeres kapcsolattartását a parlament szakbizottságaival. Én most nemcsak az egyik aláíró frakcióvezetőként beszélek itt, hanem az európai ügyek bizottsága elnöke, ha tetszik, kalapját is viselem magamon, amikor azt mondom, hogy elvárjuk a kormánytól - és a kormány erre ígéretet tett -, hogy rendszeresen beszámol a bizottságnak is arról, hogy az elnökségre való felkészülés éppen hogyan áll, milyen kihívásokkal szembesül a kormány, jelentős kihívásokkal, szeretném aláhúzni, és hogy ennek jegyében miket tervez. A bizottságban is mind az öt parlamenti frakció képviselői, szakpolitikusai helyet kapnak, de ezzel együtt úgy érezzük, hogy érdemes és szükséges olyan politikai szintre emelni, ha tetszik, ezt a dialógust a kormány és a parlament között, hogy a nagybizottság munkáját is érdemes ezzel terhelni. Tehát erről szól a törvényjavaslatnak az első része.
A második részben pedig - legszívesebben úgy fogalmaznék - idomulunk a tényekhez, a tapasztalatokhoz, ez a nagybizottság már elég régóta működik. Amikor megalakult, akkor alig lehetett ülőhelyet találni a teremben, a képviselők, bármely frakcióhoz tartozzanak is, szorgalmasan eljártak és részt vettek a vitákban.
(19.30)
Azt kellett hogy tapasztaljuk, hogy az elmúlt időszakban az érdeklődés megcsappant a nagybizottság munkája iránt. A frakcióvezetők vagy személyesen, vagy megbízottjaik útján, az európai ügyekkel foglalkozó bizottságok elnökei és alelnökei, a külügyi bizottság elnöke és alelnökei még-még részt vettek a megbeszéléseken, de a bizottság tagjainak székét, ha őszintén akarok fogalmazni, azt kell mondjam, hogy többnyire a nagybizottság üresen találta. Ehhez szeretnénk a nagybizottság rendjét, ha tetszik, átalakítani, hogy a nagybizottság munkájában azok vegyenek részt, akik a politikai súlyt megadják a nagybizottság munkájához, és ezen túlmenően valóban azok a szakpolitikusok, akik valódi érdeklődést mutatnak a bizottság munkája iránt.
Szeretném itt megjegyezni, és ezt az európai ügyek bizottságában lefolyt munka vagy vita alapján mondom, hogy elnézést kell kérnünk olyan képviselőktől, mint Veress József képviselő úr, mondjuk, a Szocialista Párt részéről, vagy Ékes Józsefre nézek, a Fidesz Polgári Szövetség részéről, akik rendszeresen résztvevői voltak ezeknek az üléseknek. Tudniuk kell, hogy nem róluk szól most ez a döntés, hanem azokról a kollégáikról, akik, hogy úgy mondjam, kevésbé voltak aktívak, mint a megnevezett képviselők. Tőlük tényleg őszintén elnézést kérek, le a kalappal előttük, mert aktívak voltak, de ők is tanúsíthatják, hogy ez a probléma a nagybizottság munkájával kapcsolatban valós volt, és érdemes a tapasztalatok alapján a megfelelő tanulságokat a vonatkozó törvényeinkben is átvezetni.
Tisztelt Országgyűlés! Lényegében ebben foglalható össze a törvényjavaslat, amelyet az öt parlamenti frakció vezetői jegyeztek. Kíváncsian nézünk a vita elébe, és szeretnénk annak a reményünknek hangot adni, hogy a parlament, amilyen konszenzussal terjesztette a plenáris ülés elé ezt a törvényjavaslatot, hasonló vagy ugyanolyan konszenzussal fogja végül is elfogadni azt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem