BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Eurostat legutolsó jelentése szerint hazánkban a nők keresete kevesebb, mint a férfiaké - különösen így van ez a turisztika területén, ahol a különbség 40 százalék -, egy korábbi tanulmány pedig azt mutatja be, hogy hazánkban milyen alacsony a részmunkaidőben foglalkoztatottak száma és aránya. Ezt sajnos a kismamák, illetve a gyermeket nevelő édesanyák nap mint nap tapasztalhatják a bőrünkön, hiszen szinte lehetetlen ebben a foglalkoztatási formában elhelyezkedni, munkát találni.
Az Eurostat említett jelentése a nők keresetét hasonlította össze a férfiakéval a turizmus területén. Nem véletlen, hogy ezt választotta az Eurostat, hiszen a turisztikában rendkívül magas a női munkavállalók száma és aránya. Addig, amíg a nők bére Belgium esetében eléri az ugyanezen területen dolgozó férfiak jövedelmének legmagasabb hányadát, addig a bérkülönbözet a közép-európai államokban, köztük hazánkban a legnagyobb. Elgondolkodtató, hogy míg hazánkban egy turizmussal foglalkozó nő 38 százalékkal keres kevesebbet, mint egy férfi, addig ugyanez az érték Belgium esetében csak 7, Dánia, Málta és Finnország esetében pedig 13 százalékra rúg.
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen lépéseket terveznek annak érdekében, hogy a részmunkaidős állások száma megnövekedjen, illetve mit tesznek annak érdekében, hogy a női és a férfi munkavállalók közötti jelentős bérkülönbség csökkenjen?
Várom válaszát. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem