DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném hangsúlyozni, hogy a vasúti reform nem egyenlő a forgalom szüneteltetésével, az ország nagyobbik felén ütemes a menetrend, a jól működő vasútvonalak kihasználtsága nő, jelentősen fékeztük a vasútról történő utaselvándorlást. Azt gondolom, hogy ezek azok az eredmények, amelyekre hivatkoznunk lehet, és amelyek igazolják azt, hogy a törekvéseink megfelelőek.
Nem kívánunk egyetlen községet, falut vagy várost sem elvágni a külvilágtól. Határozottan magasabb színvonalú közlekedésre törekszünk, mint ami eddig volt. Ami a Pápa és Környe közötti vasútvonalat illeti: a döntés meghozatala előtt vonalanként elvégzett hatásvizsgálatok történtek. Azt kell hogy mondjam, hogy téved a képviselő úr, amikor azt mondja, hogy hatásvizsgálatok nélkül. Környezetvédelmi szempontok figyelembevételével és szakmai egyeztetéseket követően került erre sor. Ennek az úgynevezett 13-as vonal forgalmának a szüneteltetése mellett egyértelműen az alacsony kihasználtság és a veszteséges üzemeltetés szólt. Az átlagos utasszám - mint azt annak idején is elmondtam - nem volt több, mint 6 fő.
Az eltelt időszak is igazolta a döntésünket. A vonatot kiváltó autóbuszjáratok kihasználtsága rendkívül alacsony maradt, ezért a Volán-társaságok ezeket a járatokat is integrálták a közszolgáltatást biztosító egyéb - hangsúlyozom: jól kihasznált - járataik menetrendjébe. Március óta semmilyen új információ nem jutott a tudomásunkra, amely ezt a döntést érdemben befolyásolhatná, éppen ezért egyelőre nem kívánjuk a forgalomszüneteltetésre vonatkozó döntést megmásítani.
Ugyanakkor a személyforgalom újraindításának elvi lehetősége természetesen megvan, a pálya rendelkezésre áll. Ha a térségben lesz olyan fejlesztés vagy olyan mobilitási igény, amely (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a közszolgáltatást indokolja, illetve e helyiek szeretnék ezt valamilyen társasági formában helyreállítani, erre nyitottak vagyunk.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem