DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony! Egyetértek önnel abban, hogy idős embertársaink tiszteletet, megbecsülést érdemelnek, és az időskor méltóságát meg kell őrizni.
A minisztérium mind a jogszabály-előkészítés, mind a jogalkalmazás gyakorlatában védi a szociális gondoskodásra szoruló idős emberek érdekeit. A szociális intézmények, az intézményekben élők térítési díjával kapcsolatos problémákkal a minisztérium több ízben is szembesült, ezért kellett változtatni. A szociális törvény 2006. évi módosítása az intézményi térítési díjak megállapítása terén a szolgáltatások valós költségeinek megállapítása érdekében bevezette az önköltség-számítási kötelezettséget, valamint az intézményi térítési díj önköltség alapján történő meghatározását.
Az intézményi térítési díjnak a törvényi szabályoktól eltérő alacsonyabb összegben történő megállapítását a törvény valóban nem tette lehetővé, a személyes körülmények figyelembevételét azonban továbbra is megengedi, ezzel megengedi a személyi térítési díj csökkentését.
Fontos annak a figyelembevétele, hogy a személyi térítési díjak fizetésének szabályai változatlanok maradtak, a személyi térítési díj megállapítása során az ellátott rendszeres havi jövedelmének legfeljebb 80 százaléka terhelhető. Abban az esetben, ha az intézmény által kért térítési díj ezt az összeget meghaladja, az otthon lakói vagyonára és a tartásra köteles hozzátartozó jövedelmére tekintettel a térítési díj kiegészítésre kerülhet.
Csak az a hozzátartozó köteles a térítési díj megfizetésére, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem a tartási kötelezettség teljesítése mellett meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét. Ez azt jelenti, hogy a kétfős háztartás esetén 108 520 forintnak kell a család megélhetésére megmaradnia, és csak az ezen felüli jövedelemről kérheti el a fenntartó az ellátott térítési díj kiegészítését. Ez az összeg egyébként jövőre 135 650 forint lesz. Ez a szabályozás tehát korlátot jelent a család terhelhetőségének vonatkozásában, védve a megélhetésüket.
Gondolom, hogy azzal egyetért képviselő asszony is, hogy a gazdag gyermek igenis járuljon hozzá az idős szülők gondozásához, ezt követeli meg a társadalmi igazságosság. A módosítás értelmében a fenntartó, az önkormányzat átvállalhat a szociális ellátás biztosításában jelentkező költségekből.
Egyetértek azzal, hogy a kaposvári önkormányzat átvállal ezekből a költségekből, keveslem azonban az összeget. Egy olyan önkormányzat, ahol milliárd forint jut jégcsarnokra, lehetne szociálisan érzékenyebb, és adhatna többet is, mint ez a 3 millió forint (Dr. Mátrai Márta: Hihetetlen!), ugyanis az állami és önkormányzati felelősség itt bizony közös, kedves képviselő asszony. (Taps az MSZP soraiban.)
(14.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem