DR. KINCSES GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. KINCSES GYULA
DR. KINCSES GYULA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, képviselő úr, a kérdését. Hiba lenne azt gondolni, hogy egy sokáig szokásjog alapján működő egészségügyben, ahol az ellátási kötelezettségek inkább a rutinok és a kialakult kapcsolatok alapján működtek, egy új rendben egyből zavartalanul működnének. Ezt mi sem állítottuk, ugyanakkor készek vagyunk a korrekciókra, részint a fenntartók megállapodása alapján, illetve ha erre bármilyen egyéb lehetőség lesz.
Ugyanakkor azért azt meg kell állapítani, hogy a finanszírozási problémákat nem ez a rendelkezéscsomag okozta, hanem az ország gazdasági lehetősége és az ellátórendszer mérete közti nem megfelelő egyezés, tehát a szerkezetátalakítás pontosan a finanszírozhatóságot célozza. Amiben biztos vagyok, a több-biztosítós rendszerre való áttérés ezt a helyzetet nem rontja, nem káoszt fog okozni, hanem olyan új érdekeket és helyi alkulehetőségeket - most az alkut jó értelemben véve egyeztetésnek értem - fog hozni, ami életszerűbben kezeli ezeket a kérdéseket. (Dr. Pósán László: Ezt mondta Molnár Lajos meg Horváth Ágnes is.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem