DR. TILKI ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. TILKI ATTILA
DR. TILKI ATTILA (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az európai emberi jogok egyezménye elismeri a tisztességes emberi élethez való jogot, amely alapvető jogot az alkotmányunk is rögzít. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségében vagyok országgyűlési képviselő, ahol nap mint nap szembesülnöm kell a kormány ezen alapjog figyelmen kívül hagyásának tömegeket sújtó eredményével. Térségünkben csak ebben az évben 60 százalékkal emelkedett a tartós munkanélküliek száma.
A kistérségben sok olyan település van, ahol minden családra jut legalább egy munkanélküli. Ha adott esetben az öregségi nyugdíjból élő nagyszülőkkel is együtt élnek, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a létminimum szintjén vagy még alatta kénytelenek létezni.
Az önök által szociális felzárkóztatásnak nevezett küzdelem részeként ezek az emberek folyamatosan nehezedő körülmények között élnek. A “Mobilitás elősegítése és megkönnyítése” programjuk eredményeként a havi Volán-bérlet ára megduplázódott. A menetjegyek árának drasztikus emelése különösen azoknak jelent óriási problémát, akik busszal vagy vonattal járnak be munkahelyükre nap mint nap. Van olyan település a választókörzetemben, ahol az önkormányzat visszatér a vegyes tüzelésű fűtésre, mert a gázszámlát nem tudják kifizetni. Innen már csak egy lépés a múlt század eleji tanodák működésének felelevenítése, ahol télen a gyerekek magukkal hozták az iskolába a tüzelőt. Itt tartunk, igen tisztelt miniszter asszony, a XXI. században: megújuló energiaforrások helyett vissza a szén- és fatüzeléses korszakba.
A nyugdíjaskorúak képtelen helyzetben vannak: orvoshoz csak legutolsó esetben mennek el, mert nem tudják kifizetni a vizitdíjat. Ha mégis elmennek, akkor nem váltják ki a felírt gyógyszert, mert nincs rá pénzük. Ha pedig muszáj kiváltani, akkor el kell dönteni, hogy az evésről vagy a fűtésről mondanak le. A dolgozni akarók nem tudnak, mert nincs munkahely, a bejárási költségeket pedig nem tudják fedezni. Marad a segély, ami szinte semmire sem elég.
Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik egyetemre, főiskolára szeretnének menni? Létminimumból több százezer forintos tandíj? Csak ebben az évben 25 százalékkal nagyobb arányban fordultak az önkormányzatokhoz átmeneti segélyért. A kisgyermekes családok sok esetben már a gyógyszerköltségeket is alig tudják kigazdálkodni. Ne adj' isten, hogy egyszerre több gyerek is beteg legyen!
A szociális válság, az egészségügy átalakításának legnagyobb vesztesei mégiscsak az itt élők lettek. Nekik utazni kell az orvoshoz, utazni kell a gyógyszer kiváltása miatt, mindemellett fizetni kell a vizitdíjat és a kórházi ellátás díját. Miből, hogyan? Milyen következményekkel fog járni mindez? Nincstelen, aluliskolázott, piacképes tudással nem rendelkező, beteges társadalom van kialakulóban. Kinek jó ez?
Kérdéseim a következők: mikor váltja fel végre a politikai programokat a valódi és hathatós segítség? Mennyi pénzt szán a kormány a mélyszegénységben élők felzárkóztatására? Mikor és mennyi támogatást kapnak az itt élő szegény sorsú emberek? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem