GRÁF JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

GRÁF JÓZSEF
GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése indokoltságához csak néhány mondatot az elmúlt időszak botrányaiból vagy nehézségeiből: madárinfluenza, Megatrade-botrány, ahol meghamisították az élelmiszerek lejárati határidejét, a húsvéti vagy karácsonyi piaci húslefoglalások, a feketevágóhidak bezárása, az engedély nélküli tejbehozatal Magyarországra, vagy két és fél évvel ezelőtt az a kicsit erős mondatom, ami akkor kicsit megütköztette a közvéleményt, hogy eltakarítjuk azt a szemetet, amit élelmiszerként hoznak be ebbe az országba.
Nehéz út áll mögöttünk az elmúlt 2-2,5 évben, amit a fogyasztói bizalom megerősítése, a fogyasztók biztonságának növelése érdekében tettünk meg. Több lépésből áll ez, ahogy ön is mondta, és ennek az egyik legfontosabb része a kormány december 23-ai határozata volt, amiben elrendelte az egységes élelmiszer-biztonsági szervezet létrehozását. Én azt gondolom, hogy ez az utóbbi időszak szervezetileg legfontosabb kérdése volt.
Az egységes élelmiszer-biztonsági szervezet létrehozása kapcsán vált szükségessé az egészségügyért felelős miniszter élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos rendeletalkotási feladatainak átcsoportosítása az élelmiszer-biztonságért felelős miniszter hatáskörébe.
Elkészült és elfogadásra került, az Országgyűlés elnökének aláírását várja az a törvény, amely a fenti feladatok technikai lebonyolításához szükséges. És így módosítani kellett az élelmiszerekről, az egészségügyről, az állategészségügyről, a növényvédelemről, a szabálysértésekről, a takarmányok előállításáról született törvényeket is. Én azt gondolom, hogy ennek a munkának a végére értünk, elvégeztük a feladatot, most már csak az eredményes végrehajtás a mi dolgunk. Az élelmiszer-biztonságért első helyen a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a felelős, és az általa felügyelt hatóság végzi - egységes szemlélet és irányítás mellett - ezt a munkát.
Én azt gondolom, hogy ez az új szervezet strukturálisan is javítja a szürke- és a feketegazdaság elleni fellépést. Természetesen a feketegazdaság elleni fellépés nem lehet csak és kizárólagosan állat-egészségügyi feladat, annak ellenére, hogy az első lépést az esetek többségében mindig mi tesszük meg, hiszen mi bukkanunk engedély nélkül előállított élelmiszer-ipari termékre, engedéllyel nem rendelkező előállítóhelyre, tehát azt mondanám, hogy a felderítő munka kapcsán, amiben az utóbbi időben a lakosság is szép számmal részt vesz, rendkívül sok jelzést kapunk ezen a területen. Ez az egyik legfontosabb része.
A feketegazdaság sajátságossága, hogy nagyobb nyereségre törekszik, kikerüli a legális utakat, és keresi azokat a kapukat, amelyeken keresztül illegális, nagy jövedelemre tud szert tenni. Néha a fennálló rendeletek, törvények és szabályok sem segítik az ellene való munkát, így például az alapvető élelmiszerek magas áfája - és ezt a vitát nem akarom újból előhozni - nyilvánvalóan ösztönzőleg hat a feketegazdaságra, hiszen egy 20 százalékos áfatartalomnál már érdemes kockáztatni, egy 5 százalékosnál nyilván sokkal kisebb a siker reménye, amiért ezt érdemes lenne megtenni.
De úgy gondoljuk, hogy az alap-egészségügyi rendszerben rendet raktunk, a magyar fogyasztók biztonságos élelmiszerhez jutnak, most a tisztességtelen versenyzőket kell kizárnunk a pályáról. Elkészítettünk egy programot, amelybe a társhatóságokat, mindenekelőtt a vám- és pénzügyőrséget is bevonjuk, és együtt lépünk fel ezen a területen. Azt gondolom, hogy ahogy eddig, ezen a területen is rendet fogunk rakni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem