DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány már a 2003-ban elfogadott magyar információs társadalom stratégiában megfogalmazta és a mostani kormányprogramban is megerősítette azt a szándékát, hogy hazánkban a digitális írástudás szintje az idősek, az alacsony iskolai végzettségűek, a kistelepülések lakói, valamint a fogyatékkal élők körében is elérje az európai uniós átlagot. A 2003-ban útjára indított IT-mentor program keretében kialakított képzési forma célzottan az érettségivel rendelkezők elhelyezkedési esélyeit hivatott növelni a munkaerőpiacon. Lehetővé teszi, hogy a mentorok az e-Magyarország-pontokon digitális népművelőként és személyes segítőként tevékenykedjenek.
A képviselő úr által említett, 45 év felettieknek szóló, egyéves foglalkoztatást biztosító EQUAL program - ami uniós támogatást is élvezett - 2006-ban befejeződött. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szűkült volna az IT-mentorképzési lehetőség, éppen ellenkezőleg, ezen a téren jelentős előrelépés történt azzal, hogy ez a képzés múlt év februárjától bekerült az új országos képesítési jegyzékbe, ez év szeptemberétől pedig a 78/2007. számú GKM-rendelettel megtörtént a szakmai és vizsgakövetelmények kiadása is. Ezzel létrejött a jogszabályi feltétele annak, hogy iskolarendszeren kívül, felnőttképzés keretében az adott intézmény OKJ-s IT-mentorokat képezzen. Ez lehet ingyenes is, amennyiben a képző intézmény a munkaügyi központtól ehhez támogatási forrást kap. Így másfél-két éven belül a legrászorultabb kisközségek számára szükséges személyi állomány kiképezhető, ilyen számú képzettet, OKJ-képesítéssel rendelkező képzettet tervezünk a piacra állítani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem