DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyvalamit, azt hiszem, senki nem vitat ma Magyarországon és itt a parlamentben sem, hogy a nők a hatalomból, a politikai döntéshozatalból ki vannak szorítva. A diszkrimináció ténye nem lehet egyszerűen vita tárgya, sőt az sem, hogy ez a helyzet nem egy ad hoc, véletlen, esetleges körülmény, hanem egy tartós, hogy így mondjam, fejlődés eredménye.
1990 óta, az első választás óta 8 és 11 százalék között váltakozik a nők aránya a parlamentben, az önkormányzatokban ennél magasabb, de messze nem jelentős, és más döntéshozatali pozíciókban sem a megfelelő számarányban találhatók. A megfelelő számarányon természetesen azt értjük, hogy hányan alkalmasak arra, hogy betöltsék ezeket a pozíciókat. Ma a diplomásoknak több mint a fele nő, és ugyanakkor itt a parlamentben mindössze az arányuk 11 százalék.
(23.00)
Tehát alapvetően egy emberi jogi kérdésről van szó. Emberi jogi kérdés esetében pedig nem lehet különbséget tenni egy parlamentáris demokráciában, egy nyugati típusú demokráciában aszerint, hogy melyik párthoz vagy melyik fő értékirányzathoz tartozik.
Amikor bennünket e javaslat benyújtása során kritika ért, természetesen a saját pártunkban is, akkor az egyik ellenvetés az volt, hogy nem liberális ez a megoldás. De gondolom, hogy azokat a képviselőket, akik támogatták ezt a javaslatot, ugyanígy próbálták a saját pártjukban is az éppen ott uralkodó ideológiának megfelelően - hogy úgy mondjam - megbélyegezni, s azt mondani, hogy miért ellentétes ez mindazzal, amit az a párt képviselhet. Tehát azt kell figyelembe vennünk, hogy miközben egy emberi jogi kérdésről van szó, egyszersmind egy kemény hatalmi kérdésről is szó van. Hatalmi kérdésről, és ezekben a kérdésekben a legnehezebb előrelépni.
A magyar történelemnek van néhány olyan időszaka, és van néhány olyan kivételes pillanata, amikor a hatalom birtokosai lemondtak a saját hatalmukról vagy a hatalmuk egy részéről. Ilyen volt a jobbágyfelszabadítás vagy a közteherviselés elfogadása a '48-49-es forradalom és szabadságharc alatt, ilyen volt, mondjuk, az általános választójog megteremtése a cenzusos választójog helyett, ilyen volt bizonyos értelemben a békés rendszerváltás is, amikor egy egypárti rendszerben, pártállamban az állampárt lemondott a hatalma egy részéről, és egy békés rendszerváltás nyomán lehetővé tette azt - természetesen hazai és nemzetközi nyomás hatására -, hogy egy parlamentáris demokráciába lépjünk át. A rendszerváltás óta valójában olyan emberi jogi kérdés, amely azoknak az egzisztenciáját érinti, akik itt ülnek a parlamentben, ilyen kérdés nem volt. A rendszerváltás előtt természetesen volt, hiszen a demokratikus ellenzék küzdelmeiben, amikor a szólásszabadságért, a gyülekezési szabadságért, az egyesülési szabadságért küzdöttünk, akkor ennek egzisztenciális kockázata volt. Ma az egyetlen emberi jogi kérdés, amelynek politikusokra nézve, idézőjelben mondom, egzisztenciális kockázata lehet, ez a kérdés.
Nem véletlen tehát, hogy az alapvető vita nem annyira pártok között zajlik ebben az ügyben, hanem inkább pártokon belül, nem egymást kívánják a pártok legyőzni ebben az ügyben, hanem általában saját politikai elitjükkel kerülnek szembe azok a képviselők, akik támogatják ezt a javaslatot, és próbálják a saját pártjaikat meggyőzni arról, hogy mégis ezt a kérdést rendezni kell, hiszen tűrhetetlen és tarthatatlan az, hogy a nőket, a társadalom nagyobbik felét kitevő kisebbséget gyakorlatilag a döntéshozatali pozícióból módszeresen, szisztematikusan kiszorítjuk.
Felmerül a kérdés, hogy vannak-e más eszközök, amellyel ezt el lehet érni. Ilyenről igazán én nem tudok. Nem vonom kétségbe mindazt, hogy természetesen ezernyi más módon lehet elősegíteni azt, hogy ez a helyzet megváltozzon, de ezek kiegészítő eszközök lehetnek csak az alapvető eszköz mellett, amelyet a kvóta jelent, magyarul: biztosítani az esélyegyenlőséget a nők számára - és majd lehet, hogy ötven év múlva már a férfiak számára -, hogy megfelelő arányban képviseltethessék magukat a döntéshozatali pozícióban.
Nem véletlen, hogy például kvótát Skandináviában vagy éppen Portugáliában is akkor vezettek be, amikor már ráadásul elérte a nők aránya a parlamentben a 15-20 százalékot, tehát azt az arányt, amelyet most egyesek megpróbálnak megcélozni, ezt tekintették egy olyan szégyenletes alulreprezentáltságnak, hogy erre rá hozták be a kvótát, ennek nyomán hozták be a kvótát, hogy még ezen az arányon is változtatni lehessen.
Szerintem nem megfelelő, ha a politikai pártok ebben az ügyben saját magukat próbálják fényezni. Ami a statisztikákat illeti: az SZDSZ is mondhatná, hogy az SZDSZ az a párt, amelynek a parlamenti frakciójában a legnagyobb arányban ülnek nők, mert a 20 főből 3 nő van, tehát 15 százalék. Nem mondjuk. Szerintem az MSZP kvótája sem vált be, mert ráadásul a cipzárelv nélkül a 20 százalékot sem tudta hozni, hanem 13 százalékot hozott listáról. Az MDF megyei kvótája szintén nem vált be, mert gyakorlatilag az országos listáról kerülhettek csak be a parlamentbe képviselők, és az egy szem listavezetőn, Dávid Ibolyán kívül gyakorlatilag senki nem került be nőként a parlamentbe; megyei listákon persze előkelő helyeken szerepelhettek. A Fidesz számaránya sem nagyobb, amivel be tudott jutni. Összességében nagyjából ugyanabban a mezőben mozgunk, itt tized százalékokból politikai előnyt kovácsolni bármelyik pártnak felesleges és értelmetlen lenne, és félresöprését jelentené a kérdésnek.
Azt hiszem, eljött az a pillanat, amikor őszintén szembe kell nézni ezzel a kérdéssel, és akkor tudunk csak eredményesek lenni, ha nem részleges pártelőnyöket próbálunk ebből a helyzetből csiholni, hanem megpróbálunk valójában összefogni, hiszen higgyük el, az igazi feladata mindenkinek a saját pártján belül van, és nem más pártokkal szemben.
Ellenvetések természetesen vannak szép számban. Ilyen például, hogy a kvóta egy szocialista találmány, de nagyjából úgy viszonyul ez a javaslat a szocializmusbeli, idézőjelbe tett kvótához, mint a demokrácia a szocialista demokráciához. Akkor egy társadalmi tablót alkottak meg választások nélkül, valójában Gizi, a szövőnő, Józsi, a vájár, Feri, az újságíró - és lehetne sorolni - volt valódi választások nélkül betéve a parlamentbe, egy olyan vízió alapján, amelyben egy egypártrendszer próbálta a társadalmat egy az egyben leképezni. Ennek semmi köze ehhez a kvótához, olyannyira nem, hogy természetesen önellentmondásba is kerülnek azok a pártok, amelyeknek mondjuk, azt a kereszténydemokrata gyakorlatot, amely a világban él, vagy azokat a kereszténydemokrata pártokat, amelyek megszavazzák a választójogi törvénybe való foglalását a kvótának, ilyen alapon le kellene kommunistázniuk, és meg kellene bélyegezniük; de látszik a kísérlet nevetségessége.
Alkotmányos aggályokat vetnek fel, hogy ez korlátozza a választhatóságot. De azért vegyük figyelembe a magyar választójogi törvényt! Az, hogy egyáltalán pártlistákat lehet összeállítani, amelyekre csak a pártok tehetnek jelölteket, ez nem korlátozza a választhatóságot? Egy tiszta rendszerben az lenne, hogy mindenki elindulhatna képviselőnek, aki akar, és majd az istenadta nép a tízezer jelöltből, aki önmagát fölrakja a listára, 386-ot beikszel. Minden más korlátozás, a megyei listától kezdve az országos listáig, az 5 százalékos küszöbtől kezdve az egyéni választókerületi körzetig minden egyfajta korlátozás. Itt az a kérdés, hogy az alkotmány lehetőséget teremt-e egy meghatározott cél, az esélyegyenlőség megteremtése érdekében erre a korlátozásra, és azt hisszük, hogy ezt megteheti az alkotmány alapján.
A következő kifogás és ellenvetés, hogy van-e elég alkalmas nő. Közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a válaszadók 90 százaléka azt mondja, hogy a nők legalább ugyanolyan alkalmasak politikusoknak, mint a férfiak. Ha megnézzük ennek a parlamentnek a bizalmi indexét és hitelét, ne vicceljünk már, kérem szépen! Hol van az az iksz számú férfi, aki azt lenne képes mondani, hogy az a hatalmas szellemi tőke és fölény, amelyet megtestesít ebben a Házban, nők által nem érhető el? Az biztos, hogy ha bármelyik szegmensét ennek a parlamentnek lefényképeznék - most persze hiába tennék, mert nincs itt szinte senki, de mondjuk, hétfői napokon, amikor kezdünk -, senki nem tévesztené össze egy IQ-bajnokság rangsorával, akiket a képen lát.
Tudnivaló, hogy ezeket a pártlistákat lényegében férfiklubokban állítják össze, hatalmi osztozkodások és alkuk révén, amelyben persze a tehetségnek és a rátermettségnek van némi szerepe, de hogy ez kizárólagos lenne, ezt nem hinném. Mint ahogy gondolom, az MDF soraiban sem kizárólagos, hiszen akkor azt kellene állítani, hogy az elnöknő kivételével egyetlenegy nő sincsen az egész MDF-ben, aki megérdemelné azt, hogy az első tíz közé egy országos listán bekerüljön. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
A másik ellenvetés, hogy ez a javaslat leértékeli a nőket - elnézést, mindjárt befejezem -, mert kvótanőként kezeli őket. Az a 210 képviselő, és azoknak a 87 százaléka, aki férfi, ugyanolyan kvótaférfiak, mint amilyen kvótanők lennének ezek. Nekik olyan pszichés problémát nem okoz itt ülni a parlamentben kvótaférfiként - nekem se egyébként -, tehát én azt hiszem, hogy ezzel a nők is meg fognak birkózni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)
