DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA
DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársnőim és Kedves Képviselőtársaim! Annak ellenére, hogy most kezdjük negyed tizenegy után - ami a svéd parlamentben lehetetlen lenne, hiszen ilyenkor már a képviselők otthon ülnek a családjukkal, mert így rendezték be a politikai életet - ennek a törvénynek a tárgyalását, egy nagyon nagy jelentőségű törvénymódosító javaslatról van szó. A magyar állampolgárok több mint felének emberi jogairól beszélünk most itt este, arról, hogy akarja-e a magyar politikai elit ténylegesen biztosítani a magyar állampolgárok közül 5 millió 200 ezernek az emberi jogait.
A nők a választójogot sem régen kapták meg, egyetemekre sem nagyon régen mehetnek, mégis bizonyították már ebben a 60-70 évben, hogy ugyanolyan alkalmasak és ugyanolyan jó képességűek, mint a férfiak. Azt gondolom, hogy ez olyan közhely ma már, amit nem kell külön igazolni. Mi lehet az oka, hogy a döntéshozásban még sincsenek ott? Mert nincsenek ott. Itt, a magyar parlamentben a demokratikus választások óta az ötödik ciklust írjuk, és ez alatt az öt ciklus alatt nem ment még 11 százalék fölé a nők aránya, 8-11 százalék között mozog. Mindig, minden ciklusban alacsonyabb volt ez a százalékos arány, mint a világon az átlag. Egyébként most a világ parlamentjeinek az átlaga 17 százalék fölött van.
Ha a nemzetközi összevetést egy kicsit részletesebben nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az Unióban 22 százalék, az EU-15-ök országaiban 28 százalék, az északi országokban, ahol a demokráciát a legjobb minőségűnek tartják hagyományosan, 41 százalék, de Spanyolországban is 36 százalék a nők aránya, Svédországban 47 százalék fölött van.
(22.20)
Az Európai Unióban a huszonhatodikok, az utolsó előttiek vagyunk ezzel az aránnyal, a világon pedig 115 ország előz meg. Azt gondolom, mindennél beszédesebb, ha elmondom, hogy az arab országok átlaga mozog ott, ahol a miénk, ez 9,6 százalék, és ebben azok az országok is benne vannak, ahol egyáltalán nem engednek nőket a törvényhozásba.
Miért van ez? Azért, mert a nők alkalmatlanabbak lennének a politizálásra, vagy azért, mert nem akarnának politizálni? Azt gondolom, ha egyenként megkérdeznénk nem az itt lévőket, hanem a 386 képviselőt, akkor nagyon nehezen találnánk olyat, aki azt mondaná az első kérdésre, hogy alkalmatlanabbak, és valóban ezt is gondolja. Azt, hogy nem akarnak politizálni, többen mondják, s erre néhány mondat erejéig vissza szeretnék térni majd a beszédemben. De hogy lehet az, hogy a közgazdászok, a jogászok, az orvosok és a tanárok között ma már több a nő, mint a férfi? Hogy lehet az, hogy egy közvélemény-kutatás szerint, amely körülbelül két vagy három héttel ezelőtt készült, a felnőtt nők 7 százaléka, azaz 280 ezer nő mondta azt, gondolkodott már azon, hogy politikai pályára lép? A 280 ezerből valóban nem lenne 120-130, aki alkalmas lenne arra, hogy itt politizáljon velünk együtt?
Természetesen a szociológusok nagyon régen tudják a választ, s nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. A válasz az, hogy a több ezer éves kulturális hagyomány szerint, amelyben élünk, a nőknek otthon van a helyük, a közélet pedig a férfiaké. Csak ha ezt a szemléletet a kultúrába rejtve tovább örökítjük, és nem törjük meg ennek a szemléletnek az állandó újraörökítését, akkor a nők emberi jogait nyirbáljuk meg, és emellett persze arról a tehetségről és azokról a képességekről is lemondunk, amiket a nők adhatnak döntéshozó pozícióban a magyar társadalomnak.
Mit lehet tehát tenni? Az európai országokban évtizedekkel ezelőtt megszületett a válasz, és bebizonyosodott, hogy az a gyakorlat, amit követnek, jó. Támogató intézkedésekre van szükség, hogy a kultúrába rejtett diszkriminációt megfékezzék, csökkentsék, és a nők esélyeit arra, hogy döntéshozó pozícióba kerülhessenek, növeljék.
A magyar alkotmány már most, alkotmánymódosítás nélkül is ad lehetőséget arra, hogy a diszkriminált társadalmi csoportok hátrányait támogató intézkedésekkel küszöböljük ki, kompenzáljuk, nevezetesen az alkotmány 70/A. § (3) bekezdése nyit erre lehetőséget. Egyébként volt alkotmánybírók, alkotmányjogászok szakvéleménye szerint ez a rendelkezés éppen elégséges ahhoz, hogy a javasolt kvótajavaslatot bevezessük. Ugyanis nem arról van szó, hogy bárkinek a jogait csökkentené egy ilyen támogató intézkedés, hanem arról, hogy a hátrányos helyzetben lévő csoport esélyeit növeli. Nem jogot csökkent tehát, hanem hátrányt egyenlít ki, vagy legalábbis hátrányt kompenzál.
Aki szerint csökkenti valakinek a jogait - nevezetesen a férfiak jogait - a nőket döntéshozó szerepbe támogató intézkedés, az vagy úgy gondolja - mert ez a gondolkodás csak ilyen logika szerint lehet érvényes -, hogy a férfiak tehetségesebbek és alkalmasabbak a politikai pályára, vagy pedig úgy, hogy a nők nincsenek is diszkriminálva Magyarországon. Csakhogy minden statisztikai adat, a fizetésektől kezdve a munkahelyi zaklatás tényén át a médiában a nőkről kialakított képen keresztül azt bizonyítja, hogy a nők bizony nagyon súlyos diszkriminációkat szenvednek, nem is egyet, hanem ennek számos formáját kénytelenek elszenvedni.
Nyugat-Európában régóta tudják tehát, hogy egyetlen olyan eszköz van, ami valóban bevált és működik, és egyszerűen nincs más eszköz, akár szeretjük ezt az eszközt, akár nem, ez pedig a kvóta, ami lehet, hogy rossz emlékű szó, és Magyarországon nem szeretjük, de azt gondolom, egy szónak nem a hangzásával, hanem a tartalmával kell foglalkoznunk. Kvótát Nyugat-Európában - és most már kitágíthatjuk: a világon - alkalmazhatnak úgy, hogy pártok alkalmazzák önmagukra, ha pedig erre nincs esély - és számos ilyen ország van -, akkor választójogi törvényben írják elő a pártoknak azok a kormányok, azok a parlamentek, amelyek igenis szeretnék a nők esélyegyenlőségét elősegíteni, hogy a pártoknak kvótát kell alkalmazniuk. De lehet kvótát az alkotmányban is előírni. Azokban az országokban tehát, ahol a pártok önként alkalmazzák magukra - ezek azok az országok, ahol régebben vezettek már be kvótát, leginkább az északi országok tartoznak ide -, ott elégséges az, hogy a pártok vezetnek be ilyen intézkedéseket; ahol nem, ott a törvényhez nyúlnak, és ezzel az eszközzel biztosítják a nők esélyegyenlőségét. Belgium, Franciaország, Spanyolország és Portugália tartozik ide az Unió országai közül, de a szomszédos Szerbia is alkotmányban rögzíti a nők minimális számát a parlamentben.
Amikor benyújtottuk ezt a törvényjavaslatot, akkor csak remélni tudtuk, hogy olyan társadalmi támogatottsága lesz, mint amilyen kiderült, hogy van. Az előbb idézett felmérés szerint a magyar lakosság 75 százaléka pártpolitikai kötődéstől függetlenül támogatja ezt a javaslatot. Csaknem száz magyar civil szervezet és a 4 ezer tagszervezetet számláló Európai Női Lobbi, valamint az ENSZ nők elleni diszkriminációs bizottsága - angol rövidítéssel a CEDAW-bizottság - arra kérte a magyar parlamentet, hogy mihamarabb fogadja el ezt a törvényt és alkalmazza is.
Persze nagyon jól tudjuk, hogy vannak ezzel a módosító javaslattal szemben - és leginkább, ahogy mondtam, a szóval szemben - ellenérzések. Sokan mondják azt, hogy a kommunizmusban sem működött ez az eszköz. Csak hát senki sem gondolja azt komolyan, hogy a választásokat el kellene törölnünk azért, mert a kommunizmusban is voltak választások, és azok sem voltak igaziak. Azt gondolom, nagyon nagy hibát követünk el, ha egy szó hangzása és története miatt eltekintünk attól, hogy egész másfajta tartalomról van szó. Az államszocializmusban alkalmazott kvóta egy tablót kívánt felállítani, azt próbálta bizonyítani, hogy az esélyegyenlőség, pontosabban a demokrácia már megvalósult Magyarországon; a mi javaslatunk célja viszont éppen az, hogy elősegítsük a demokrácia kiterjesztését az ország nagyobbik felére. A javaslatunk célja az, hogy elősegítsük az esélyegyenlőség érvényesülését, nem pedig az, hogy bemutassuk, hogy máris milyen jó a helyzet. Egyébként sem gondolhatjuk azt, hogy egész Európa tévúton jár - de nem csak Európát értve ide, hanem kitágítva, a világot is -, és nem gondolhatjuk azt, hogy többek között a német kereszténydemokrata párt kommunista lenne, holott ebben egy nagyon kemény kvóta működik.
Mondják azt is, hogy szerves fejlődéssel, a gondolkodás átalakításával kellene elérni, hogy a helyes arányok, a kiegyensúlyozott arányok megjelenjenek a parlamentben. Igen ám, csak ez sehol sem működött. Sokan mondják, hogy a skandináv országokban erről van szó, de ez nem igaz. A skandináv országokban a tudatformálás erőteljesebb módja akkor következhetett be, amikor a nők aránya 20 százalék fölé került a parlamentben, és az igazán jó, a nők esélyegyenlőségét segítő törvények - de nemcsak ott, hanem például Spanyolországban is - akkor kezdtek megszületni, amikor az egyharmadot, a 33 százalékot átlépte ez a bizonyos kritikus küszöb, amikor ezt átlépte a nők aránya.
De gondolkozzunk el azon is, hogy várhatunk-e alapvető emberi jogok biztosításával akkor, ha felismertük, hogy itt alapvető emberi jogok sérülnek, arra, hogy majd egyszer megváltozik a gondolkodás, várhatunk-e arra, hogy azokban a megyékben, ahol úgy döntenek az emberek, hogy nem akarnak halálbüntetést, ott ne legyen, ahol meg még nem jutottak el a tudati fejlődés ilyen fokára, ott meg legyen, vagy szép fokozatosan leépítjük a halálbüntetést. Ott sem tettük ezt. Az emberi jogok érvényesítésével kapcsolatban ha felismertük a jogsértést, akkor erkölcsi kötelességünk, hogy azonnal megpróbáljuk orvosolni.
Sokan hivatkoznak a tiszta versenyre. Akik a tiszta versenyre hivatkoznak, ugyanabba a hibába esnek, mint amiről az előbb beszéltem. Ha azt gondoljuk, hogy most a tiszta verseny dönt - hiszen ez az állítás, hogy csak a tiszta versenynek szabad döntenie -, és ennek az eredménye, hogy 11 százalékban vannak nők a magyar parlamentben, az mérhetetlenül leértékeli a nőket, és természetesen rendkívül igazságtalanul. Tiszta verseny nem lehet ott, ahol a versenyzők egyik része, a nők - ha egyáltalán pályára léphetnek, mert lehetőséget és engedélyt kapnak erre -, akkor is mázsás súlyokkal kényszerülnek futni, és közben folyamatosan azt hallják, hogy ők bizony alkalmatlanabbak döntéshozó szerepre, mint a férfiak.
(22.30)
Ez nem tiszta verseny, erről szó sincs. Ha azt mondjuk, hogy tiszta most a verseny, akkor azt is állítjuk, hogy a nőket nem éri diszkrimináció a döntéshozó szerepbe kerüléskor, márpedig, ahogy mondtam, statisztikai adatok tömegei bizonyítják, hogy éri.
A legátlátszóbb kifogásnak én azt gondolom, amikor azt mondják, hogy nem is lesz annyi nő, amennyire szükség van. Ki az, aki azt gondolja komolyan ma Magyarországon, hogy nincs 120-130 olyan értelmes, alkalmas, politikai ambíciókkal rendelkező nő az összes parlamenti pártban összesen, aki képes lenne, alkalmas lenne és akarna is képviselői feladatokat betölteni? Azt gondolom, hogy aki ezt mondja, annak a véleménye meglehetősen komolytalan, vagy megint csak ezt kell mondanom, mérhetetlenül és sértően leértékeli a nőket.
És sokan mondják, hogy legyünk fokozatosak, és előbb vezessünk be egy alacsonyabb kvótát, ne az 50 százalékost. Igen ám, csak ez egy álszent megoldás és egy álszent rendszer lenne, hiszen ha 50 százaléknál kevesebb vagy alacsonyabb kvótát vezetünk be, az nemcsak érthetetlen lenne, hiszen nem felel meg a nemek arányának, nemcsak érthetetlen lenne, tehát elveinkkel ütköző, hanem ráadásul hamis megoldás is lenne, hiszen ez az 50 százalék amiatt, hogy a magyar választási rendszer vegyes, ez az 50 százalék is egy szimulációs számítás szerint 27-32 százaléknyi képviseletet fog jelenteni a nőknek. Még így sem kerülünk be a 15 első ország közé, messze nem. Még így sem lesz az a 33 százalékos küszöb biztosan megugorva, amire nagyon nagy szükség lenne.
Azt gondolom tehát, és ezért kérem a pártok támogatását, és ezért köszönöm azoknak a pártoknak, amelyek már bejelentették a támogatásukat, a Fidesznek és az MSZP-nek, mert azt gondolom, hogy egy alapvető emberi jogról van szó, azt gondolom, hogy egy politikai akaratot fejezhetünk mi itt együtt ki. Azt gondolom, hogy olyan eszközt alkalmazhatunk, ami szerte a világon bevált, gyorsan és hatékonyan növeli a nők számát a parlamentben, és máris eredménye van ennek az összefogásnak, hogy egyáltalán beszéltünk erről a kérdésről, hiszen tudjuk azt, hogy sokkal több törvényt kell még keresztülvinnünk, de ez csak akkor sikerülhet, ha megfelelő létszámban, ebben a bizonyos 33 százalékban itt ülnek a nők a parlamentben.
Együtt léphetünk, és most lehetőségünk van arra, hogy az egyébként eléggé zilált magyar politikai közhangulatban egységesen lépjünk föl olyan csoport érdekében, amely csoportban vannak konzervatívok, vannak szociáldemokraták és vannak liberálisok, és döntsünk arról, hogy ötmillió magyar állampolgár esélyegyenlőségét akarjuk-e biztosítani akár úgy is, hogy lesznek olyanok, akiknek az előjogaikról ehhez le kell mondaniuk, és döntsünk arról együtt, hogy valóban európai országban akarunk-e élni.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps.)
