PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Én értem képviselőtársamat, mindenesetre a bent lévő nők sem szóltak hozzá a vitához. Komoly esély van arra, hogy a női kvóta nőkkel kapcsolatos sztereotípiák erősödéséhez vezethet. Gondoljunk csak bele, hogy azok a férfiak, akik eddig nem tudtak kibújni a kulturális beidegződések és téveszmék mögül, hogyan vélekednek majd azokról a nőkről, akik jó eséllyel, kevesebb fáradozással is mandátumhoz fognak jutni. Mi a garancia arra, hogy a kvótatörvény bevezetése után sokkal több nő fog politikai karrieren gondolkodni? Nem azzal lehetne javítani az arányt, ha hagynánk, hogy a politikai kultúra e szempontból pozitív irányba mutató folyamatai kiteljesedjenek? Egy esetleges kvóta bevezetésével kiengednénk a pozitív diszkrimináció szellemét a palackból, hiszen joggal vethetnék fel nyugdíjasok vagy éppen a szintén sok hátránnyal küzdő roma társadalom a kvóta igényét.
Láthatjuk, hogy ez a tendencia már meg is indult, a két nagy párt bejelentette igényét a munkáskvóta meghatározására. Magyar Bálint képviselőtársam néhány napja így nyilatkozott egy internetes interjúban a hirszerzo.hu-n 2007. október 12-én: “A romák esetében az esélyegyenlőséget ott kell megteremteni, ahol azt az érintettek elszenvedik. A cigányság hátrányos megkülönböztetése már az óvodában vagy az iskolában elkezdődik, ezért az egyenlő esélyek megteremtésénél ide kell fokuszálni.” Ezzel gyakorlatilag egyetértett az MDF kvótákkal szemben megfogalmazott álláspontjával. Az esélyegyenlőség megteremtését nem a parlamenti mandátumok elosztásával, hanem a nők hátrányos helyzetének, társadalmi, kulturális okainak megszüntetésével kell megoldani, az alapoknál kell kezdenünk.
Ma már szerencsére nincs olyan, hogy nőügy. Szerencsére és nagyon helyesen szabad szavazniuk, egyetemre járniuk, és minden velük szembeni diszkriminációt büntet a törvény. Minden egyes kérdés, minden egyes döntés kihatással van az egész társadalomra, legyen szó bármilyen területről. A Magyar Demokrata Fórum vallja, hogy a nemek közötti arány, egyenlőség csak akkor teremthető meg, ha a nők és a férfiak kölcsönösen segítik egymást, ezért nem tartjuk szerencsésnek, ha a nemiségből is politikai kérdést csinálunk. Az 1990-es évek elején az abortusszal kapcsolatos parlamenti viták jegyzőkönyve alapján meglepő, hogy a felszólalók túlnyomó többsége férfi volt, és a parlamentben helyet foglaló, nem egészen 8 százalék nő a kevés kivételtől eltekintve egyáltalán nem vett részt a vitában. A magzati élet védelméről szóló parlamenti vitában közel 200 felszólalás hangzott el, mindössze 25 alkalommal szólaltak meg nők.
A nemzetközi példák azt mutatják, hogy nincs kifejezetten összefüggés a női egyenjogúság fejlettsége és a kvóta között. A nemek közötti egyenjogúság szintje bonyolult kulturális és társadalmi összefüggések eredménye. A kvótát alkalmazó országok között a nők parlamenti részvételének tekintetében például Ruanda áll az első helyen 48,8 százalékkal, megelőzve a sokáig listavezető Svédországot, 47,3 százalék, mégsem gondolhatja senki komolyan, hogy a két országban ugyanolyan a nők helyzete. Finnországban, Dániában, Hollandiában, Ausztráliában vagy Új-Zélandon a parlamenti kvóta nélkül is kiugróan magas a nők aránya a törvényhozásban. A Magyar Demokrata Fórum vallja, hogy a magyar politikának ezen országok példáját kell követni, és nem kvótákkal, hanem a teljes körű egyenjogúság útján kell a nők részvételét a politikai pályán elősegíteni.
Az nem elégséges érv tehát, hogy vannak európai országok, ahol bevezették, hiszen vannak olyan európai országok, ahol nem. Belgiumban az arány ma 36 százalék, az alsóházban 32 százalék, a felsőházban, mindannyian tudjuk, van kvóta. Jól látjuk, hogy nem függ össze; az előbbiekben van, az utóbbiakban nincs kvóta. Pakisztánban van női kvóta, de nem hiszem, hogy van magyar nő, aki Pakisztánban akar élni. Pakisztánban a 342 parlamenti helyből 60 a nők számára van fönntartva. Vagy melyik magyar nő élne Afganisztánban, ahol a felsőház egyharmadának fele kötelezően nőkből áll, az alsóházban pedig minimum 68 nő kell hogy bent üljön, a 34 tartományból kettő-kettő? Finnországban a nők aránya 42 százalék, Ausztráliában az alsóházban 24 százalék, ezt minden képviselőtársam össze tudja gyűjteni, ha kíváncsi a pontos adatokra.
(23.20)
Átgondolt érvek helyett tehát komoly tanulmányt tegyenek az országgyűlési képviselők asztalára, amely minden szempontot végiggondol akkor, amikor arra kérnek a liberálisok minket, konzervatívokat, hogy adjuk fel, ők is, mi is elveinket, és szavazzunk meg egy egyéni szabadságot megfojtó antiliberális kezdeményezést. (Derültség, zaj az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem