PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Most térek rá a CDU kérdésére, amit Magyar Bálint képviselőtársam annyira szeretett volna meghallani. Ha Magyar Bálint ismeri a CDU szabályait, akkor nagyon jól tudja, hogy a CDU ugyanúgy, mint az MSZP, saját szabályai alapján szabályozza ezt a kérdést. De a CDU vagy a luxemburgi kereszténydemokrata néppárt attól konzervatív, hogy magára alakítja ki a kényszert, és ezt nem kívánja törvényben szabályozni.
Még egy gondolatot szeretnék elmondani. Sándor Klára képviselőtársam néhány perccel ezelőtt azt mondta, hogy én rosszul hallottam, amit ő mondott. Tisztelt Képviselő Asszony! Az, hogy ön miről tartott sajtótájékoztatót, arról egy ellenzéki képviselő csak a különböző tudósításokból értesülhet. Én elolvastam a honlapokon megjelent tudósítást, a képviselő asszony ott egyértelműen a mostani vitáról beszélt, és ha megnézzük a parlamenti jegyzőkönyvet, ott is a mostani vitáról volt szó, és nem azt mondta, hogy méltatlan az, hogy a női képviselők éjszaka részt vegyenek a vitában. De javaslom, olvassuk el azt, hogy például az MTI-n majd mi fog megjelenni.
Összefoglalásképpen azt tudom a képviselőtársaimnak mondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) hogy a Magyar Demokrata Fórum nem egy nőgyűlölő párt, a szabadság pártja, sokszínű párt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem