DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Feltehető a kérdés, hogy Óbuda országgyűlési képviselője miért szól hozzá a Tisza völgyét érintő napirendhez, hiszen Óbuda partjait nem a Tisza, hanem a Duna mossa. De - mint ez a vita is mutatja - egyáltalán nem lényegtelen, hogy itt hogyan dőlnek el kérdések, hiszen, utalva Katona Kálmán úr gondolataira, bizony napirenden van a Duna ügye is, és nem kevés indulat volt már eddig is a Duna kérdésében, és nem kevés indulatokkal elrontott ügy tornyosult már a Dunánál is össze.
Mint ahogyan itt is úgy áll a dolog, hogy van egyszer egy program, és van egy ezzel is foglalkozó törvény, és a programról is, törvényről is beszélünk, és ennek eredményeként, hogy ez így van, és nem tisztán arról beszélünk, amiről adott esetben kellene, okozza azt, hogy most egyáltalán ez a törvényjavaslat idekerülhetett. Mert a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése mint program, tulajdonképpen meglehetősen nagy konszenzust és támogatást élvezett minden oldalról, és valóban kormányzati ciklusokon ívelt keresztül.
Mi is lett aztán a hiba? Ezt majdnem elvitte az örvény, a politikai licit örvénye. Miben nyilvánult meg ez a politikai licit? Először is abban, hogy én vagyok a jobb, másodszor abban, hogy aztán irreális ütemezések alakultak ki, harmadrészt nem ezt közvetlenül érintő politikai licitek voltak a választásoknál, arra elköltötte aztán az éppen a politikai licitet és a választást megnyerő kormány, és kiüresedett a fedezete a szükséges beruházásoknak.
Mindezek mellett ugyan elindult sok minden, ezzel együtt is azt lehet mondani, hogy kudarc; na, nem a program kudarca, nekünk, politikusoknak a kudarca, hogy ezt a dolgot így kezeljük. Ezzel párhuzamosan nem alakult még mindig ki egy, egyébként a programhoz szükséges stratégiai tervezés és ágazati együttműködés, és nem alakult ki - és ez lenne igazából a törvény dolga -, hogy hogyan lehetne megakadályozni azokat az elhúzódó eljárásokat, amelyek egyébként a közérdekűség konstituálásával lennének hivatottak a dolgot gyorsítani.
Állatorvosi ló ez tehát a javából, és azt gondolom, hogy ezt a mostani törvénymódosítást arra kellene megragadni, hogy ezt az állatorvosi lovat jól elemezzük, és ha jól elemeztük, akkor hozzunk értelmes törvényhozási döntést.
(21.20)
A politikai licit eredménye - és elég őszinte az általános indoklás, el is mondja lényegében ugyanezeket, csak más szavakkal, mint amit én most. Az ütemezés elavult, hiszen ez év december 31-éig teljesen nyilvánvaló, hogy az eddig meg sem kezdett beruházások be nem fejezhetők, és az is teljes mértékben biztos, hogy azt a pénzügyi fedezetet és konstrukciót, amiben gondolkodott annak idején az akkori döntéshozó, át kell alakítani. Ez a két ok, ami miatt ez a törvényjavaslat idekerült. A 9. §-ról, amelyik a vízgazdálkodási törvényt módosítja, én most külön nem beszélnék, az valóban szükséges, de nem ehhez az ügyhöz tartozó technikai kérdés.
A kormány a kudarcból nem azt a következtetést vonta le, hogy nincs szükség a programra, még kevésbé azt, hogy nincs szükség ezzel kapcsolatosan a törvényre, és ez egy nagyon helyes döntés volt, hanem ide rendelte behozni a törvényt, módosítani a határidőket. De ha egyszer az ütemezést kivette, megjegyzem, az indoklás fölhívja azt a bizonyos kormányhatározatot, amelyik ezt a 25 évet tartalmazza, akkor szerintem helyesen járt el. Ha elfogadjuk azt, hogy a gondjaink java részét ez a politikai licit okozta, akkor gondolkodjunk el azon, hogy vajon most mennyi értelme van visszacsempészni a politikai liciteket olyan gondolatokkal, hogy legyenek azért konkrétumok, határidők. A programba kell, de nem a törvénybe. A programba kell, éppen ezért én azt gondolom, hogy helyénvaló lenne, ha a kormány Vásárhelyi-tervvel kapcsolatos tárcaközi bizottságának ezzel összefüggő ütemezéseit, elképzeléseit a törvényjavaslat vitájának a menetében a bizottságok, legalább a bizottságok még megismerhetnék.
Fölmerül az is, hogy technikai módosítást kért, nem akarta szerintem teljesen kiüríteni a kormány magát a törvényjavaslatot, ezért ahol korábban a határidők voltak, ott a program bizonyos árvízi megfontolásait javasolja behozni a törvénybe, amiben persze kifejezésre jut az is, hogy a programból valamit be akar emelni. Megjegyzem, én ezt egyébként önmagában fölöslegesnek tartom, de azt a képzetet is kelti, mintha a komplexitástól ellépne a kormány. Azt gondolom, hogy ezt a komplexitásügyet kezelni kell, de egy biztos, hogy bármely komplexitásról is van szó, az árvízi ügyek biztonsági értelemben prioritást élveznek. Ha mindent elvitt a víz, és nincs ott emberi lehetőség az életre, akkor ott aztán beszélhetünk vidékfejlesztésről, akkor már csak beszélhetünk vidékfejlesztésről. Tehát időben valószínűleg akkor is prioritást kell hogy élvezzenek bizonyos árvízi beruházások, mint ahogy egyébként, ami eddig megvalósult jobbára vagy nagyobbrészt, az megint csak a felkészült vízügyesek által megtervezett, elkészített és átadott vízügyi beruházás volt.
Ugyanakkor mégis éljünk a gyanúperrel, hogy van veszélye a komplexitás elvesztésének. Éppen ezért indokoltnak tartanám, ha a Magyar Köztársaság Országgyűlésében most egyébként hullámzó, de mégis nagyon egy irányba sodró vita arra késztetné a kormányt, mondjuk, a tárcaközi bizottság javaslatára, mert szerintem még megtehető, hogy a Vásárhelyi-tervet, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének programját, nem ezt a törvényt, hanem magát a programot - aminek számtalan elemét pontosan ismerik, hiszen Fónagy képviselő úr pont ezekről beszélt itt az előbb a hozzászólásában - vegye föl a zászlóshajóprogramok közé. Ez számos olyan prioritási gondot el tudna rendezni - nem a törvény kérdése, még egyszer mondom, de számos olyan problémát el tudna rendezni -, ami ma a bizalmi deficit okán itt ma kérdésként fölmerült. Senki nem bízik valamely okból, ki ezért, ki azért abban, hogy ha elkezdik megépíteni ezt vagy azt a vízgazdálkodási, árvízvédelmi beruházást, hogy majd a végén mégiscsak lesz belőle valami komplexitás.
Ezt a bizalmi deficitet hozzátéve, és a törvényjavaslatban megcélzott új finanszírozási konstrukciót is reálisabbá tudná tenni, tehát a bizalmi deficitet talán föl tudná számolni, a megcélzott finanszírozási rendet pedig megalapozottabbá tudná tenni, ha a kormány meghozná ezt a döntést, tehát zászlóshajóprogramjába iktatná ezt a bizonyos programot.
Ennek megfelelően én személyesen úgy kezelem, hogy az előttünk lévő törvényjavaslat egy technikai jellegű módosítás. Ezt a technikai jellegű módosítást meg kell hozni, mert senki nem akar lemondani a térségben élők gondjainak megoldásáról, szeretné, ha az új gondolkodásmódnak, a fenntarthatóságnak, az éghajlatváltozásnak és az új, megváltozott vízgazdálkodási megfontolásoknak megfelelően alakulnának ott a dolgok. Ehhez pedig életben kell tartani a programot, értelemszerűen az ezt megkérdőjelező törvényi előírásokat módosítani kell, és realitássá kell tenni a finanszírozási alapot.
De kérem, ettől ezt a programot nem lehet kőbe vésettnek tekinteni, mert hiszen látjuk, tudjuk, hogy a ma Magyarországon uralkodó általános vízgazdálkodási stratégia azért nem olyan, mint amilyet például a Vásárhelyi-tervben egyébként megcélzott maga a vízügy is. Nem nélkülözhető tehát, hogy miután átgondoljuk ismételten az ország vízgazdálkodási kérdéseit, ismételten elővegyük a Vásárhelyi-programot, és ahhoz is ismételten igazítsuk, mert egyszerre kell árvizet, belvizet és aszályt kezelni, ha már csak a vízgazdálkodási kérdésekről van szó. És itt ma többször elhangzott: vissza kell fogni a vizeket, jóval inkább, fejben is meg technikában is, mint ahogy erre korábban gondoltunk volna.
Éppen ezért tehát azt gondolom, hogy ezt az alapvetően technikai törvényt kisebb-nagyobb módosításokkal, mert nyilván szükség van ezekre, végig kell tárgyalni, el kell fogadni. A program fenntartása érdekében azonban zászlóshajóprogrammá kell nyilvánítani, nem törvényhozási kérdés, illetőleg az Országgyűlés elé kerülő fenntartható stratégia, éghajlat-változási stratégia és vízgazdálkodási stratégia értelmében majdan, nem túl távoli időben ismételten elő kell venni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
