KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam közbeszólni, amíg a képviselői bejelentett hozzászólások voltak, azért csak most kértem szót, de ha már elindult a kétpercezés, néhány dologra szeretnék reagálni, és nyilván majd még alkalmam lesz a többire is.
Rögtön azzal kezdeném: nagyon egyetértettem mindazokkal a felszólalásokkal, amelyek egyrészt azt taglalták, hogy nem lenne jó, ha ez a közös ügy - ez egy kifejezetten hosszú távú, több évtizedes közös ügy, egy tiszai rendbetétel, egy tiszai biztonság megteremtése, egy Tisza és környékén való gazdálkodásnak, életformának a változtatása -, egy ilyen kérdés nem kerülne szerencsés kontextusba, ha túlpolitizáljuk. Éppen ezért mondom, hogy azokkal a felszólalásokkal viszont nem értek egyet, amelyek megpróbálják ezt mégiscsak ezen bevezetés után túlpolitizálni.
Véleményem szerint természetesen lehet azon licitálni, hogy vajon melyik politika és melyik kormány használta lózungok eszközének a Tiszát, ki jelentette ki, hogy most már megoldottuk a Tisza árvízi biztonságát, mondjuk, épp a Bereg határában, és aztán egy hónap múlva jött az árvíz; ki mondta azt, hogy éppenséggel az elmúlt kormányok nem csináltak semmit az árvízi védekezésben, hogy aztán mindig azt igazolja, hogy maga csinálta. És az sem jó, ha azt mondjuk, hogy ez a kormányzat, mármint az előző, 2006-ban azért indította el ezt az újragondolást, és 2007-ben most ez a kormány azért változtatja meg a Vásárhelyi-terv programját, mert a nagy árvizek erre rádöbbentették, és végre észbe kapott. Akkor én is megkérdezhetném, akkor valószínűleg 2002-ben pedig az a nagy árvíz döbbentette rá az akkori kormányt, hogy készítse el a maga 2002-es programját, ami egy program volt a következő kormánynak, hogy hajtsa végre.
Bizony nem jó, mert nem így zajlott. Azért nem helyes erről beszélni, mert ezek nem így zajlottak. Évek hosszú előkészítése során nagyon komoly szakmai munkák éppen valamilyen időszakban beérnek, mint ahogy három év tapasztalata után, azt hiszem, a Vásárhelyi-terv módosításának is és az uniós eszközök fölhasználásának (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a lehetősége, a megteremtése is itt van előttünk, ezzel kell élni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem