VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Nagyon örülök, tisztelt Ház, hiszen egy dolog szóba került a komplex árvízvédekezésen kívül, és belekerült az itteni vita folyamába, nevezetesen: a Tisza hajózhatóságának lehetősége, a vízlépcső, a duzzasztó kérdése Csongrádon. Elmondanám, hogy ez nem mostani keletű, de annak örülök, hogy egyre többen fontosnak tartják ezt a kérdést.
2005. december 13-án a tisztelt Házban - köszönet érte az akkori képviselőtársaimnak - 333-an szavaztuk meg a területfejlesztési koncepciót, a Tisza hajózhatósága kérdéséről szóló országgyűlési határozatot, H/18068. számon. Mérföldkő volt ez akkor, és úgy gondolom, megtanít rá az élet bennünket, hogy mit jelent a vízvisszatartás, amikor ilyen keserves időjárást élnek meg mezőgazdászaink, gazdáink és mind, aki ott él a Tisza völgyében, és él meg maga a természetvédelem is, hiszen víz nélkül nagyon nehéz az élet. Víz nélkül nagyon nehéz a vízben élő állatokat és növényeket elképzelni. Fuldoklott minden a nyáron a 40 fokos aszályban. Nagyon nagy lecke volt, és úgy gondolom, azokat a szkeptikusokat, akik valamiféle szitokszónak gondolták a duzzasztót - valószínűleg félretájékoztatás és egyebek kapcsán -, megnyugtatnám, hogy a Majnán a ’30-as években folyamatosan épült meg huszonvalahány duzzasztó, és meg lehet nézni a Majna hajózhatóságát, kereskedelmét, az ottani mezőgazdasági termelvények és egyéb dolgok szállítását.
(19.50)
Illeszteni kell a többi sorába, hiszen itt elhangzott Godó képviselő úr szájából, hogy ez az egy hiányozna, hogy komplex legyen a Tisza hajózhatósági lehetősége.
Köszönöm szépen a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem