BALOGH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALOGH JÓZSEF
BALOGH JÓZSEF (MSZP): Nagyon sok észrevételt, véleményt hallottunk, bár szerintem a szakmai kérdések elmondásakor meglehetősen ismétlődnek azok az érvek, indokok, amelyek a most vitára bocsátott áfatörvénnyel kapcsolatos szempontokat érintik. Úgy gondolom, alapvetően elfogadhatjuk azt a tételt, hogy az Európai Unió egységesítési törekvései, illetve az áfatörvény eddigi végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatok és a korrekciók szükségessége együttesen indokolják az áfatörvény egységes szerkezetbe foglalását. Itt a vitában különböző megközelítések hangoznak a tekintetben, hogy további pontosításokra, módosításokra, finomításokra szükség lehet. Ez a részletes vita folyamán megfogalmazható és kialakítható lesz. Egyébként a szocialista frakció részéről is vannak ilyen természetű elképzelések, és úgy gondolom, ha ezek tisztázódnak, akkor a részletes vitában ezeket a kérdéseket meg tudjuk beszélni, illetve egyeztetni tudunk.
Azokkal a felvetésekkel kapcsolatban, amelyeket itt ellenzéki képviselőtársaink elmondanak: sajnos az a helyzet, hogy jelen állapotban jó lenne annak lehetőségét megragadni, hogy bizonyos ésszerűsítést hajtsunk végre az áfakulcsok vonatkozásában, ezt senki nem vitatja, de aligha képezheti vita tárgyát, hogy a 2007. év októbere ennek a latolgatására ugyan alkalmas, de a szorító pénzügyi kényszer miatt ennek realitása néhány éven belül aligha van. Különösen, ha figyelembe vesszük a politikától független szakmai hozzáértők véleményét, történetesen most épp az Állami Számvevőszék vonatkozó megállapítását, ha úgy tetszik, instrukcióját akár a 2007-es évre is, egyértelműen úgy látják, hogy néhány éven belül esetleg bizonyos korrekcióktól, amelyek kompenzálással járhatnak együtt, egy ilyen tömegű adóbevételt eredményező törvény esetében realitása jelenleg nincs.
Tehát ez szépen hangzik, biztos, hogy a televízió képernyői felé fordulva ezt nagyon hatásosan elő lehet adni, a legkülönbözőbb hangszerelésben, de ha figyelembe vesszük, hogy az adónak több más funkciója mellett állami kiadásokat kell finanszíroznia, akkor ezt csak a kiadások drasztikus csökkentésével együtt lehetne megvalósítani, és akármilyen szépen is hangzik, napjainkban ennek lehetősége nincs meg.
Összességében azzal zárnám mondandómat, hogy maradjunk a realitások talaján. A szép, okos és valóban megfontolandó adócsökkentési javaslatokat halasszuk el későbbre, és pusztán a szakmai megfelelőséget vitassuk meg itt az általános vitában, és e tekintetben próbáljunk sommás véleményt kialakítani, hogy ez az alapvetően Európai Unió által kezdeményezett, egységes szerkezetbe foglalt törvény a későbbiek folyamán is alkalmas legyen feladatának betöltésére, és az egyszerűsítésre, az olcsóbbá tételre, a lakossági terhek csökkentésére valószínűleg néhány év múlva tudunk visszatérni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem