DEMENDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót. Az általános forgalmi adóról szóló törvény vitája kapcsán eddig is sok minden elhangzott. Én azt gondolom, hogy azok a szakmailag, nyilván a felszólalók által indokoltnak nevezett kitérők és eltérők azért beleférnek ebbe a vitakeretbe, bármelyik oldalról is hangzik ez el. Egyik helyen kicsit nagyobb az eltérés, a másik helyen kevesebb.
Az áfatörvény kapcsán magát a törvényhozást is - a beterjesztett javaslat alapján - többek között az kell hogy érdekelje, hogy melyek azok a változások, amelyek ennek kapcsán a javaslat szerint bekövetkeznek. Bővülnek az adóalanyiságra vonatkozó rendelkezések, változnak az ingatlanok értékesítésével és bérbeadásával kapcsolatos áfaszabályok, módosul a visszaigénylési rendszer és egyszerűsödik a számla adattartalma. Hatályon kívül helyezi azokat az áfa alóli mentességeket a javaslat, amelyek a közösségi joggal nem egyeztethetők össze; ez többféle megvilágításban már eddig is elhangzott.
Az alanyi kört, valamint a bizonylatolási és bejelentkezési kötelezettségeket illetően változások történnek a különleges jogállású mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályokban. Emelkedik az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 4 millióról 5 millió forintra. Itt a vitában már elhangzott másfajta javaslat is, de az is elhangzott, hogy ez azért elég korrekt, véleményem szerint, 25 százalékos emelés, ami azért nem lebecsülendő. Az adócsalás visszaszorításával kapcsolatos intézkedések, így a hatályos jogszabályok szerint hulladékkereskedelemben alkalmazott úgynevezett fordított adózás alkalmazását is kiterjeszti az ingatlanszektorra.
Bevezeti az egyetemleges kötelezettséget az értékesítési láncban lévő adóalanyok között az adó megfizetéséért, tehát ha a láncértékesítés vagy közvetített szolgáltatás továbbszámlázása esetén a fő kötelezett nem fizeti meg az adót, akkor az adóhatóság a lánc bármelyik tagján követelheti, feltéve, hogy a tagok egymással kapcsolt vállalkozások.
Az alanyi kört, valamint a bizonylatolási és bejelentkezési kötelezettséget illetően változások történnek a különleges jogállású mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályokban is. A mezőgazdasági tevékenységet végzőket illetően a javasolt szabályozásnak az a sajátossága látszik, hogy továbbra is hagyja, hogy a különleges jogállású adóalany által e minőségben teljesített ügyletei után adót nem számít fel, azonban levonási jogot sem gyakorolhat. Ugyanakkor ellentételezendő a le nem vonható, előzetesen felszámított adót, az általa teljesített ügylet ellenértékének részeként kompenzációs felárra jogosult. A kompenzációval lényegében a beszerzéseit terhelő, le nem vonható, előzetesen felszámított adó térül meg számára részben.
Amennyiben a különleges jogállású mezőgazdasági termelő belföldön nyilvántartásba vett adóalany felé értékesít vagy nyújt szolgáltatást, úgy értékesítését, szolgáltatásnyújtását a beszerző által kibocsátott felvásárlási okirat kíséri.
(13.00)
Ha az értékesítés nem belföldi alany felé történik, úgy a mezőgazdasági termelőnek a bizonylatot a számlára vonatkozó előírások értelemszerű alkalmazásával magának kell kibocsátani. Ilyenkor egyéb kötelező adatok mellett a kompenzációs felár alapját, a kompenzációs felár mértékét, az áthárított kompenzációs felárat kell feltüntetnie.
A felvásárlási okirat tekintetében az egyszerűsített adattartalmú számlára, előlegszámlára, gyűjtőszámlára, valamint a számla kiállításának átvállalására vonatkozó előírások nem alkalmazhatók.
Amennyiben a mezőgazdasági tevékenységet folytató különleges jogállású adóalany olyan vevő felé értékesít, nyújt általános szabályokat, lehetősége van ugyanakkor, hogy éves szinten az 5 millió forint bevétel eléréséig ezen értékesítés tekintetében alanyi adómentességet válasszon.
A Kékkői Zoltán képviselőtársam által fölvetett néhány dologra még reagálnék. Én azzal nem értek egyet azért, hogy semmilyen pozitív változás nincs, ami a mezőgazdasági termelőket és az ágazatot érinti. Azt elismerem, hogy itt a kompenzációs felár mértékében nyilván jó lenne változtatni, csak most nem az a helyzet van. Volt már sokszor ebben az országban olyan helyzet, de a kompenzációs felár akkor is ennyi maradt.
Én azt mondom azokra a megfogalmazásokra, amelyek itt a gyarmati szemléletre és egyébre vonatkoztak, hogy azért ez kissé túlzás. Igazából az nemcsak általunk, hanem a szakmák által, a közgazdasági szakemberek által is meglehetősen vitatott, hogy az áfacsökkentés mértékének milyen hatása várható. Az élelmiszerár-emelkedés ténye nem vitatható, átlagos mértéke a 20 százalékot nem érte még el. A kormány és Gráf József miniszter is erre vonatkozóan tett említést többször, több alkalommal, hogy akkor úgy látja, hogy bekövetkezik - és én ezzel maximálisan egyetértek - az a lélektani határ, ami már az ágazat termelői oldala számára is nagyon komoly hátrányokkal járhat. Nyilván, ha ez a helyzet előáll, akkor ez nem lesz megkerülhető, de hangsúlyozom, volt már erre példa a közelmúltban, amikor az áfatartalom csökkentésének eredményét gyakorlatilag más ágazatok nyelték le. Az pedig, hogy a mezőgazdasági termékek árát, ha szabad azt mondanom, meg kell fizetni, mert mese nincs, valamilyen mértékben azért a termelők idei bevételét és munkájának eredményességét segíti.
Én abban is egyetértek, és nem akarok azzal vitatkozni, hogy az idei mezőgazdasági év milyen. Igen, nem lesz olyan jó, mint a tavalyi, ezt valamennyien tudjuk előre, de a mezőgazdaságban képződött jövedelmek azért meglehetősen differenciáltak ebben az évben is, mert bizonyos területeken a mennyiségi hozamkiesések és a magasabb értékesítési árak egyfajta kompenzációt gyakoroltak.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem