DR. GEGESY FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. GEGESY FERENC
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Az áfatörvény kapcsán elhangzott makro-közgazdasági érvelésben - az elnök úr szövegét is figyelembe véve - néhány dolog azért megütötte a fülemet. Nevezetesen az egyik ilyen kijelentés, hogy a 2007-es - és aztán a 2008-as is - költségvetés a kiadási oldalhoz nem nyúl, vagy nem nyúl eléggé, nem tudom pontosan a fogalmazást. Hát, az egészségügyhöz mintha hozzányúlt volna, az igazgatási szférához mintha hozzányúlt volna, az önkormányzathoz is esetleg hozzányúlt volna, de az valahogy nem jött össze. A nyugdíjrendszerhez valóban nem tett ilyen mértékű lépést - tehát ez azt jelenti, hogy ez a javaslat lényege?
A másik a forgalmat, fogyasztást terhelő adók növelése lett volna az első pillanatban, amit - mondhatnám azt is - megtennénk, de mint hallottuk, ez Európában a legmagasabb, és ez mindenféle kellemetlen következményekkel jár. Azzal már egyet tudok érteni, amikor egy differenciáltabb megfogalmazás hangzott el a hozzászólás vége felé, hogy az adórendszerek egymás közötti súlyát, szerepét alaposan át kellene gondolnunk, és erre remélhetőleg a jövő év elején sor is fog majd kerülni.
Végül egy sokkal általánosabb kérdés, és egészen biztos, hogy ezzel vitát nyitok meg. Igen, volt ’95-ben is egy váltás a fogyasztást, a hazai felhasználást ösztönző politikáról egy szigorúbb költségvetési politikára, ami után akkor, mondjuk, öt éven keresztül összességében a gazdaság ebből a fordulatból élt.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem