GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság elég hosszas vitában vitatta meg az általános forgalmi adóról szóló új, egységes szerkezetbe kodifikált törvényjavaslatot. Azt hiszem, ez teljesen természetes, mert az az időszak, ami mögöttünk van, kellő számú tapasztalatot biztosított mindenkinek, jogalkotónak, jogalkalmazónak, vállalkozónak, hogy gyakorlatot szerezzen ennek a rendkívül fontos, az adóink között a legnagyobb súllyal szereplő adónak a viselkedéséről és kezeléséről.
Ugyanakkor ismerjük azokat a problémákat, amelyek az alkalmazás során szinte napról napra előkerültek, akár a be nem fizetés, a fiktív visszaigénylés, és a sort hosszan lehetne folytatni. Amikor egy törvényjavaslatot, egy ilyen több mint egy évtizedre visszanyúló törvényjavaslatot újrakodifikálunk, akkor mindig felvetődik az a kérdés, hogy akarunk-e vagy változtatunk-e az adófilozófián. A gazdasági bizottságban ez került középpontba, hogy újra fontoljuk meg, hogy esetleg térjünk át a pénzforgalmi szemléletű adóbefizetésre. Azoknak a figyelmébe ajánlanék még egy bővített mondatot erről, akik talán a számvitelben nem olyan járatosak, hogy ne a számlakibocsátáskor keletkezzen az adóbefizetési kötelezettség, hanem akkor, amikor a pénzügyi teljesítés megtörtént.
A bizottságban tulajdonképpen a vita végére ezért is alakult ki, hogy 16 igen és 12 nem szavazattal tartotta általános vitára alkalmasnak a bizottság, mert a többségi véleményt alkotók, mi azt mondtuk, hogy sok kiskaput be kell zárni, tovább kell mennünk abba az irányba, hogy fehérítsük a gazdaságot, az adócsalás lehetőségét szűkíteni, de adófilozófiai változást most, ebben a törvényjavaslatban nem javaslunk. Tehát a többség egyetért azzal, hogy maradjon így, ahogy van.
Támogatjuk azokat a változásokat, amelyeket részben indokol az európai uniós jogharmonizáció. Ez részben segített az egyszerűsítésben, az átláthatóságban, tehát ezt érdemes követnünk. Ugyanakkor az adócsalás visszaszorítása érdekében akár a számlázás kapcsán, akár úgy, ahogy a költségvetési bizottságban is elmondták, hogy a lánckereskedelemben alkalmazott módszereket szigorítani az egyetemleges felelősséggel, ezeket mind-mind támogatjuk, és meggyőződésünk, hogy fontos, hogy szerepeljen ebben a törvényjavaslatban.
Nem egészen új elem, de az uniós gyakorlatban egyre többet beszélnek a fordított adózás kiterjesztéséről. Mi támogatjuk azt, hogy ezen az úton is továbblép egyet a kormányzat ebben a javaslatban. Most már a korábban kipróbált és a hulladékkereskedelemben alkalmazott módszer mellett ez már az ingatlanszektort is bevonja ebbe a körbe. Azt gondolom, hogy nekünk mint jogalkotóknak - és ezt szintén elmondtuk a bizottságban is - érdemes lenne erre nagyobb hangsúlyt, nagyobb figyelmet szentelni, mert információim szerint az Unióban is egyre többet foglalkoznak ezzel a fordított adózási szisztémával, amikor nem a terméket kibocsátó vagy a szolgáltatást nyújtó lesz az adóalany, hanem a vevő, a szolgáltatást igénybe vevő a jövőben.
Ezzel együtt, tisztelt képviselőtársaim, még egyszer szeretném megismételni: a gazdasági és informatikai bizottság 16 igen és 12 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta és elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem