HALMAI GÁBORNÉ

Teljes szövegű keresés

HALMAI GÁBORNÉ
HALMAI GÁBORNÉ, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Elmúlt heti ülésén a kulturális és sajtóbizottság is megtárgyalta az általános forgalmi adóról szóló törvényt, együtt az adótörvényekkel. Ez a logika nem volt véletlen, hiszen a mi bizottságunk általában azt keresi, hogy a gazdasági élet fellendítése mellett hogyan, milyen teret kap a kultúra, az átláthatóság mellett hogyan tudjuk megőrizni azoknak a kulturális értékeknek a valódi helyét a társadalomban, amelyek, azt gondolom, hogy tényleg emelik a jövő lehetőségét.
Emiatt is mondom, hogy a kulturális bizottságban az adóalanyiság területén az egyéni adóalanyiságnál a 4 millióról 5 millió forintra való emelés ugyanúgy szóba került, mint az áfatörvényben, amelyről most beszélünk a mai délelőttön, hogy az új logika szerint, az újrakodifikáció szerint most már nem a szolgáltatásokat tekintjük, hanem azt nézzük meg, hogy ki a szolgáltató. Emiatt a zsűrizett népművészeti termékek kikerültek az adómentesség köréből, tulajdonképpen a bizottság ezt az egy területet tárgyalta részletesebben. Ezen a területen egyetértés volt a bizottság tagjai között abban, hogy erre a helyzetre valamilyen módon megoldást kell találni, akkor is, ha egyetértünk azzal, hogy az európai uniós irányelvekkel összhangban kell a mostani adótörvényeinket meghatározni. Arra gondoltunk, hogy megkeressük azt a módot, ahol ha nem az egyén, akkor valamilyen közösségi szolgáltatási forma, akár egyesület, akár szövetkezet élhet azzal a lehetőséggel, amelyet korábban maga a népművész mint adóalany tudott igénybe venni.
A viták tehát elsősorban ezek mellett alakultak ki, mégis a bizottság összességében az áfatörvényekről szóló javaslatot 10:7 arányban általános vitára alkalmasnak találta, megfogalmazva azt, hogy az általunk kifogásolt területen módosító javaslatokkal próbáljuk ezt az anomáliát rendezni majd.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem