HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Megállapíthatjuk elöljáróban, hogy ez az előttünk fekvő törvényjavaslat, a T/3893. számú jobban sikerült, mint az egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amiről szintén ma délután még fogunk tárgyalni. Ez természetesen nem egy túl nagy dicséret, de azért ideillik.
A törvényjavaslat előnye, pozitívuma, hogy nem egy újabb módosítás- és kiegészítéssorozattal kísérli meg még áttekinthetetlenebbé tenni a sok változást megélt 1992. évi LXXIV. törvényt, hanem újrakodifikálja azt. Egyetértünk azzal, hogy az újrakodifikálást különösen indokolttá tette a közösségi szintű áfaszabályok megújulása. A terjedelmesre sikerült törvényjavaslat jól dolgozza fel a 2007. január 1-jén hatályba lépett, hozzáadott értékadóról szóló 2006/112. EK-rendeletet, irányelvet, amely a korábbi áfairányelvet és annak módosításait foglalja össze a korábbinál áttekinthetőbb szerkezetben. A példát tehát nyilván erről vettük, de ismétlem, nagyon jó gondolat volt. A törvényjavaslat elfogadása esetén valószínűleg sikerül kiküszöbölni az aktuális jogharmonizációs problémákat, és ha sokkal egyszerűbb nem is, de áttekinthetőbb lesz az áfakérdés az adózók számára és talán az APEH számára is.
Az EK-irányelv átvételének jogharmonizációs előnyei és néhány hátránya mellett érzékelhető a törvényjavaslaton, hogy átvette az Európai Uniónak a tárgyban meghonosodott nehézkes nyelvezetét is. Itt azért nem a sokszor tapasztalható fordítás jellegű törvényalkotásról van szó, a törvényjavaslat érdemi irányelvátvételt takar. A bevezetett új szavak, fogalmak az első időben problémát fognak okozni az adózók számára, de remélhetőleg ezen rövid időn belül túl tudnak lépni. Az áfatörvény alapkérdése mindig az, hogy mi történik az adókulcsokkal, hogyan alakul a termékek és szolgáltatások besorolása ezen áfakulcsok alá.
A 2005. és 2006. évi hektikus és megalapozatlan áfakulcs-változtatások után most sem a kulcsokban, sem a besorolásokban nem történik változás. Emlékezzünk vissza a 2005. évi adótörvényekre, amelyek több mint 1000 milliárdos adócsökkentést kodifikáltak a 2006-2011-es esztendőkre, amiből 300 milliárd 2006-ra esett volna. Ezt a botrányos törvényt a szocialista-szabad demokrata koalíció, illetve ennek kormánya a választási propaganda keretében fogadta el, és ebből a szempontból valóban sikeres volt a törvény. Hogy mi történt utána a nemzetgazdasággal és a tízmillió magyar állampolgárral, az azok számára, akik ezt a törvényt meghozták, megszavazták, nyilvánvalóan mindegy. Az ennek a törvénynek a keretébe tartozó egyik paragrafus a 25 százalékos áfakulcs 20 százalékra való csökkentése ugyanakkor a magyar gazdaság akkori helyzetében - és ez azóta nem sokat változott - az elmúlt évek egyik legnagyobb fokú gazdaságpolitikai ostobasága volt. Elképesztően cinikus dolog, hogy mindezt a miniszterelnök úr világosan látta, hiszen erről is szólt az őszödi beszéd.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Különösen elképesztő az a mód, ahogy az így kiesett bevételeket a kormány 2006 nyarán kompenzálta. A 2006 nyarán hozott újabb adóintézkedés keretében a 15 százalékos kedvezményes áfakulcsot 20 százalékra emelték. Az intézkedés következtében a magyar gazdaság versenyképessége romlott, ez tükröződik például a 2007. évi kedvezőtlen idegenforgalmi adatokban, és a kedvezményes kulcs megemelése következtében a szerény jövedelmű rétegek helyzetében jelentős negatív irányú változás történt.
Az MDF álláspontja szerint, amire a 2005. évi adóvitában is figyelmeztettük a kormányoldalt, a 25 százalékos adókulcs természetesen sok szempontból hátrányos volt, de az ennek leszállításából következő 180-200 milliárdos bevételkiesést a munkabérek és a vállalkozások terheinek növelésével, a középosztály helyzetének további rombolásával kompenzálta a kormány 2006 végén, 2007-ben, ami gazdaságpolitikai szempontból a magas áfakulcsnál sokkal negatívabb kihatású volt, és természetesen ma is az. Ha megnézzük a Pénzügyminisztérium által mellékelt, a 2008. évi adóbevételek várható alakulásáról szóló táblázatot, akkor láthatjuk, hogy nagyszámú kisebb adót akár törölni is lehetett volna, ezek összege ugyanis alatta maradt a kiesett 200 milliárdos bevételnek. Ez a bürokráciát érdemben csökkenthette volna.
Nyilvánvaló, hogy ezzel a gondolattal a kormányzati adópolitikusok nem értenek egyet, mert lássuk be, sokkal fantáziadúsabb dolog füst- vagy kerékadót kivetni. Egyesek szerint az ilyen közvetlen kapcsolatok, bizonyos tevékenységek, illetve azok eredménye, hogy az adók között jobban elfogadhatóak a társadalom számára, és valószínűleg az ésszerűség helyett ezt tartják az adóztatás lényegének. A másik ellenérv természetesen az lehet, hogy a magyarországi áfakulcsok jóval magasabbak az európai átlagnál, ezt 7 százalékkal haladják meg, ami azt jelenti, hogy a hazai piacról szorítjuk ki az erre termelő kis- és középvállalkozásokat; egyrészt azért, mert a bevásárlóturizmus érdeklődése ennek következtében csökken, másrészt a magyar állampolgárok is egyre nagyobb bevásárlásokat eszközölhetnek a szomszédos országokban. Akár mondhatjuk azt is, hogy a magas áfakulcsokkal sikerült védővámot húzni a magyar áruk és szolgáltatások ellen a hazai piacon.
Mint tudjuk, az Európai Unió többek között azt a lehetőséget mérlegeli, hogy szűnjön meg az áfamentesség a tagországok között, ami azt jelenti, hogy a termelő vagy szolgáltató ország áfakulcsát kell alkalmazni a külkereskedelemben, vagyis más országok piacán. Ez, ha bevezetik, számunkra különösen hátrányos helyzetet fog jelenteni mind az áruk, mind a szolgáltatások exportja vonatkozásában, és ugyanakkor a hazai piacon még versenyképtelenebbek leszünk. Tudjuk, és ez számtalan kormány- és ellenzéki politikus, valamint szakértő szájából elhangzott, hogy az adórendszer korszerűsítése keretében, ahogy világszerte, úgy nálunk is a fogyasztási és vagyonadók súlyát kellene növelni, a béreket és a jövedelmet terhelő adók csökkentése mellett. Ez nagyon trendi gondolkodás, csak az a kérdés, hogy az áfa esetében van-e egyáltalán további emelési lehetőség, vagy ez már ésszerűtlen lenne. Mi azt mondjuk, hogy talán van, de mindenesetre ebből az áfacsapdából csak egy normális gazdaságpolitikával lehet kilépni, ahol a gazdaság növekedése és a versenyképesség javulása ép ésszel az adóterhek csökkenéséhez vezetne.
És kellene egy átgondolt, modern államreform is, mert enélkül lehetetlen jó adóreformot csinálni. Ehhez természetesen más kormány, más koalíció kell, mert az elmúlt hat év egyértelműen bebizonyította, hogy az ésszerű gazdaságpolitika kialakítására a szocialista-liberális koalíció alkalmatlan. Az általános forgalmi adó 2007. évi előirányzata 1971 milliárd forint volt, a 2008. évi előirányzat pedig 2128 milliárd forint, vagyis az áfabevételek terén jövőre 7,9 százalékkal magasabb bevétellel számol a kormány.
(11.10)
Ez a hazai fogyasztás kétéves csökkenése, illetve stagnálása következtében elsősorban a 15 százalékos áfakulcs 20 százalékra történő emeléséből és a magas inflációból tevődik össze, vagyis sarcok eredménye. A bevételnövekedés az áfa terén tehát alacsonyabb dinamikát mutat a 2008. évi átlagos 10,6 százalékos adóemelésnél.
A törvényjavaslatban számos kisebb-nagyobb változtatással találkozunk, ezek jó részével egyet lehet érteni. Nevezetesen, a törvényjavaslat az adózói kört kibővíti a rendszeres lakás- és telekértékesítéssel foglalkozó magánszemélyekkel. A javaslat következtében áfafizetési kötelezettség akkor jelentkezik, ha a magánszemély két éven belül negyedik építési telket vagy új ingatlant értékesít. Ezek közé tartozik a magánszemély által apportként felkínált ingatlan és építési telek is. Az adóalanyiság természetesen együtt jár a levonási jog megnyílásával. Ez az intézkedés az ingatlanértékesítéssel foglalkozó vállalkozások versenyhelyzetét javítja, nevezetesen: az eddig magánszemélynek feltüntetett ingatlankereskedők helyzetét teszi egy szintre az ingatlankereskedőkével. Úgy véljük, hogy a tervezett intézkedés elfogadható, bár nyilvánvalóan sok taktikázást és új trükkök kialakulását fogja eredményezni az érintett körben és piacon.
Ugyancsak pozitív változás a fordított adózás bevezetése most már a hulladékgazdálkodáson túlmenően az ingatlanok értékesítése, az ingatlanokhoz közvetlenül kapcsolódó szolgáltatások nyújtása, továbbá az ezekhez kapcsolódó munkaerő-kölcsönzés és kirendelés esetére is. Erről szól a 142. §. A fordított adózás alkalmazását az EU is bátorítja, a most mérlegelés alatt álló európai forgalmiadó-rendszerek alternatívái között találjuk ennek esetleges általános bevezetését is. A módszer az adócsalás ellen kíván védelmet nyújtani, mert így nehezebb vagy talán nem lehet kilépni az áfával együtt egy fiktív adóalanynak az adózási láncból. Magyarán szólva, az eddigi fiktív szereplőket nem lesz érdemes beépíteni a láncba. Az áfát ugyanis nem az értékesítőnek kell felszámolni és befizetnie, hanem a vevőnek, ha az ingatlan beszerzője belföldön nyilvántartásba vett adóalany.
A hulladékkereskedelemnél sincs probléma, a fordított adózású tételek a törvény mellékletéből a KSH-besorolás alapján pontosan megállapíthatóak. Az építményekhez kapcsolódó tételeknél azonban itt csak a felsorolás található. Célszerű lenne ebben a körben is a KSH-besorolási számokkal egyértelművé tenni, hogy mik tartoznak a 142. § hatálya alá. Így elkerülhető a későbbiekben kialakuló állásfoglalások sokasága, megelőzhető sok adóval kapcsolatos szakértői munka és per. Az MDF javasolja a tisztelt Háznak a törvényjavaslat ezen módosítással való kiegészítését, ezt a módosító javaslatot egyébként be is nyújtottuk.
A törvényjavaslat 55. §-a azt mondja ki, hogy mikor történt teljesítés az áfa szempontjából. A (2) bekezdés szerint, ha a számlakibocsátás megtörtént, az teljesítésnek minősül még akkor is, ha a teljesítés valójában nem valósult meg. Ez alól kivételnek minősül az az eset, ha az adóalany kétséget kizáróan igazolja, hogy teljesítés nem történt, vagy más teljesített. A nem teljesítést stornószámlával vagy a vevő által visszaküldött számlával lehet igazolni. A más által történt teljesítés igazolása már nehezebb, mert ebben az esetben nagy valószínűséggel a számlát hamisították, és ez meglehetősen gyakori eset.
Ehhez a ponthoz kapcsolódik a 147. §, amely a számla kibocsátójának adófizetési kötelezettségeiről rendelkezik. A paragrafus szerint az adóalany csak akkor mentesül a fizetési kötelezettség alól, ha kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a számlát más állította ki. A gyakorlat azt mutatja, hogy ebből jelentős problémák keletkezhetnek, hiszen az adócsalás gyakori módszere a létező vállalkozások nevében kiállított hamis számlák beállítása az áfanyilvántartásokba, illetve “egyes vállalkozók” más, ténylegesen működő vállalkozások nevében történő fellépése. Ez még kellő gondosság esetén, a cégadatok egyeztetése után sem derül ki mindig.
A jó minőségű számlahamisítványok esetében a kétséget kizáró bizonyítás hosszadalmas lehet. Ha a számlahamisítás elszenvedőjének, a névleges kibocsátónak az adót be kell fizetnie, akkor gyakorlatilag ellehetetlenülhet, fizetésképtelenné válhat, és ez nem lehet cél. A problémára tehát megnyugtató megoldást kell keresni, az MDF azt javasolja, hogy rendezett működésű társaságoknál, amelyek kötelezettségeiknek a szállítók, az adóhatóság, a tb felé eleget tesznek, a vitatott számlák esetében a fizetési kötelezettséget az eljárás végéig függesszék fel. Ezt szintén módosító javaslat formájában a Ház elé terjesztjük. A vállalkozók évek óta ennél radikálisabb megoldást várnak, nevezetesen azt, hogy az áfafizetési kötelezettség náluk csak a vevő fizetési kötelezettségének teljesítése után jelentkezzék, amire államháztartási és adóbehajtással összefüggő, gyakorlatias okokból a PM nem hajlandó. Javasoljuk a jövő évre tervezett és reformnak nevezett adórendszer-átalakítási munka során ennek a kérdésnek az alapos kielemzését.
A jelenlegi törvény szerint az adóalanyként bejelentkezők nem igényelhetik vissza az áfát a bejelentkezést megelőző időszakról, ezt csak a bejelentkezés után tehetik. Ez a probléma különösen az építési, szerelési munkákra jellemző, ahol a potenciális vállalkozók felkészülést folytatnak az adószám igénylése előtt. Ez a hazai gyakorlat, illetve törvényi szabályozás ellentétes az európai joggal, ezt az ellentmondást a törvényjavaslat rendezi, a változás fontos pozitív fejlemény az érintett kör számára.
A törvényjavaslat az alanyi adómentesség 4 milliós határának 5 millió forintra történő emeléséről rendelkezik. Mint tudjuk, az alanyi adómentesség legfőbb ismérve, hogy az ilyen státust választott adóalany a főszabály szerint áfafizetésre nem kötelezett, ugyanakkor adólevonási jog sem illeti meg. Az MDF javasolja, hogy az alanyi adómentesség értékhatárának 6 millió forintra emelése történjen meg, tekintettel arra, hogy a 4 milliós értékhatárt meglehetősen régen állapították meg, és az időközben bekövetkezett jövedelmi és inflációs változások ezt a módosítást mindenképpen indokolttá teszik. Itt is módosító javaslatot nyújtottunk be.
Egyik fontos módosítása a javaslatnak, hogy bátorítani kívánja a holdingtársaságok letelepedését Magyarországon. Az a feltételezés ugyanis, hogy ha a holding jól érzi magát egy országban, akkor előbb-utóbb megjelennek annak kapcsolt vállalkozásai is, valószínűleg reális. A kormány jelenlegi sodródó gazdaságpolitikájának eredményeképpen sajnos, a tendencia éppen ennek ellenkezője. Sok külföldi és nem kevés hazai vállalkozás hagyja el az országot, választ máshol telephelyet magának. A negatív tendencia megváltoztatása érdekében ennél sokkal többet kell tenni. A hitel és a bizalom ugyanis elveszett, reform helyett felfordulás van az országban, és a sarc, az adó emelkedik.
A fenti célkitűzés megvalósítását célozza a csoportos adóalanyiság intézményének bevezetése a forgalmi adózás területén. A csoportos adóalanyiság bevezetését egyébként az uniós irányelvek ösztönzik a tagállamokban. Ez azt jelenti, hogy a résztvevők önálló forgalmiadó-alanyisága megszűnik, és az egymás közötti ügyletek után áfafizetési kötelezettség nem keletkezik. Ugyanakkor a csoportban részt vevő, jogilag független, de kölcsönös pénzügyi, gazdasági és szervezeti kapcsolat révén egymással szorosan összefüggő személyek vagy társaságok az általános forgalmi adó befizetéséért egyetemlegesen felelnek. A kapcsolt vállalkozások számára ebben a csoportban a részvétel nem kötelező, de a felmerült adófizetési kötelezettségért a csoporttagokkal együtt egyetemlegesen felelnek, vagyis kötelező, ami nem kötelező. Ez a lehetőség adózási szempontból nem rossz, kérdés, hogy mennyire lesz népszerű. Mindenesetre az értékesítési láncokban közkedvelten alkalmazott, úgynevezett körhintacsalás eliminálásának egyik eszköze lehet.
Szerény módosítás történik az utazási szolgáltatások árrésének adóztatása esetén. Itt most az árrésadózás minden olyan adóalanyra vonatkozni fog, aki utazásszervezői szolgáltatást végez, és nem követelmény a továbbiakban, hogy ezek legalább két elemből álljanak. Az árrés utáni adókat, áfát utanként kell elszámolni, az eddig alkalmazható mindenféle összevonások helyett. Naivitás azt mondani, hogy ezektől az intézkedésektől az adminisztratív terhek csökkenni fognak, de várhatóan szélesedik az adófizetői kör, egyszerűbb lesz az adóellenőrzés, és egy picit nehezebb az adócsalás. Az ingatlanértékesítések főszabályként adómentes ügyletek. Az értékesítő azonban választhatja az adófizetési kötelezettséget, és az ilyenkor természetesen felmerülő beszerzések áfáját levonhatja.
(11.20)
A főszabály alóli kivételként adóköteles ugyanakkor az építési telek és az új ingatlan értékesítése. A javaslat szerint új ingatlannak minősül a még használatba nem vett ingatlan, illetve az olyan ingatlan, amelynek első használatbavétele és értékesítése között két évnél több idő nem telt el. Ezzel a látszólag szokatlan rendelkezéssel valószínűleg az egymás utáni gyors értékesítések áfafizetés-elkerülési trükkjét kívánja megnehezíteni a jogalkotó.
A törvényjavaslatban még sok figyelemreméltó szabályozás történik. Úgy tűnik, az őstermelők implicit szabályozással adóalanyok lesznek - erről a 202. § rendelkezik -, az alvállalkozók és a fővállalkozó közötti kapcsolatok sajátossá válnak azáltal, hogy az alvállalkozónak igazolnia kell a fővállalkozónál, hogy nincs adótartozása. A kérdés az, hogy mit szól majd ehhez az Alkotmánybíróság és sokan mások, de ezekről a vita során még majd szót ejtünk.
Tudjuk, hogy az EU határozottan fel kíván lépni az Európában iparszerűen űzött áfacsalás ellen. Ennek volumenét évi 250-300 milliárd euróra becsülik. Ebben a mi honfitársaink is érdemi részt vállalnak, a hazai áfacsalást minimum évi 300 milliárd forintra teszik a szakértők. Az elmondottakból is látszik, hogy ez ellen tenni kíván a most tárgyalt törvényjavaslat. A javasolt lépések nem túl látványosak és nem is túl biztatóak, de reménykedjünk, hogy itt is érvényesül a közmondás, hogy a sok kicsi talán sokra megy.
Ha a Magyar Demokrata Fórum törvénymódosító javaslatait az Országgyűlés elfogadja, akkor még az a furcsa helyzet is előállhat, hogy nem egy határozott elutasítás, hanem egy gyengébb tiltakozás lesz a Magyar Demokrata Fórum véleménye ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Köszönöm szépen.
