PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Kékesi Tibor képviselőtársam által elmondottakkal szeretnék vitatkozni.
Tisztelt Képviselő Úr! A Magyar Demokrata Fórum korszerű konzervatív pártként a középosztály érdekében tette meg azt a javaslatát, hogy 5 millió forintról 6 millió forintra történjen meg az emelés, de ezt majd a részletes vitában, azt gondolom, a képviselő úrral kellő mértékben meg tudjuk vitatni, hiszen a részletes vitában van a helye az érvelésnek.
A mostani vitában az MDF képviselőcsoportja nevében csak azt szerettem volna jelezni, hogy miután évek óta - ahogy a képviselő úr is elismerte - nem történt emelés, ezért én azt elismerem, hogy a kormánykoalíció 4 millió forintról 5 millió forintra szeretné ezt emelni, és a képviselő úr által elmondott inflációs számokat összeadva szinte elérkeztünk a 20 százalékhoz, sőt a 20 százalék talán még lehet 25 százalék is, ha ezt nem évenként nézzük, hanem folyamatában nézzük. Mindenesetre azt gondolom, hogy a 6 millió forintos összeg sokkal igazságosabb volna, és a részletes vitában részletesen el is fogom mondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum miért gondolja azt korszerű konzervatív pártként a középosztály érdekében, hogy 6 millió forintos összegre van szükség.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem