DEMENDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DEMENDI LÁSZLÓ
DEMENDI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon lenyűgözve hallgatom mindig azt a - nevezzük akkor most már így - pingponglabdavitát, ami nemcsak ennél a törvényjavaslatnál, de más vitában is előfordul, és ígérem, hogy megtanulom Babák Mihály képviselő úr előadását, tanár úrnak az összes olyan intelmét, amit elmondott. Csak hát tudja, képviselő úr, az úgy van, hogy lesz koncepcionális adótörvény, ha nem is akkor, amikor ön gondolja, hanem majd akkor, amikor nyilván mi előterjesztjük, illetve a kormány előterjeszti. Ez az előttünk lévő törvényjavaslat, igaza van, nem erről szól, nem is ez volt vele a szándék. Az egyes adótörvények módosításával kapcsolatos törvényjavaslat véleményem szerint áttekinthető módon, igaz, több törvényt módosít, de ennek megvan a célja, és meglesz az eredménye is.
Az adórendszer tekintetében egy olyan jellegű átalakításra kerül sor ezen előterjesztés kapcsán, ami ösztönözni fogja a foglalkoztatást, egyszerűsíti a jelenlegi adórendszert, magát a bevallási rendszert, tovább fog szélesedni az elektronikus adóigazgatás, és a befizetési rend átalakításával természetesen az adózási fegyelmet is igyekszik majd javítani. Ezen túlmenően még olyan módosításokra is sor kerül, amelyek a korábbi kormányzati intézkedések sorába illeszthetők, így ösztönzik a beruházásokat, és javítani fogják az ellenőrzés és a szankciórendszer hatékonyságát. Igaza van mindenkinek, aki ezt kéri számon a kormányon, mert valóban az lenne a jó, ha mindenki az adózási kötelezettségét maradéktalanul teljesítené. De önök is tudják, képviselőtársaim, hogy ez eddig sem volt így, most sincs így, és a jövőben is lesznek még azért ezzel munkálatai a kormánynak.
A személyi jövedelemadó tekintetében, azt érintően a legális foglalkoztatás ösztönzésére, egyszerűsítésére és ésszerűsítésére törekszik a törvényjavaslat, valamint a jogalkalmazást és a jogharmonizációt is elősegíti. A személyi jövedelemadót érintő változások több területen is megemlíthetőek. Én egyet hadd emeljek ki ezek közül, amelyik az internethasználat költségeinek elszámolásához fűződik, ahol is a telephely, ha a lakástól elkülönül, akkor az ezen a címen felmerült költség maradéktalanul elszámolható. Nem kihagyva természetesen, hogy az adómentes fejlesztési tartalék feltételei közül a vállalkozói jövedelem 25 százalékos határát 50 százalékra emeli meg a törvényjavaslat.
A társasági adót érintően a versenyképesség megtartása, illetve javítása, az adót fizetők körének bővítése és egyszerűsítése, valamint a jogalkalmazást segítő módosítások szerepelnek ebben a törvényjavaslatban. Ebből is kiemelnék egyet: a fejlesztési tartalékba ezentúl maximum az adózás előtti nyereség 50 százaléka helyezhető majd el.
A jövedéki adót már más felszólaló is érintette. Jövedékiadó-szabályozást, illetve a jogalkalmazást segítő változásokat tartalmaz ez a javaslat. Az adóemelés csak a cigarettára fogalmazódik meg, az uniós adóminimumhoz közelítve. Igen, ez a szándék, ez az elhatározásunk, és úgy látjuk, hogy ez széles társadalmi fogadtatásra is fog találni, és szintén azon kormányzati intézkedések sorában van, amelyek nem átgondolatlan, nem kapkodó, hanem végiggondolt intézkedések.
A jövedéki adónál hadd említsem meg, hogy a mezőgazdaság szereplőit érinti a gázolaj jövedéki adója visszatérítésével kapcsolatos változás, amely megint csak a jogharmonizáció következménye. Ennek eredményeképpen meg kell hogy szűnjön az a fajta különbség, hogy különböző ágazatok különböző mértékű visszaigényléssel rendelkezhettek. A javaslat 97 liter/hektár földterület után tesz erre javaslatot. Ennek olyan következménye lesz, hogy miközben sikerült az állattenyésztés felmerült problémáját e vonatkozásban legalábbis kiigazítani, eközben persze a kertészeti ágazat lesz ebben vesztes, de a szaktárca, azaz az FVM ígéretet tett arra, hogy megfelelő minisztériumi szabályozással vagy kormányszabályozással ezt ki fogja igazítani.
Ezen túlmenően üdvözöljük azt a megoldást, amelyet a kormány észrevételünkre tett, és megoldotta gyakorlatilag azt a kérdést, amelyik a társadalombiztosítási járulék fizetésével kapcsolatban e törvényt is érintően az őstermelőkre vonatkozott volna, elsősorban azok biztosítására. Mivel innen a “legalább a minimálbér utáni” tervezett szöveget sikerült kiemelni, így már az előterjesztésben a tisztelt képviselők ezzel nem is találkozhattak. Tehát azt mondom, hogy a kormány e tekintetben nagyon korrekten járt el, mert minden olyan észrevételünket, amit az ágazat érdekében meg tudtunk tenni, és akceptálható volt, a kormány figyelembe is vette.
Ezen túlmenően azt javaslom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy majd a részletes vita után fogadjuk el ezt a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem