DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két adótörvény általános vitáját hallgathattuk végig a mai napon, és tényleg elképesztő volt, ami ezzel kapcsolatban lezajlott. Fideszes képviselőtársaink mind a két vita alkalmával úgy döntöttek, hogy nem a törvényjavaslatról vitáznak. Kinéztek maguknak néhány ilyen rögeszmét, és egyébbel sem töltötték az időt, mint hogy ezeket ismételgették, teljesen függetlenül attól, hogy erről az oldalról azt hányszor cáfolták meg.
Legutóbb Tállai képviselő úr beszélt 11 percen keresztül arról, hogy emelkednek az adók, és vonjuk vissza a törvénycsomagot. Összesen ennyit mondott, semmi több nem volt abban, amit elmondott, de ezt 11 és fél percen keresztül mondta.
A legmegdöbbentőbb ebben az összefüggésben Nógrádi képviselő úr hozzászólása volt, aki az egész adóval kapcsolatos törvényjavaslattal összefüggésben kizárólag egyetlen dologról beszélt, az európai uniós pénzek lenyúlásáról. Úgy látszik, Nógrádi képviselő urat elfelejtették értesíteni arról, hogy mostanában nem nagyon jó ez az európai uniós pénzek lenyúlása, mert ugyan jobboldali heccsajtó néhány ilyen esetet leleplezett, de ebből az egyikről, a Weiszenberger-ügyről kiderült, hogy ott egy fillér európai uniós pénzről nem volt szó, a másik két ügyben pedig kiderült, hogy egy Fidesz által támogatott polgármester volt a vétkes, illetőleg hogy Szombathelyen a cigány kisebbségi önkormányzatban, azon Lungo Drom támogatásával megválasztott kisebbségi önkormányzati képviselő volt az események középpontjában, amely Lungo Dromnak az elnöke ott ül az önök padsoraiban. (Babák Mihály: Ez hogy jön az adótörvényekhez?)
Nógrádi képviselő úr egyetlen összefüggésben ejtette ki az adó szót, ez pedig az volt, hogy tisztázzuk végre Veres János tisztázatlan adóügyeit. Már most szeretném jelezni, hogy mi tartjuk magunkat a hatalmi ágak szétválasztásához, Veres Jánost 12 évvel ezelőtt a bíróság tisztázta ezek alól az ügyek alól, mi ezt nem óhajtjuk a továbbiakban bíróság helyett elvégezni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem