NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigiekkel szemben most hadd beszéljek egy olyan kérdésről, ami nem az adók beszedésével kapcsolatos, hanem az adófizetői forintok vagy eurók fölhasználásával és annak ellenőrzésével kapcsolatos kérdéseket feszeget. Egyet kell hogy értsek Babák Mihály képviselő úrral: nagyon szomorú, hogy egy ilyen kérdés egy ilyen átláthatatlan, áttekinthetetlen salátatörvény formájában kerül a parlament elé. Megérne egy külön vitát, ugyanis önök ebben a törvényben, ennek több száz paragrafusában módosítanak egy olyan törvényt is - igaz, hogy a módosítás alapjában véve a fölgyülemlett problémákhoz képest nagyon csekély mértékű, mégis ide kerül be a 2004. évi XXIX. törvény módosítása -, ami az európai uniós csatlakozásunkkal függ össze, illetve az európai uniós források fölhasználásával kapcsolatos intézményrendszerrel.
(16.20)
1999-ben a Közösség intézményei létrehoztak egy nagyon fontos európai uniós intézményt, amelyet hazánk európai uniós csatlakozása után nekünk is meg kellett alapítani, mégpedig az Európai Csalás Elleni Hivatalt, amelynek önmagában már a neve is kifejező. Sajnáljuk, hogy a munkája az elmúlt időszak botrányeseményeitől függetlenül eddig még nem került nyilvánosságra. Az Európai Csalás Elleni Hivatalt a Közösség azért hozta létre, hogy elejét vegye az adófizetői pénzek csalás, korrupció és szabálytalanságok útján történő felhasználásának. Azért, hogy ez az intézmény sikeresen működjön, az Európai Unió nagyon sok áldozatot hozott, míg a Magyar Országgyűlésben csak egy mellékes törvénymódosítási javaslatként tudunk ezzel a kérdéssel foglalkozni.
Nézzük meg, hogy miért kell működtetni egy csalás, korrupció és szabálytalanság elleni hivatalt ma Magyarországon, és kire terjed ki ennek a hivatalnak a hatásköre. Kiterjed mindazon személyekre és szervezetekre, amelyek az Európai Közösségek közös költségvetéséből nyújtott támogatásban részesülnek, ennek felhasználásában közreműködnek, vagy az Európai Közösségek közös költségvetéséhez való hozzájárulás teljesítésében vesznek részt. Itt meg kell állnunk egy percre, hiszen ha ezt a jogértelmet feszegetjük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy ebbe bizony beletartozik a magyar kormány által működtetett átláthatatlan, ellenőrizhetetlen európai uniós forrásokat felosztó intézményrendszer is. Még egyszer mondom: mindazokra a személyekre és intézményekre kiterjed az OLAF működési hatálya, amelyek európai uniós forrásokat használnak fel, vagy annak közvetítésében részt vesznek.
Az elmúlt időszak botrányai kapcsán többször került napvilágra olyan intézményi hálózat, amely - mindannyian tudjuk - politikai intézményi hálózatként működik, de amelyet valójában közpénzekből tartunk fenn, amely ilyen típusú korrupciós ügybe, csalási ügybe keveredett. Ezek közé a hálózatok közé tartoznak a kistérségi megbízotti hálózatok, a “nemzeti fejlesztési terv házhoz jön” című hálózat, a vidékfejlesztési irodák hálózata. Ezekről az intézményekről, ezekről hálózatokról sok szó esett már a parlamentben a médián keresztül, de tekintettel arra, hogy ezek az intézmények európai uniós forrásokból működnek, és európai uniós források közvetítésében vesznek részt, ezért ennek a csalás elleni hivatalnak a működési hatáskörébe kell hogy tartozzon az ő működésük felügyelete is annak érdekében, hogy a közpénzek felhasználásának átláthatósága és ellenőrizhetősége megvalósuljon. Duplán érintettek tehát ezek a pártszempontok alapján felépített párthálózatok, a kormánypártok vidéki hálózatai, egyrészt mert a létrehozásukat megalapozó kormányrendeletben rögzítődik, hogy európai uniós források felhasználását közvetítik, másrészt pedig a Magyar Köztársaság kormánya ezen pártfunkciókat betöltő hálózatok finanszírozására európai uniós forrásokat használ, magyarul: az Európai Unióval finanszíroztatják a kormánypártok azokat a hálózatokat, amelyek politikai szerepet töltenek be a magyar vidéken, illetve közhatalmi funkciókkal láttattak el.
Az OLAF-nak ezeket az intézményi hálózatokat kellene ellenőriznie, azonban ebből a törvényjavaslatból is kiderül, hogy ennek az ellenőrző intézménynek - még egyszer mondjuk ki: csalás- és korrupcióellenes intézménynek - a függetlenségét a magyar kormány nem biztosítja. A magyar kormány a Pénzügyminisztérium működési rendjébe illeszti be ezt az intézményt, a pénzügyminiszter alá helyezi hierarchikusan, ennek a csalás elleni hivatalnak a vezetőjét a pénzügyminiszter nevezi ki.
Itt érdemes visszatérni Meggyes Tamás képviselő úrnak a megjegyzésére: annak a pénzügyminiszternek a hatáskörébe utalja ennek a hivatalnak a működtetését, akivel szemben enyhén szólva is gyanús adóügyi információk látnak napvilágot. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) Lehet cinikusan reagálni ezekre a kérdésekre, de a valóság elől mégsem illik elmenekülni, még akkor sem, ha az kellemetlen. Jobb lenne, ha önök is inkább tisztáznák ezeket a kérdéseket, és nem valamiféle retorikai szólamként értelmeznék ezeket a szempontokat. A pénzügyminiszter hatáskörébe tartozik tehát ennek az intézménynek a működtetése, és nincs más esélyünk arra, hogy az európai uniós és egyéb közforrásaink felhasználásának szabályosságát, ellenőrizhetőségét biztosítsuk, mint hogy ezen kormányzati szerv alá rendelt csalás és korrupció elleni ellenőrző hivatal hatáskörébe utaljuk. Bíznunk kell benne, mert más lehetőségünk nincs. De nemcsak a kistérségi hálózatok, a vidékfejlesztési hálózatok vagy az “NFT házhoz jön” kérdéséről van szó, de hasonlóképpen utalhatjuk a csalás elleni és korrupció elleni ellenőrző hivatal hatálya alá a teljes kormányzati kiszervezett intézményhálózatot, hiszen valljuk be őszintén, egy olyan intézményhálózatot hoztak létre, amelynek az ellenőrizhetősége és az átláthatósága vajmi kevés esélyt rejt magában. Egyrészt közhatalmi funkciókat szerveznek ki mindenféle gyanús körülmények között olyan magán- és többségi állami tulajdonú, de mégiscsak az államháztartási rendszeren kívül működő szervezetekhez, amelyek ellenőrizhetősége enyhén szólva kétséges.
Ennek a hálózatrendszernek, intézményhálózatnak a működésére is ki kellene terjednie az OLAF-nak, a csalás elleni hivatalnak a működési rendszere, azonban erről sincsenek hírek, erről sem hallunk olyan fejleményeket, amelyek megnyugtatóak lehetnének. Közhatalmi funkciókat látnak el tehát bizonyos intézmények, amelyek kívül esnek a politikai és - szerintem szándékosan - a kormányzati ellenőrzési hatáskörökön. Ez nemcsak hitelességi problémát vagy politikai problémát vet fel az aktuálisan regnáló kormány politikai szerepvállalásával kapcsolatosan, hanem drágának is mondhatók ezek a működési rendszerek. Hadd mondjak egy példát: a Széchenyi-kártya egész éves működtetése, amely százezer vállalkozót ér el, mintegy másfél milliárd forintjába kerül a kormányzatnak, illetve a költségvetésnek, ezzel együtt egy olyan intézmény működése, amelynek a kis- és középvállalkozásokat kellene szolgálni, annak ellenére, hogy még egyetlenegy ügyféllel sem foglalkozott, máris ennek az összegnek a négyszeresét teszi el működési költségként - MAG Zrt. vagy Forrásközvetítő Zrt. -; ezeket a kérdéseket is vizsgálni kellene, mielőtt kézen-közön eltűnnek az eurómilliárdok és eltűnnek a közpénzek.
Az OLAF-nak tehát lenne dolga bőségesen, ha törvényi szempontból is komolyan vennénk a működését. Hitelességi, politikai, intézményi korrupció-visszaszorítási és hatékonysági szempontokat is kellene vizsgálnia, de azzal a törvényi háttérrel, amelyet most megalkotni szándékozunk, ez sajnos nem lehetséges. Ez a jogszabály, amelyet beterjesztettek, némi adatvédelmi, némi közigazgatási és némi jelentési kötelezettséget ír elő a csalás elleni hivatalnak, de természetesen az éves jelentés sem nyilvános, ezt is titkolják, csak a pénzügyminiszter láthatja, hogy a csalás elleni hivatal milyen feladatokat látott el, és milyen esetleges visszaélésekre derített fényt. Nos, ez egy elégtelen szabályozás. Önálló jogi keretformában kellene ezt megoldani, és kiterjeszteni mindannyiunk érdekében, hogy megnyugtató módon tudjuk a közpénzek felhasználását ellenőrizni. A jelenlegi helyzetben ez egy banánköztársaságra jellemző törvényi szabályozás, amelyet ráadásul egy olyan salátatörvényben hoznak a parlament elé, amelyben szinte elvész, és jelentőségének nem megfelelő hangsúlyt és fajsúlyt kap politikai és szakmai szempontból.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
