DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a távol lévő Kóka János miniszter úr helyében, aki szintén egyéb más közfeladatokat végez most el, én válaszoljak önnek, és hadd köszönjem meg a képviselő úrnak, hogy szóvá tette ezeket a kérdéseket itt a parlamentben, mert azt gondolom, mindannyiunkat izgató és érintő problémákról van szó.
A képviselő úr azzal kezdte, hogy az előző percekben a demokrácia alapintézményeiről beszéltünk Herényi Károllyal, egymással itt a parlamentben, és hogy most ez egy földhözragadtabb téma lesz, amikor a közúti közlekedésről beszélünk. De az az igazság, hogy nincs is olyan távol ez a kettő egymástól. Pont a képviselő úrnak a felvetése indított arra, hogy azzal kezdjem a válaszomat, hogy nekem az a meggyőződésem - és azt gondolom, hogy nem vagyok ezzel egyedül az országban; talán a világban sem olyan egyedülálló ez a szemléletmód, hiszen ismerjük ennek a szakirodalmát -, hogy bizony egy országnak a kultúrája például a közlekedési kultúrájában is megnyilvánul. Az, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz - ismerjük a viselkedéskultúrának a sajátosságait -, vagy hogy például sportolás közben is milyen intenzíven jön ki az ember személyisége, vezetés közben is, a közlekedésben is ugyanúgy kijönnek a személyiségünknek a sajátosságai, és egy országnak a kultúrája, a közlekedési kultúrája sok tekintetben leképezi a politikai kultúráját is.
(8.30)
Ha figyelünk egymásra, ha szolidárisak vagyunk egymással, az megjelenik a közlekedésben is. Ha csak magunkkal foglalkozunk, és csak az érdekel minket, hogy mi elérjük a célt, de az már nem érdekes, hogy milyen áron, és a többiek közben milyen hátrányt szenvednek, az is megjelenik ebben. Sajnos, Magyarországon látjuk ezt. Látjuk, hogy a közlekedési kultúránkon van mit javítani. Képviselő úrnak az a felvetése, hogy azok a problémák, amiket látunk - a balesetek magas száma, a közlekedéssel kapcsolatos egyéb más járulékos gondok -, nem egyszerűek, és nem változtathatók meg varázsütésszerűen azáltal, hogy szigorítunk bizonyos büntetési tételeket. Ebben teljesen igaza van, mert ez alapvetően a közlekedési kultúra változásának a kérdése.
De hadd tegyem hozzá, hogy a büntetési tételek változása is része ennek a kultúrának. Amivel a kormány most próbálkozni fog, az egy eleme ennek. De egyébként igaza van a képviselő úrnak, hogy ezt sokkal szélesebben kell értelmeznünk, hiszen az, hogy milyen oktatás folyik e téren a közlekedésre vonatkozóan, az, hogy mi az, amit egymáson számon kérünk, van-e az országban olyan jó értelemben vett közlekedésikultúra-fejlesztés, -átadás, amely azt a típusú figyelmet kialakítja, amiről a képviselő úr is beszélt, az egy nagyon lényeges kérdés. Amikor például a relatív gyorshajtás kérdéséről beszélt, az pont erről szólt. Nincs a világon olyan ország, ahol ezt szabályozni vagy szankcionálni tudnák. Ehhez kell a közlekedési kultúra, hogy tudjam azt - a képviselő úr példájából kiindulva -, hogy mikor kell fékezni a gyalogátkelőhely előtt.
A kormány azt teheti meg, hogy azokon a területeken, miközben oktatási programokat indít, miközben felhívja a figyelmet erre, miközben az iskolai tananyag részévé teszi mindezt, egyúttal azt teszi a másik oldalról, hogy amit a szabályok révén szankcionálni tud, ott megpróbál eredményeket elérni. És eredményekre szükség van, mert az adatok elég borzasztók. A közlekedési területtel foglalkozó kollégák, akik a gazdasági tárcánál dolgoznak, felhívták néhány adatra a figyelmet, és engedje meg képviselő úr, hogy megosszam a tisztelt Házzal és önnel is ezeket az adatokat. Azt mondják a szakemberek, hogy Magyarországon naponta átlagosan 90 ember sérül meg a közutakon. Borzasztó magas ez az adat. A 10 ezer gépjárműre eső közúti balesetek halottainak számát vizsgálva a magyarországi érték 2003-ban több mint két és félszer nagyobb volt, mint az európai uniós tizenötök átlaga. Borzasztó magas ez a szám.
Nyilvánvaló, hogy Magyarországon tenni kell valamit ez ellen, mert hihetetlen mértékű az a veszély, amit a közúti közlekedés jelent, és borzasztó magas a halálos áldozatok száma. Egyébként az Európai Uniónak van is ezzel kapcsolatosan célkitűzése. Nyilván sokan hallottak már erről, de ugyancsak érdemes szóba hozni a tisztelt Házban azt, hogy az Európai Közösség Bizottsága már 2001. szeptember 12-én kiadta az európai közlekedéspolitika elveit tartalmazó fehér könyvet, és ebben a bizottság megfogalmazta azt, hogy 2010-re a közúti közlekedés halálos áldozatainak a számát a felére akarják csökkenteni. Magyarország ennél szerényebb célkitűzésekkel vág neki az elkövetkezendő éveknek, pont a realitásokból kiindulva. Azt mondjuk Magyarországon, hogy 2010-re 30 százalékkal akarjuk a balesetben elhunytak számát csökkenteni, és 2015-re akarjuk az 50 százalékos értéket elérni. Ennek egy eleme a szabálysértések, a bírságok megemelése, amivel az elmúlt évtizedekben egyébként az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok is kísérletezett, és ez javarészt be is vált. De igazat kell adnom a képviselő úrnak abban, hogy ez csak egyik eleme a történetnek. Ehhez ugyanúgy hozzá kell hogy párosuljon a közlekedési kultúra színvonalának az emelése. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
