CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Ritkán adatik meg az ember életében, amikor egy kezdeményezését, és hogy mi lesz belőle, végigkísérheti. 12 évvel ezelőtt, amikor Kiss Péter képviselőtársammal együtt kezdeményeztük a 106/1995-ös országgyűlési határozat megszületését - merthogy az annak idején képviselői indítványra született meg itt a Házban -, akkor pusztán az volt a szándék, és ezt erősítette meg az Országgyűlés, hogy időről időre nézzen szembe az Országgyűlés mint döntéshozó a gyerekek és fiatalok problémáival, és időről időre helyezze kontroll alá a kormányt, hogy vajon azok az intézkedések, kormányzati intézkedések, amelyek az adott időszakban megszületnek, reagálnak-e a folyamatokra vagy nem reagálnak. Ez volt az összes szándékunk, amikor ezt 12 évvel ezelőtt kezdeményeztük. Úgy látom a mai, csaknem ötórás vitából, hogy ez a szándék valamelyest érvényesült, mert hiszen időről időre tényleg érdemes szembenézni a legfontosabb ifjúsági ügyekkel, és megnézni, hogy a kormány hogyan is cselekszik.
Ugyanakkor azt is be kell vallani, hogy egy sor olyan dologra nem gondoltunk 12 évvel ezelőtt, ami itt a napirendi pont kapcsán a megszólalásokban elhangzott. Gondolta a fene - mondaná a költő -, hogy mi minden jut emberek eszébe egy 2005. évi jelentésről, amely a gyerekek és fiatalok helyzetéről szól; nem kommentálnám, de hiszen hallhattuk, láthattuk, hogy ettől a témától messze távol eső ügyek is.
Be kell vallani azt is, hogy ez a 12 évvel ezelőtti kezdeményezés egy ponton nem igazán volt sikeres, és ezt a mai vita tökéletesen igazolta, nevezetesen, hogy milyen időszakonként és milyen logika mentén nézze meg az Országgyűlés a gyerekek és az ifjúság helyzetét, illetve az azzal kapcsolatos kormányzati döntéseket. Mert hogyha megnézzük a mai vitát, vagy hogyha visszahallgatják vagy visszaolvassák a jegyzőkönyvből, akkor azt fogják látni, hogy mindenkinek elemi igénye volt nemcsak a 2005. évről beszélni, sőt kifejezetten nem a 2005. évről beszélni, hanem tendenciákról, folyamatokról, összefüggésekről kívántak nagyon sokan szólni. Ebből az is következik, hogy ez egy kényszerhelyzet, hogy minden évben van egy pillanatfelvétel, egy leltár arról, hogy mit csinált a kormány, egy helyzetkép, de nem tudunk kikerülni ennek a keretéből, pontosabban, mindig kilépünk ennek a keretéből, mert igyekszünk tendenciákban, összefüggésekben gondolkodni.
Ezért is kezdeményeztük, hogy egy olyan ritmus szerint tűzze napirendre az Országgyűlés ezt a jövőben, hogy valóban trendeket, összefüggéseket lehessen elemezni, ugyanakkor garantáltan minden kormányzati ciklusban legalább egyszer biztosan szembesülnie kelljen a parlamenti vitával és a parlamenti vita eredményével egy kormánynak, hogy ne tudja kikerülni ezt a parlamenti szembesülést, ugyanakkor valóban legyen módja az Országgyűlésnek trendekről, folyamatokról, összefüggésekről vitázni.
Messze egyet tudok érteni Kormos Dénes felvetésével, amely arról szól, hogy érdemes lenne szerkezetében, funkciójában is végiggondolni ezt a jelentést. A régebbi képviselők talán emlékeznek rá, hogy az akkori ifjúsági ügyekkel foglalkozó szakmai bizottság ülésén, '95 után volt arra törekvés, hogy sztenderd adatok, sztenderd fejezetek legyenek ezekben az éves jelentésekben, hogy összehasonlítható legyen, trendszerűen elemezhető legyen év mint év az előzőekkel együtt.
Én azt gondolom, hogy nem lenne felesleges, hogyha az ifjúsági ügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság ismét nekifutna egy ilyen sztenderd vázlat és tartalom összeállításának, amihez persze a mindenkori kormányok hozzátehetnek pluszt, de azt mint minimumot elvárná az Országgyűlés a jelentéstevő kormánytól, már csak azért is, hogy aktuális kormányoktól függetlenül azonos tartalmakat lehessen összehasonlítani. Úgyhogy, ha egy ilyen vállalkozásba kezdene az illetékes bizottság, akkor a kormány azt támogatná, sőt a maga szakmai apparátusával kész ennek elébe állni, és segíteni.
Van szerencsém tényleg 12 év óta végigkövetni a parlamenti, ilyen napirendi pontban folyó vitákat, és azt kell hogy megállapítsam, hogy teljesen tökmindegy, ki van kormányon, és ki van ellenzékben, pontosan ugyanazok a viták zajlanak le, nevezetesen, hogy miért abban az időpontban nyújtotta be, miért azzal a tartalommal, miért nincs benne az, miért van benne az s a többi, s a többi. Ezeket a vitákat rendszerint tényleg lefolytatjuk, és ráadásul mindenki az ízlése szerint válogat a 130-140, 50-70, mikor hány oldalas jelentésből, ízlése szerint válogatja ki, ami aztán majd a legfontosabb problémává válik.
Ezért is volna szerencsés az, amit Kormos Dénes felvetett, amire, mondom még egyszer, érdemes energiát szánni, hogy megpróbáljuk mederben tartani a magunk vitáit, és elkerülni azt, hogy újra ugyanaz az effektus legyen, hogy ha van sapka a kormányon - mint a viccben szokásos nyuszin -, akkor azért kap kritikát, ha nincs rajta sapka, akkor meg azért kap kritikát; minden alkalommal megteremtette a jelentés ezt a lehetőséget a mindenkori kormánynak.
(13.30)
Nincs titkolnivalója a kormánynak, szeretném mondani, és őszintén szólva én annak örültem volna, ha nem a jelentésről, hanem az ifjúság és a gyerekek ügyéről, problémáiról és megoldási lehetőségeiről váltunk inkább szót, mintsem egy dokumentumról, ami csak az apropót akarja adni arra, hogy ezekről a kérdésekről szót váltsunk. Nincs titkolnivalónk, és nem is áll szándékunkban, hogy bármit elrejtsünk a közvélemény vagy az Országgyűlés elől, hiszen épp az volt az eredeti szándéka ennek az országgyűlési határozatnak, hogy szembesítsük magunkat, a kormányt, a közvéleményt a felnövekvő generáció problémáival, és szembesítsük azzal, hogy mit tettünk, és mit nem tettünk meg annak érdekében, hogy az ő fejlődésük, integrálódásuk a legzökkenőmentesebb legyen.
Éppen ezért a következő esztendőben az Európa Tanács nagyítója alá is behelyezzük magunkat, kitesszük magunkat annak, hogy az Európa Tanács mint nemzetközi közvélemény is megfogalmazza a magyarországi helyzetről a tapasztalatait, véleményét, javaslatait, ajánlásait, amit nyilván, ha az Országgyűlés elfogadja a határozat módosításáról szóló indítványunkat, akkor a 2009-es jelentésben ide fogunk hozni. Én tehát azt gondolom, hogy inkább az ifjúság leginkább fontos ügyeiről érdemes szót váltani.
Ugyanakkor két dolgot hadd mondjak el! Picit talán hosszabb leszek, elnézést kérek, de a bevezetőnél megspóroltam némi időt, ezért merek egy kicsit hosszabban szólni a vita végén. Azt gondolom, érdemes lenne egy kicsit nézőpontot váltanunk közösen, merthogy van egy illúzió, amit politikusok szívesen keltenek a közvéleményben. Nevezetesen az egyik az, hogy a kormány mindenható, vagyis mindent rajta kell számon kérni, a létező összes probléma megoldása a kormány kezében van mint lehetőség - ez azért egy modern piacgazdaságban már régen nem így van -, másodsorban pedig, hogy ha a kormány beavatkozik, akkor holnaptól máris más lesz minden. Ez szerintem két olyan illúzió, amit az emberek, ha úgy általában odafigyelnek valamire, nem hisznek el a politikusoknak.
Nem is hiszem, hogy ezen az úton érdemes továbbmennünk, hiszen jól tudjuk, hogy a gyerekek és fiatalok problémáját ma már nemcsak a kormány eszközei tudják megoldani - ez az államszocializmusban 17 vagy 18 évvel ezelőtt lehet, hogy így volt, de azóta egy generáció nőtt már fel, és egy egészen más logika mentén működik a világ -, hogy a kormány egy a sok szereplő közül, a szereplők között még ott vannak az önkormányzatok, ott vannak a civil szervezetek, ott van a család, ott vannak a helyi közösségek, akiknek mind-mind van felelőssége, szerepe abban, hogy a felnövekvő generáció milyen körülmények között és milyen módon tud beilleszkedni a társadalomba.
A kormány a maga felelősségét, részét vállalja, de csak annyit tessék rajta számon kérni, amennyihez a kormánynak van eszközrendszere, és minden másban tessék szíves lenni másnak is a felelősségét felvetni, és megnézni, hogy vajon az a felelősség érvényesül-e a generációkkal való foglalkozásban. Én a mai vitából ezt az elemet őszintén szólva erősen hiányoltam, és inkább azt láttam, hogy mindent a kormányon óhajtanának elverni az ellenzéki képviselők, még azt is, amihez semmifajta eszköze nincs.
A másik a beavatkozás a folyamatokba, intézkedések. Teljesen egyetértek Csáky képviselő úrral, aki nincs most a teremben. Ő mondott egy mondatot, a 2005-ös jelentésnél azt mondta, hogy hibás oktatáspolitikai döntések miatt olyan a foglalkoztatási ráta, amilyen. Ez egy teljesen jó mondat, abszolút igaza van. Csak akkor nézzük csak meg, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban! A 2005-ös foglalkoztatási ráta pályakezdők esetében mikor dőlt el? Milyen évben születtek azok az oktatáspolitikai döntések, amelyek eredménye a 2005-ös pályakezdési rossz ráta? Jól tudjuk, hogy ezek 6-7 esztendővel korábbi döntések eredménye, mert akkor születtek meg azokat a beiskolázási döntések, amik eredményeként azzal a végzettséggel a munkaerőpiacon nem lehetett 2005-ben elhelyezkedni. Ha visszaszámolunk, hogy ez kinek a kormányzása idején volt, akkor máris látjuk, hogy ez 1998-2002 közé esett.
Úgyhogy igaza van Csáky képviselő úrnak, az a politikai erő, az MDF annak idején a Fidesz-kisgazda kormány társtettese volt, amikor azok az oktatáspolitikai döntések megszülettek, amelyek eredményeként 2005-ben igen, 19 százalék fölött volt a pályakezdő munkanélküliek aránya. És azoknak az oktatáspolitikai döntéseknek, amelyek 2005-ben születtek meg, az eredménye majd 2011-2012-ben fog látszani, akkor kell számon kérni azon a kormányon, hogy 5-6 évvel ezelőtti, egyébként nem általa meghozott döntések eredményeként mi jelenik meg a munkaerőpiacon. Ne szórjunk már egymás szemébe homokot! Teljesen nyilvánvaló, hogy a beavatkozások és annak az eredménye vagy hatása a munkaerőpiacon például az oktatáspolitika esetében 5-6 éves futamidővel bír. Azt kell mondjam, hogy ezzel a felelősséggel kell mindig kormányozni, akárki is van éppen kormányon, azzal a felelősséggel kell kormányozni, hogy a ma döntései 5-6 év múlva fognak a munkaerőpiacon megjelenni.
Én azt gondolom, hogy a fiatalok számára van három alapvető kérdés, amiben nekünk a legtöbb segítséget, legtöbb energiát kell összehoznunk. Ez olyan tanulmányi, tanulási körülmények, hogy a neki megfelelő iskolába járhasson, és olyan iskolai végzettséget tudjon szerezni, amivel a munkaerőpiacon el is tud helyezkedni. Ez azt jelenti tehát, hogy olyan szakképzés és olyan felsőoktatási struktúra, olyan működési mód kell, amivel ezt megteremtheti. Ha megnézik a kormány 2005. évi intézkedéseit, az összes döntését, törvényjavaslatát, akkor azt fogják látni, hogy e tekintetben a beavatkozás pont ezen a ponton történt, a szakképzés fejlesztése érdekében, a szakképzés finanszírozása érdekében, a felsősoktatási struktúra átalakítása érdekében.
A másik ilyen a pályakezdés elősegítése, a pályakezdő fiatalok helyzetének javítása. Tehát iskola, pályakezdés a második, ahol segíteni kell. Ha megnézik a 2005. év kormányzati intézkedéseit, azt fogják látni, hogy ez volt a második fókuszpont, amire nagyon odafigyeltünk, ekkor született meg a Start-program. Bernáth Ildikónak mondom - nincs már a teremben -, aki föltette a költői kérdését, hogy vajon a kártyákkal mennyien helyezkedtek el, meg hogy mi a hatása ennek a programnak. Hát nagyon egyszerű: a kártyákat akkor váltották ki a fiatalok, amikor el is helyezkedtek, hiszen attól kezdve számít a kétéves kedvezmény. Miért váltotta volna ki akkor egy fiatal, amikor egyébként még állásajánlata sem volt? Teljesen logikusan egyébként végig mi is azt mondtuk, hogy akkor váltsa ki a kártyát, amikor már állásajánlata van, tehát nagy többségében a kártyakiváltóknak állása is van.
Hogy jelent-e meg a tendenciákban változás a 2005-ös intézkedés eredményeként, tessenek most megnézni, 2007-ben, és azt fogják látni, hogy a trend megváltozott, az addig 19 százalékig fölmenő pályakezdő munkanélküliségi görbe jelenleg visszafordult, és 17,2-nél tart, nagyjából az európai átlagnak megfelelő számban. Tehát hozott eredményt a beavatkozás. Ha megnézik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatait, hogy a pályakezdők hányan vannak a rendszerben, hányan voltak egy évvel ezelőtt, és hányan voltak két évvel ezelőtt, akkor is igazolva látják, hogy a 2005-ös beavatkozás 2007-ben már bizonyos eredményeket mutat. De nem azonnal, hiszen 2005. október 1-jétől működik a Start-program, nem lehet elvárni, hogy a 2005-ös adatokban az már mint beavatkozás megjelenjen.
De ugyanez igaz a “Lépj egyet előre” konstrukcióban, ami szintén 2005-ös intézkedés, ami épp a korábbi beiskolázási döntések korrekcióját volt hivatott segíteni, hogy ha valaki lemorzsolódott, és nem szerzett szakképzettséget, akkor képes legyen később, és lám, lám, a “Lépj egyet előre” program keretében már több mint 14 ezer ember vett részt, és ennek nagyon nagy része nemcsak hogy szakképzettséget szerzett, hanem el is tudott helyezkedni a munkaerőpiacon. Tehát arra szeretném újólag a figyelmet felhívni, hogy egy beavatkozás nem abban az évben jelenik meg pozitív vagy negatív hatással, amelyik évben a beavatkozás történt, hanem 2-3-4-5, esetleg 6 évvel később.
A harmadik legfontosabb problémája a fiataloknak a családalapítás, mondhatnánk ilyen összefoglalóan. Ezt nagyon sok metszetben, összefüggésben fölvetették, nevezetesen, hogy gyerekvállalási ösztönzés, demográfiai helyzet. Soltész Miklós, Török Zsolt és sokan mások említették ezt különféle megközelítésben.
(13.40)
Ha megnézik, hogy 2005-ben a kormány intézkedéseinek melyik volt a harmadik legfontosabb fókuszpontja, akkor az pont ez, a lakástámogatási rendszer átalakítása, aminek az volt a lényege, hogy azok is támogatáshoz jussanak, akiknek nincs vagyonuk, nincs pénzük; ne a vagyonosodást segítse elő, hanem éppen a szociálisan leginkább rászorultak lakáshoz jutását segítse elő. Másodsorban a családtámogatási rendszer átalakításáról szólt 2005, amikor is éppen azt az elvet ismerje el a családtámogatási rendszer, amit Csáky András képviselő úr említett, hogy minden gyerek értékes, és erre épüljön egy rászorultsági alapú családtámogatás. Pontosan ez történt 2005-ben!
Csáky képviselő úr figyelmét így jegyzőkönyvön keresztül szívesen felhívom arra a tényre, hogy 1998-2002 között, amikor nem mi kormányoztunk, hanem Fidesz-kisgazda-MDF-kormány volt, akkor négy év alatt egyetlenegy forinttal nem emelkedett a családi pótlék összege, egyetlenegy árva fillérrel sem négy év leforgása alatt. Mint kormánypártoknak, volt lehetőségük kezdeményezni, de nem tették meg, mások se tették meg. Ezek után azt gondolom, hogy kicsit visszafogottabb kritikával érdemes illetni a mai kormány családtámogatási rendszerét, amely lényegesen nagyobb családi pótlékot biztosít a családok számára, inflációkövető módon vagy az információt meghaladó mértékben emelkedik minden évben, és most valóban egy újabb lépéssel fog gazdagodni, nevezetesen, hogy 2008-ban ez a növekedés az infláció felett, differenciáltan azok számára lesz nagyobb, akiknek még nagyobb nehézséget jelent a gyereknevelés: az egyszülős családoknak és a nagycsaládosoknak, a háromnál több gyerekeseknek.
Szeretném hozzátenni, hogy a gyermekvállalás ösztönzése, azon túl persze, hogy családtámogatást jelent, sokkal több mindent jelent. Jelent egy kiszámítható családtámogatást, jelent kiszámítható egzisztenciákat, jelent tervezhető folyamatokat, jelenti a családok speciális szolgáltatási segítségnyújtását, jelent értékálló családtámogatási rendszert, jelent állásba kerülési lehetőséget, sok mindent jelent. Ezért, ha lehet, ne egyszerűsítsük le egyetlen módszerre, egyetlen megoldásra azt, hogy hogyan lehet a demográfiai helyzeten változtatni, és próbáljuk meg az összes létező metódust, eszközt, politikai pártállástól függetlenül asztalra tenni, és együtt megoldani ezt a problémát; annál is inkább, mert mindannyiunk politikai kurzusa már régen le fog járni, amikor ez a probléma talán kisebb lesz, az ilyen típusú döntések mindig hosszú, nemzedékre kiható döntések.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Számos olyan javaslat hangzott el a vitában, amit örömmel támogat a kormány. Örömmel támogatom azt a javaslatot, amit Török Zsolt képviselő úr fogalmazott meg, hogy 2008-ban ismét legyen átfogó ifjúságkutatás Magyarországon; a 2000-es, 2004-es után 2008-ban is. Örömmel támogatom azt a javaslatot, hogy az eddigi kutatási-elemzési tapasztalatok alapján készüljön az érintettek közreműködésével alapvetően egy nemzeti ifjúsági stratégia, és ennek kapcsán az ifjúsági intézményrendszer újragondolása történhessék meg. Ebben magam is szívesen támaszkodom és a kormány is szívesen támaszkodik a civil szereplők véleményére, javaslatára.
Itt szeretném ismét felhívni Ágh Péter képviselő úr figyelmét azzal a civil jelentéssel kapcsolatban, amit jobb híján hozzászólása helyett idézett - mert valószínűleg kevesebb volt a mondandója, így inkább a civil jelentésből olvasgatott fel -, hogy ezt egyébként helyesen tette, mert egy nagyon jó jelentés; a kormány kétmillió forinttal támogatta ennek az elkészítését. A kormány által támogatott folyóiratban jelenik meg, amit felmutatott, a kormány által átadott szakanyagokra támaszkodik a jelentés, és a kormány által rendelkezésre bocsátott - rossz a kifejezés - humán erőforrás segítségével készült a civil jelentés, úgyhogy egyáltalán nem alternatív jelentésről van szó, hanem egy párhuzamos jelentésről van szó, amit ismertünk, támogattunk, szerettünk, és természetesen olvastunk is, és hasznosítani is szeretnénk.
Azt gondoljuk, hogy nem lehet ilyen politikai vetélkedő alapján kisajátítani sem Ferge Zsuzsát mint tudóst, sem egy jelentést a fiatalok helyzetéről, hogy az majd kormánypárti vagy ellenzéki. Nem hiszem, hogy ebbe a vetélkedőbe bele kéne keverednünk, sokkal célszerűbb lenne itt megkeresni a közös hangot.
Hasonlóképpen üdvözöltem a vitában Török Zsoltnak azt a javaslatát is, hogy meg kéne fontolni a “gyermekbarát, fiatalságbarát önkormányzat” díj bevezetését is. Talán jól felhívná a figyelmet arra, hogy az önkormányzatoknak is érdemes kicsit több figyelmet a korosztályra fordítani.
Két kritikára reagálnék még befejezésül. Az egyiket Soltész Miklós fogalmazta meg, hogy a foglalkoztatási ráta alacsonyabb, mint az Európai Unióban. Ez megint egy olyan dolog, ami egyetlen mondatban persze igaz, csak azt is hozzá kell tenni, hogy ugyanebben az időszakban milyen volt a képzésben való részvétel mértéke. Ha azt megnézzük, hogy milyen az iskolázási ráta ebben a korosztályban, és milyen az Európai Unióban, akkor azt fogjuk látni, hogy Magyarországon lényegesen többen jártak valamilyen oktatási intézménybe ebben a korosztályban, mint az Európai Unió átlagában.
Mi történik tehát? A foglalkoztatási ráta azért alacsony, mert erősebb az iskolázási ráta. Hát nyilván, ha fordítva lenne, akkor magasabb lenne a foglalkoztatási ráta. Nem biztos, hogy egyetlenegy mutatóval, rátával lehet mindent leírni, sokkal inkább célszerű több adatot, több összefüggést együtt keresni.
Czomba Sándornak mondanám, és egyben Ágh Péternek is, hogy Gyurcsány Ferenc sem miniszterelnökként, sem magánemberként, sosem mondott olyat, hogy a fiatalok menjenek külföldre, és ott keressenek egzisztenciát. Ez egy téves torzítása egy mondatának, abszolút nem igaz, hogy ilyen kormányzati politika lenne, szó sincs róla. Ráadásul azt kell mondjam, hogy hál' istennek nem is mennek, hál' istennek maradnak is. A foglalkoztatási migráció Magyarországon az Európai Unió átlaga alatt van, az uniós átlag egyébiránt 3 százalék, a magyar még ez alatt is van.
Ez a, mondjuk, olyan 1,8 százalékos migrációs potenciál, ami azért nem mondható magasnak, hogy ezen belül az ifjúsági korosztály felülreprezentált, ennek két egyszerű oka van, nevezetesen, hogy lényegesen mozgékonyabb az ifjúsági generáció, másrészt jobban tud nyelveket, mint az idősebb generáció. Ennyi a dolog mögött lévő összefüggés. Amúgy meg itthon szeretnének boldogulni, itthon is boldogulnak, hál' istennek, és én is azt mondom, hogy maradjanak itthon, mert itthon kell nekik egzisztenciális lehetőséget biztosítani.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni azt a higgadt és nagyon sok pillanatában szakszerű vitát, amelyet ma délelőtt és kora délután a gyerekek és fiatalok helyzetéről, a megtett kormányzati intézkedésekről lefolytattak. A kormány számára ez meglehetősen tanulságos volt, és az intézkedéseihez erőt, muníciót, ötletet merített ebből a vitából. Még egyszer köszönöm szépen a képviselőknek, és bízom benne, hogy az országgyűlési határozat módosításával a következő esztendőkben is megteremtik annak lehetőségét, hogy az Országgyűlés időről időre találkozzon a gyerekek és fiatalok helyzetével, problémáival, és keressen közös megoldást annak érdekében, hogy nekik valóban jobb jövőjük legyen, mint nekünk.
Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
