CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR
CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Elöljáróban szeretnék csatlakozni azon képviselőtársaimhoz, akik hiányolták, hogy a jelentés gyakorlatilag tényszerű adatokat tartalmaz; egy jelentésnek alapvetően erről is kell szólni. Viszont a jelentés akkor ér valamit, hogyha kitekint. Ennek jegyében engedjék meg, hogy véleményt, illetve javaslatot is tegyek ezzel kapcsolatban, és talán nem meglepő módon elsősorban a foglalkoztatáspolitikai részhez szeretnék kapcsolódni.
A jelentés megállapítja, hogy kevés a tanulás melletti munkavégzés Magyarországon, 27,1 százalék a magyar átlag, és 45,2 az európai uniós átlag. Ez is nagy probléma, de a még nagyobb probléma az, amit ez a grafikon mutat (Mutatja egy lapon.) tendenciájában, hogy 2001 után egy drasztikus süllyedésnek vagyunk szemtanúi, miközben az EU-átlag közel vízszintes, aközben ez egy nagyon lényeges dologra hívja fel a figyelmünket. Persze érdekes kérdés, hogy hol tudnának dolgozni a tanulás mellett a fiataljaink, ha a végzés után sincs lehetőségük. És nagyon fontos lenne ez a fajta munkavégzés, mert ami leginkább hátráltatja őket, az a munkatapasztalat hiánya, amikor kikerülnek az iskolapadból.
A másik diagram (Mutatja.) a munkanélküliség; nem meglepő módon, ugyancsak 2001-2002 óta mutatkozik drasztikus változás. Itt pedig 7,2 százalék a munkanélküliségi ráta az EU-átlagban, és 19,4 a fiataloknál. Tehát ami 2001-ig folyamatosan csökkent, az most 2005-ig akkorát ugrott, hogy meghaladta az európai uniós átlagot. Magyarul, itt 2001-2002 tájékán történt valami. Nem a kormányváltásról beszélek, mert ez egy másik kérdéskör. A tendenciáját tekintve nagyon rossz folyamatnak vagyunk szemtanúi. Kíváncsian várjuk a 2006. és 2007. évet, vajon megtörik-e ez a tendencia, vagy mi várható, de ez egy nagyon fontos figyelemfelhívás számunkra. És azon belül szeretném megjegyezni, hogy ez a 19,4-es ráta is óriási, de ez úgy jön össze, hogy Budapest is benne van, meg a közép-magyarországi régió is benne van, meg benne van Zala, meg benne van Szabolcs megye, ahol 27-28 százalékos ez a ráta. Tehát magyarul, esélye sincs a fiatalnak elhelyezkedni.
A pályakezdő álláskeresők száma a jelentés szerint folyamatosan nő, ugyanakkor az aktív eszközökbe vontak száma csökken. Szakmázunk, szakmai kérdésekről beszélünk, ez nagyon lényeges kérdés, amiről itt szó esik. Valami nem stimmel az aktív eszköz kapcsán. Azok az aktív eszközök, amelyek jelen pillanatban rendelkezésre állnak és segítenek, azok nem elégségesek, ez teljesen világosan látszik a számadatokból.
A másik nagyon lényeges kérdés, hogy a gazdaság igénye és a képzésből kikerülők végzettsége nagyon sokszor köszönő viszonyban sincs egymással. Ennek szemtanúi vagyunk régóta. Történt az elmúlt években némi próbálkozás, aminek az eredményei nyilván még ezután kell majd hogy megmutatkozzanak, de én úgy gondolom, hogy ami eddig történt, az önmagában még kevés, és ráadásul arra is szeretném fölhívni a figyelmet, hogy akik kikerülnek, a munkáltatók jelentős része arra panaszkodik, hogy akkor kell megtanítani őket dolgozni, munkára fogni és a többi, és a többi. Tehát ez is egy óriási probléma, ami mellett nem mehetünk el.
Kapcsolódik ez többek között ahhoz is, hogy manapság a tanulószerződések számát igyekezzünk növelni, és ne védett helyen, egy iskolai tanműhelyben történjen meg, az élettől elszakadva a képzés, a gyakorlati képzés, hanem igenis a gazdasági szereplői, ha nekik szükségük van jól képzett szakemberre, akkor szálljanak be a képzésbe, tartsanak fenn gyakorlóhelyet, és ezt különböző módszerekkel, eszközökkel próbáljuk is ösztönözni.
(12.40)
A támogatásokkal kapcsolatban: 2005-ben, de még 2006-ban is mérhető módon élt a munkatapasztalat-szerzési támogatás, ami a pályakezdő fiatalok esetében nagyon jó eszköznek minősült. Ez 2007-től kezdve nincs. Beszéltünk ma már arról, hogy a Start-program keretében 40 ezer kártyát váltottak ki a fiatalok, és ebből 20 ezret igénybe is vettek, ami elég jelentős szám. Két probléma van ezzel. Egyrészt zömében nemcsak önmagában a Start-kártyát vették igénybe, hanem a munkatapasztalat-szerzési támogatással együtt, tehát magyarul önmagában a Start-kártya még kevés ahhoz, hogy munkába állítson. A másik pedig az, hogy ebből a 20 ezerből hétezer-egynéhányszáz a közép-magyarországi régióban történt, és éppen ott, ahol erre a legnagyobb szükség lenne, mert nincsenek munkahelyek, a hátrányos helyzetű régiókban, csak 2000-2500-an tudták igénybe venni, nyilván munkahely hiányában.
Javaslatom is lenne. Él egy olyan támogatási forma, hogy foglalkoztatási támogatás. Régi dolog ez, de nem működik, régóta nem működik. Valószínűleg azért nem, mert valami nem stimmel vele. Arról szól, hogy ha egy végzős hallgató kint van gyakorlóhelyen egy munkáltatónál, aki szeretné őt tovább foglalkoztatni, akkor kilenc hónapig lehetősége van erre, a mindenkori minimálbér 50 százalékát kapja meg támogatásként, s ezért 90 napig tovább kell foglalkoztatni. Hát csodálkozunk, hogy ez nem kecsegtető? Ha én munkáltató lennék, valószínűleg én se venném igénybe. Miért ne lehetne közelíteni ezt a fajta támogatási módot a korábbi munkatapasztalat-szerzési támogatáshoz vagy a 60 százalékos bértámogatáshoz? Több pénzbe nem kerül, feleslegesen pedig ne regisztráltassa magát a pályakezdő, mert nagyon jól tudjuk, a munkáltató csak arra vár, hogy mikor telik le a nyolc hónapon belüli hat hónap, hogy el tudja vinni. És az alatt a hat hónap alatt mit csinál? Otthon ül, és várja, hogy ketyegjen az idő. Nincs értelme! Ha azt akarjuk támogatni, hogy minél előbb munkába álljon, akkor ezt a fajta támogatási módot más módon fel kellene éleszteni.
Egy másik nagyon lényeges kérdés, hogy tanulják meg a fiatalok eladni magukat. Bizonyára önök is tapasztalják, hogy egy önéletrajzot nem tudnak megírni - tisztelet a kivételnek -, ha egy állásinterjúra beérkeznek, azt halljuk, amit hallunk, ha egy írásos anyag kikerül a kezükből, hát az bizony hemzseg a helyesírási hibáktól. De ez már átmegy az oktatás irányába. Én nem nagyon csodálkozom ezen a dolgon, mert amikor az elsős kislányom matekfeladatát csak egyenlettel tudom megoldani, akkor erősen elgondolkodom. Lehet, hogy bennem van a hiba, mert gépészmérnökként túlságosan vonalasan gondolkodom, de itt valami nem stimmel. Nyilván nem tudtam elmagyarázni neki, de nem is akartam, hogy hogyan oldottam meg. Túlságosan sokat követelünk, túl sokat akarunk markolni, és nagyon keveset fogunk! Ez az első osztálytól kezdve folyamatosan végigvonul. Hiányoznak az alapok.
A gondok megoldása döntően azon múlik, hogy működik-e a gazdaság, jól működik-e a gazdaság, vannak-e munkahelyek vagy nincsenek. Mert ha vannak, akkor ezek a problémák felszínes gondokat jelentenek vagy átmeneti gondokat, ha pedig nincsenek munkahelyek, akkor bizony nincs olyan jól képzett szakember, aki el tudna helyezkedni.
Engedjenek meg még egy személyes példát. A fiam harmadéves az orvosi egyetemen, és arról számol be, hogy hetente kap e-mailt külföldi munkavállalási lehetőségről. Harmadévesen! Az ötödévesek, a végzősök 80 százaléka gondolja úgy, hogy külföldön kellene továbbfolytatni a tanulmányait. Katasztrófa! Lehet, hogy államtitkár úr úgy gondolja, ezek az adatok nem stimmelnek, de higgye el, hogy stimmelnek. S önök erre azt mondják, hogy semmi gond, hiszen majd gyakorlatot szerez, és ha hazaérkezik, itthon majd kamatoztatja azt a nagy tudást, amit ott szerez. Kedves képviselőtársaim, önök is nagyon jól tudják, hogy nem fognak visszaérkezni. Ahhoz, hogy gátat szabjunk ennek, hogy megállítsuk ezt a folyamatot, idehaza kell olyan feltételrendszert teremteni, amely alkalmas. Kedves fiatalok, maradjatok itthon Magyarországon, mert itt van rátok szükség!
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
