NAGY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

NAGY LÁSZLÓ
NAGY LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Borsos képviselő úr hozzászólásához szeretnék néhány kommentárt fűzni, ha megengedik. Azt gondolom, hogy egy viszonylag konstruktív vita folyt ebben a Házban, és ilyennek tekintem az ön hozzászólását is, képviselő úr, ugyanakkor szeretném, ha bizonyos kérdésekben nem billenne el ez a mérleg.
Én egyetértek abszolút önnel, hogy szilárd világkép kell a fiataloknak, szilárd meggyőződés kell, mindenképpen fontos, hogy arra ösztönözzük a fiatalokat, hogy legyen motivációjuk arra, hogy a közéletben részt vegyenek. Azzal a példával kapcsolatban, amit ön kiragadott, hogy milyen mintát ad a politika, én is azt gondolom, hogy egyébként pocsék mintát ad a politika, de hát azért tegyük hozzá, hogy mit látnak az ellenzék oldaláról is a politikai mintaadásban. Hiszen amikor azt lehet látni, azt tanulják a padokban, hogy Írország ott indult el a fejlődésben, hogy meg tudott egyezni kormány és ellenzék, itt pedig finoman szólva sem ezt a mintát látja, azért ezt is tegyük hozzá.
(13.20)
A másik fontos dolog, hogy... (Babák Mihály közbeszól.) Babák képviselő úr, legyen szíves tovább olvasni az újságot, mert én sem kommentáltam az ön újságolvasását. (Babák Mihály: Pont most tetted, ne viccelj!) Ami még nagyon fontos ezen túl, az az, hogy Borsos képviselő úr megemlítette, hogy azért menjenek külföldre a gyerekek... - pontosabban ne azért menjenek külföldre a gyerekek, hogy ott tanuljanak mintát. Azért az nagyon fontos, hogy külföldön egy diák tapasztalatot tud szerezni, más világlátást lát mind a közéletben, mind pedig a gazdaságban, mind a saját szakmájában. A legfontosabb kérdés nem az, és ezt talán fontos lenne leszögezni, hogy kimenjen-e - az fontos, hogy kint valamilyen tapasztalatot szerezzen -, hanem hogy vissza tudjuk-e hozni (Az elnök csenget.), hogy itt hasznosuljon az a tudás, az a tapasztalat, az a szemlélet, amit ott kint látott, pozitív értelemben.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem