TÓTH TIBORNÉ DR.

Teljes szövegű keresés

TÓTH TIBORNÉ DR.
TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Reagálni szeretnék, illetve kiegészítést szeretnék tenni két témában a Hoffman Rózsa képviselőtársam által mondottakhoz.
Először is, az egészséges életmódra nevelést én az iskolarendszerünk rendkívül fontos momentumának tartom, és nagyon büszke vagyok arra, hogy ez a program már 2005-ben is elindult. Az, hogy 40 iskola nyert, ez nem egy olyan adat, amely mögött ne látnánk, hogy a pályázó iskolák száma százas nagyságrendű volt. Többek között az én akkori iskolám is elnyerte ezt a minősítést, amely mögött két rendkívül fontos momentumot szeretnék kiemelni: az egészséges életmód, az egészséges táplálkozásba való gyerekkori bevonás, amely kitart a felnőttkor végéig, de egy másik momentum is, a gyerekek és szülők véleményének nyilvánítása az iskolabüfé választékának a kialakításában és az árkialakításban. Sokszor halljuk, hogy a gyerekek az iskolában nem tudják befizetni az ebédet, mert annyira szegény családok gyerekei kerülnek akár az általános, akár a középiskolába, úgy gondolom, hogy ebben az akcióban, amely gyermekbarát büfé néven jelölte meg ezeket a büféket, mind az egészséges életmód problematikája, mind pedig az ár és hozzáférhetőség problematikája megjelent. Sajnálom, hogy ez a mozgalom a mai napig nem kapott nagyobb nyilvánosságot. Nagyon fontosnak tartom, és úgy gondolom, hogy a jövőben támogatásra szorul.
Az idegen nyelvi előkészítő osztályok területén pedig a képviselőtársam a tantervi hiányt rótta fel, illetve úgy tűnt ez a megjegyzés, mintha ez az iskolai oktatási forma nem érte volna el a célját. Igenis elérte, sőt úgy gondolom, a jövőben még nagyobb távlatokat kaphat.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem