WINKFEIN CSABA

Teljes szövegű keresés

WINKFEIN CSABA
WINKFEIN CSABA, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A gyermek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeik alakulásáról és ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló J/2843. számú jelentést az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság a tegnapi napon megtárgyalta, és 16 igen, 13 nem szavazattal azt általános vitára alkalmasnak találta.
A bizottság többségi véleménye a következő volt: a jelentés, amely 134 oldalon taglalja az ifjúság helyzetét a 2005. évben, három részre tagozódik. Az első rész egy helyzetkép, amely kutatási anyagokból, statisztikai adatokból áll, amelyet az ifjúságkutatók alkottak meg. A második rész a tárcáktól beérkezett anyagokból lett összeszerkesztve, amely a 2005-ös kormányzati intézkedéseket tartalmazza. A harmadik részben pedig a mellékletek találhatóak, amelyek mind a demográfiai, mind az egyéb pénzügyi, statisztikai elemzéseket mutatják be.
Bizottságunkban arra a kérdésre, hogy a meglévő kutatási eredményeket tekintve milyen javaslata van közép- és hosszú távra a kormányzatnak, illetve a szakpolitikának, a következő választ kaptuk Rauch Edit szakállamtitkár asszonytól: három nagy, egymással szorosan összefüggő társadalmi kérdéskör van, amin változtatni kell, vagy legfeljebb meg kell próbálni befolyásolni. Az egyik a demográfiai kérdés, a másik, ami a gyermekek és fiatalok szociális helyzetével, egzisztenciájával kapcsolatos, és a harmadik nagy témakör a közéletben, a demokráciában való részvétele a fiataloknak.
2000-től azt látják, hogy minden egyes kormányzati ciklusban elkészültek ezek a jelentések, és trendeket lehet látni, amelyeket négyéves ciklusok alatt nem lehet megváltoztatni, ezért egy szisztematikusan felépített, kormányzati ciklusokon átívelő feladatok meghatározására és azok végrehajtására van szükség; ezzel bizottságunk többsége is egyetértett. Így a jelentéshez kapcsolódó 106. számú, 1995. november 1-jei országgyűlési határozat módosítását javasolja a tárca, amelynek eredményeképpen az évenkénti jelentéstétel helyett csak háromévenként kell majd jelentést benyújtani az Országgyűlés elé. A módosítást az indokolja, hogy az ifjúság helyzetében, a vonatkozó statisztikákban, illetve a kormányzati intézkedések terén sem történik ilyen rövid idő alatt olyan mértékű változás, amely az évente történő jelentést szükségessé tenné. A javaslatot a bizottság többsége támogatta. Továbbá elhangzott a bizottsági ülésen, hogy a kormányzat jóváhagyásával elkezdődött az a szakmai munka is, amely a nemzeti ifjúsági stratégia elkészítésére vonatkozik.
Tisztelt Országgyűlés! A jelentést az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság többsége általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem