BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért erre a vitára pontot kéne tenni, mégpedig azért, mert 2006 zárszámadását látjuk, 2007-ben élünk és a 2008-as költségvetést tervezi a kormány. Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, Jauernik képviselő úr azt mondta, hogy igaz, az önkormányzatok az önök kormányzása alatt eladósodtak, helyesebben eladtak sok vagyont. Ez kérem, mind azért van, mert tízmillió állampolgárnak szolgáltatnak, és önök ehhez nem megfelelő forrásokat biztosítanak.
Úgy gondolom, meg kéne Keller képviselő úrnak kérdeznie, mondjuk, Karsai József búzaégető képviselőtársunkat, hogy hogyan élnek Battonyán, Észak-Békésben és Dél-Békésben. A gázszámlát nem tudják az iskolában kifizetni az önkormányzatok, erre fel még a normatívákat tovább csökkentik.
Úgy gondolom, Varga képviselőtársam nem ugrasztja össze az önkormányzatokat. Önök meghagyták az iparűzési adót, ami, higgye meg, nem öröm az önkormányzatoknak, hiszen helyben azt a gyenge ipart meg kell sarcolni, meg kellett emelni a maximumra, azért, hogy működőképesek legyenek a települések, és szolgáltatni tudjanak.
(16.30)
Úgy gondolom, az is hazugság volt, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy önök eltörlik az iparűzési adót, mert gondoskodni kellett volna állami fedezetről arra, hogy az önkormányzatok működjenek. Önök ezzel a mai napig adósak maradtak. Úgyhogy, Keller képviselő úr, vannak az országban szerencsés települések, ahol rengeteg és jól működő ipar van, mint önnél is, de higgye meg, az ország nem általánosan úgy néz ki, mint az ön települése. Önök pedig ellehetetlenítik a települési önkormányzatok működését, és nem örülünk annak, hogy meg kell helyben a vállalkozókat sarcolni iparűzési adóval. Mi az államtól, a központi bevételből várjuk azt, hogy működőképesek legyenek a településeink, és nem valamiféle hazardírozást, amelyet ön képvisel. Bocsánat, hogy szóltam, elnézést kérek, de önök nem jó úton járnak, és nem mondanak igazat.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem