BALOGH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

BALOGH LÁSZLÓ
BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A zárszámadási törvényjavaslat tervezete kapcsán olyan területekről szeretnék beszélni, amelyek az ország egésze szempontjából, de sok ember egyéni életében is sikerként könyvelhetők el, ezek pedig a hazai forrásokból megvalósuló területfejlesztés és az európai uniós fejlesztések 2006. évi eredményei.
Kezdjük az értékelést a hazai források felhasználásával. A decentralizált források 2006-ban amellett, hogy 13 milliárd forinttal meghaladták az előző évit, két jelentős tartalmi elemmel is gazdagodtak. Az egyik, hogy a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatására 9 milliárd forint került elkülönítésre. Sok helyütt javult ezáltal a térségek elérhetősége, óvodák, iskolák újultak meg ezekből a pénzekből. Kétségtelen tény, tisztelt Ház, hogy ezeknek a rendkívül hátrányos helyzetű térségeknek mindenképpen szükségük van pluszforrások juttatására. Azonban talán azt is érdemes lenne végiggondolni, hogy azok a metodikák, amelyek alapján ezeket a pénzeket elköltjük, eredményesek-e, hiszen hosszú idő óta úgy gondoljuk, hogy ezekben a hátrányos helyzetű térségekben az infrastruktúrát kell alapvetően javítani, és ennek következtében meg fog nőni a vállalkozások száma vagy ezeknek a térségeknek a tőkevonzó képessége. Lehet, hogy ezt a koncepciót át kellene gondolnunk, és eljutni odáig, hogy érdemesebb azokba az emberekbe fektetni, akik ott laknak, és őket képessé tenni arra, hogy valóban abban az adott hátrányos helyzetű térségben is emberhez méltó életet tudjanak biztosítani saját maguknak és a családjuknak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem