GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, és elnézést kérek, mert most nem a tárgyra térek rá, hanem közben itt Domokos képviselő úrral volt egy szóváltásunk.
Tisztelt Képviselő Úr! Ajánlanám az ön figyelmébe a Házszabály 45. § (2) bekezdését, amely szerint a kormány tagja bármikor hozzászólhat. (Domokos László: Ez az elnök jogköre!) Sőt, mondanám, amire ön hivatkozik, a házbizottság állásfoglalása arról szól, hogy kéri a kormány tagjait, hogy a vezérszónoki körben lehetőség szerint ne éljenek ezzel a jogukkal. Tehát joga van megszólalni. (Domokos László közbeszólására:) Nem, csak egyszerűen undorító, amikor közbekiabál, képviselő úr, és demokratikus elvekre próbál hivatkozni. (Varga Mihály: Ilyet ne mondjunk egymásra!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem