KELETI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

KELETI GYÖRGY
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Én alapvetően a honvédelem kérdésével szerettem volna foglalkozni, de mivel egyéni képviselő vagyok, így az önkormányzati költségvetés is fontos kérdés számomra. Engedjék meg, hogy azt a vitát, ami itt kialakult, persze eldönteni nem akarom, de legalább véleményt mondjak; valóban vannak olyan települések, amelyek a földrajzi helyzetüknél fogva nehezebben tudják az ipart megfogni, nehezebben tudnak új vállalkozásokat kezdeni.
Itt példaként említeném Kisbér városát, amely pontosan 2006-ban egy kórházberuházás révén több mint 2 milliárd forintot kapott, egy műemlék-felújítás révén közel másfél milliárdot kapott, de azt kell mondanom, hogy a város rossz gazdálkodása ezeket a lehetőségeket nem tudta megbecsülni. Nem tudta megbecsülni azon egyszerű oknál fogva, mert a helyrehozott királyi lovardában nincsenek rendezvények, ami valamilyen módon bevételt eredményezne, a város működésében olyan gazdasági elképzelések, amelyek hosszú távra szólnának, nem nagyon érzékelhetők. Vagyis azt gondolom, kell arról is beszélni, hogy a költségvetés mellett bizony a rosszul gazdálkodó önkormányzatok kárt tudnak okozni a költségvetés számára.
Kisbér városa a múlt héten fizetett ki félévnyi gázelmaradást, majd’ valamennyi közintézményében el volt zárva a gáz. A polgármester asszony válasza az volt nekem, amikor megkérdeztem, hogy ez a helyzet hogyan állhat elő, hogy mondjam meg a kormánynak, mondjam meg a parlamentnek, mondjam meg az Önkormányzati Minisztériumnak, hogy ne vonjanak el annyi pénzt a szociális, egészségügyi és önkormányzati fejezetben, és akkor ki fogják tudni fizetni a számlát. Csak akkor azt kérdezem, hogy amikor a kistérségen keresztül lehetőséget adunk, hogy például a szociális otthon működtetésével évi több tíz millió forintot kapjanak, miért nem egyezik bele az önkormányzat, hogy a kistérség vegye át, amikor az iskolák társulás formájában való támogatása most megtörténne, akkor ez az önkormányzat miért zárkózik el. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Valószínűleg azért, hogy tudjon ujjal mutogatni a kormányra, hogy lám, nem adtok nekünk pénzt, de ők nem használják ki a lehetőségeket. (Babák Mihály: Mert nem olyan hülyék.)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem