NÓGRÁDI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

NÓGRÁDI ZOLTÁN
NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Döbbenettel lehet hallani a felszólalók sorozatában, hogy tulajdonképpen egyetlenegy számadat sem állja meg ma már a helyét ebben a zárszámadásban, hiszen az OEP számadatai hiányosak, a minisztériumok elszámolásai nem felelnek meg a valóságnak. Hadd tegyek ehhez hozzá egy kis adalékot szintén az Állami Számvevőszék véleményéből, ami így hangzik: “A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kohéziós alap, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kohéziós alap előirányzatról készült beszámolók a lényegességi szintet meghaladó hibákat tartalmaznak. Ezért a beszámoló jelentésben szereplő adatok az EU-integráció előirányzatok pénzügyi és vagyoni helyzetéről nem nyújtanak megbízható és valós képet.”
Tisztelt Tóth Képviselő Úr! Talán megalapozott az ellenzéki képviselőknek mind a bizottsági ülésen, mind pedig itt, ebben a vitában a kételkedésük azzal szemben, hogy itt most mi folyik ebben a parlamentben, mi folyik az általános vita kapcsán, hiszen arról szól a történet, hogy egy olyan dokumentumot vitatunk meg, amelyet sokszor az Állami Számvevőszék véleményére hagyatkozva alapvető kritika ér. Nem valósak a számadatok, átverésről szól a történet, és ha átverésről szól a történet, akkor talán érthető, hogy azok, akik felelősnek érzik magukat ennek a zárszámadásnak a vitájáért és a közvélemény hiteles tájékoztatásért, és felelős politikusként éreznek némi felelősséget a jövő érdekében, annak érdekében, hogy ez ne fordulhasson elő, azok talán tiltakoznak ez ellen a valótlan számadatsor ellen, amit most mi, illetve önök zárszámadásnak tartanak vagy zárszámadásnak hívnak.
Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem