MOLNÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság szeptember 25-én egyhangú szavazattal a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találta.
Az igen szűkre szabott vitában elhangzott, hogy tizenkét törvény módosítására kerül sor, ami elsősorban európai jogharmonizációs kötelezettségünknek tudható be, azonban 2004-es irányelv is szerepel a módosítandó törvényhelyek között, ami feltételezhetően egy korábbi időszakban is meghozható lett volna, azzal együtt, hogy a beléptetés időpontja természetesen meghatározó ebben a tekintetben is.
Az államháztartásról szóló törvény, a magyar export-import és hitelintézetről szóló törvény, a hitelintézetekről, pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény, a jelzálog-hitelintézetről és jelzáloglevélről, a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeivel kapcsolatos törvény, a kereskedelmi képviseletekről szóló, a fogyasztóvédelemről szóló, a tőkepiacról szóló, a biztosítókról és biztosítási tevékenységről, illetve vállalkozásokról szóló törvény, a kis- és középvállalatokról, a postáról és a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló törvény szabályozásáról van szó.
Elsősorban befektetői, kisbefektetői célt szolgál a törvény, amely a megbízástól a megbízás teljesülésén, illetve a szerződéskötésen túl a befejezett tevékenység értékeléséig szabályozza a tevékenységet. A szabályozás kiterjed a felügyeleti tevékenységre, a szervezetre, a szervezet felépítésére, a szervezetben dolgozók képesítésére, a képesítés megszerzésére és az egész instrumentum működésére.
Kiemelt tevékenység e tekintetben a tájékoztatási kötelezettség. Az átlátható tevékenység, illetve az információval nem rendelkező kis magánbefektetők célját szolgálja elsősorban a tájékoztatási kötelezettség ilyetén való szabályozása. Kiemelt figyelmet kap a kockázatkezelési szabályzat, illetve a szavatoló tőke számításának újraszabályozása, ennek módja. Lényeges terület az árutőzsdei, a brókeri tevékenységek szabályozása.
A költségvetési bizottságban nem hangzott el, én azonban nagyon jól emlékszem 2003-ra, ezért engedjék meg, hogy erről egy mondatot még szóljak. Amennyiben ez az általános és részletes szabályozás 2003-ban rendelkezésünkre állt volna, akkor egy Baumag-botrányt elkerülhetett volna Magyarország. Ezek a részletszabályok más törvényekben azóta a helyükre kerültek, így a cég- és céginformációs törvényben, az adótörvényekben, és már e törvényeket megelőzően a kormányzat, illetve a törvényhozás megtette, amit meg kellett tenni. Ezt azért kellett elmondani, mert az a szörnyű botrány, amely 2003-ban kirobbant, bírósági szakban még ma is tart, és a magyar állampolgárok futnak a pénzük után.
Az általános vitára való alkalmasságot a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság támogatta. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem