TÁTRAI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

TÁTRAI MIKLÓS
TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Három olyan törvényjavaslat szerepel a mai ülés napirendjén, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, amelyeket együttesen érdemes tárgyalni, ezért azt kérem, engedjék meg, hogy együttesen ismertessem a benyújtás indokait, illetve az egyes javaslatok lényegi elemeit.
Az európai jogalkotásban kiemelt helyen szerepel a pénz-, tőke- és biztosítási piac szereplőire vonatkozó előírások egységesítése, a tőke szabad áramlásának biztosítása, amelynek következtében mind a piaci szereplőkre, mind a jogalkotásra újabb és újabb feladatok hárulnak. A most benyújtott törvényjavaslatokkal egy hosszú távú folyamat veszi kezdetét, amelynek eredményeként az eddig egy törvényben megtalálható tőkepiaci szabályok újrakodifikálásra kerülnek több kisebb terjedelmű törvényben. Ennek következtében a tőkepiaci szektor hátterét képező joganyag áttekinthetőbbé, a piaci szereplők és a felügyeletüket ellátó hatóságok számára világosabban alkalmazhatóvá válik, továbbá ezzel együtt eleget teszünk a jogharmonizációs kötelezettségeinknek is.
Ehhez a folyamathoz szervesen kapcsolódik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére vonatkozó szabályok átfogó, rendszerezett és egy törvényben való meghatározása. Az újrakodifikált törvényjavaslat a felügyelet jogállására, felépítésére vonatkozó szabályokon alapvetően nem változtat, de pontosítja a felügyelet szervezeti egységei közötti hatásköri elkülönítéssel összefüggő rendelkezéseket, illetve megtörténik a felsőfokú végzettségek új szakképzési rendszerhez történő igazítása is. A korábban a tőkepiaci törvény részét képező kérdéskör kapcsán az Európai Unió a befektetők jobb, az EGT területén székhellyel rendelkező befektetési vállalkozások esetében egységes szabályok alapján történő kiszolgálása, az elképzeléseiknek, teherviselő képességüknek jobban megfelelő szolgáltatásnyújtás, valamint a megalapozottabb döntéshozatal érdekében egységes rendelkezéseket alkotott, és azok egyidejű bevezetését írta elő a tagállamok számára. Ezen egyidejűségre azért van szükség, mert egyrészt az esetleges eltérő időben történő bevezetés - az ügyfelek számára megtévesztő volta miatt - a szándékokkal ellentétes hatást váltana ki, amellett, hogy a befektetési vállalkozások közötti versenyhelyzetet és a felügyeleti hatóságok tevékenységének ellátását hátrányosan érintené. Másrészt egy közvetlenül hazánkban is hatállyal bíró bizottsági rendelet kötelező rendelkezéseinek betartása a befektetési vállalkozások számára ellehetetlenülne.
A T/3806. számú törvényjavaslat célja elsősorban tehát az ügyfélvédelem további szigorítása, amely egyrészt a szerződést megelőző, illetve a szerződéshez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségek részletezése, egyes tevékenységek esetében a befektetési vállalkozás kockázatfeltáró tevékenysége komolyságának erősítése, az objektivitás megkövetelése, másrészt az ügyfél által adott megbízások lehető legjobb végrehajtásával kapcsolatos felelősség meghatározása formájában érhető tetten. A tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szabályok vonatkozásában kiemelendő, hogy ezek kapcsán egyrészt a befektetési vállalkozásokkal még jogviszonyban nem állók számára és a már ügyfélként megjelenő személyek és szervezetek számára adandó, másrészt a lakossági ügyfélnek minősülő és az egyéb más kategóriába sorolt ügyfelek felé irányuló tájékoztatás tartalmi és formai különbségeinek különös jelentősége van. Az e rendelkezések alapjául szolgáló európai kötelezettségek a befektetők védelmét helyezik a középpontba, és olyan kötelezettségeket állapítanak meg a befektetési vállalkozások számára, jelen esetben a tájékoztatás kapcsán, amelyek egyrészt egységesítik az Európai Gazdasági Térség területén érvényes gyakorlatot, könnyebbé téve az ügyfelek számára a tájékozódást, másrészt lehetővé teszik az ügyfelek elvárásainak leginkább megfelelő szolgáltatás kiválasztását, valamint a megalapozott döntéshozatalt.
E rendelkezések, mint általános szabályok, elsősorban a tájékoztatás tartalmának, illetve az információk közlési módjának tárgyilagosságára és tisztességességére helyezik a hangsúlyt, elkerülendő ezzel a félrevezető vagy az ügyfél számára félreértésre okot adó helyzeteket. Az ügyfelek megfelelő tájékoztatását segíti elő, hogy annak terjedelme, részletessége attól függ, hogy az ügyfél milyen kategóriába sorolható. A lakossági ügyfelek esetében abból a feltételezésből indul ki a törvényjavaslat, hogy ezek az ügyfelek nem rendelkeznek kellő ismerettel, szaktudással és tapasztalattal az üzleti döntéseik megalapozott meghozatalához, ezért esetükben jóval szélesebb körű tájékoztatási kötelezettséget ró a befektetési vállalkozásokra.
Fogyasztóvédelmi szempontból a másik kiemelendő cél, hogy a befektetési vállalkozások az összes körülmény figyelembevétele mellett mindig az ügyfelek számára legkedvezőbb módon kötelesek a megbízásokat végrehajtani. A legkedvezőbb végrehajtás során csak az ügyfél külön erre irányuló kérése esetén térhetnek el az általuk javasolt teljesítéstől, továbbá a legkedvezőbb végrehajtás megválasztása során kiemelt figyelmet kell szentelni az ügyfeleket terhelő valamennyi költségre és kiadásra.
A T/3806. számú törvényjavaslat a fogyasztóvédelmi szabályokon túl az irányelvekkel összhangban a jelenleg hatályos előírásokhoz képest lehetővé teszi a befektetési vállalkozások számára, hogy ha valamely tagállam területén engedéllyel rendelkeznek, akkor az Európai Gazdasági Térség bármely államában folytathassanak tevékenységet. Ez a hazai vállalkozások számára is azt jelenti, hogy az adminisztratív terhek lényegi növekedése nélkül ügyfélkörüket bővíthetik más tagállambeli ügyfelekkel, azaz tevékenységüket a határon átnyúló módon is kiterjeszthetik. Az irányelvek ezenkívül egységes szabályokat állapítanak meg a szabályozott piacokra, multilaterális kereskedési rendszerekre, továbbá az irányelvek hatálya alá tartozó személyek és szervezetek engedélyezésére és felügyeletére, amely a szabályok betartatását is hatékonyabbá teszi az egységes tagállami felügyeleti hatóságok együttműködése segítségével.
A T/3807. számú törvényjavaslat tartalmazza a tőkepiaci törvény módosítását, amelyben a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóira vonatkozó átláthatósági követelmények kerülnek harmonizálásra. A törvényjavaslat meghatározza a rendszeres és rendkívüli tájékoztatás szabályait, amelyek keretében az értékpapír kibocsátójának tájékoztatnia kell a nyilvánosságot a vagyoni, jövedelmi helyzetének, működésének főbb adatairól és minden, az értékpapír értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információról. További előírásként az információkat a lehető legszélesebb nyilvánosság számára és a lehető legrövidebb időn belül kell elérhetővé tenni.
A törvényjavaslat ezenkívül tartalmazza a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló törvény módosítását, amely szerint a biztosító a nemi hovatartozás alapján kizárólag az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény vonatkozó rendelkezései alapján alkalmazhat eltérő díjakat és nyújthat eltérő szolgáltatásokat, melyek alapjául szolgáló adatokat köteles nyilvánosságra hozni, és évente aktualizálni. A nemi hovatartozás szerint eltérő díjakat és szolgáltatásokat alátámasztó adatokat a biztosítónak az éves adatszolgáltatás keretében meg kell küldenie a felügyeletnek.
(Nyakó István elfoglalja jegyzői székét.)
Magyarország a 2004/113. európai közösségi irányelv 5. cikkelyének megfelelően a biztosítási és az azzal kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások esetében élt az ott nevesített lehetőséggel, és megengedi a nemek között eltérő díjak és szolgáltatások alkalmazását, amennyiben ezek statisztikai adatok alapján, arányosan, igazolt módon történnek.
(14.00)
Ugyanakkor a javaslat szerint a fenti esetben sem alkalmazható a terhességgel és anyasággal kapcsolatos költségek miatti különbségtétel, mert ez sértené az egyenlő bánásmód elvét.
A T/3808. számú törvényjavaslat tartalmazza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló törvény újrakodifikálását, összhangban a már előzőekben említett, a jogalkalmazást megkönnyítő jogalkotói szándékkal. Az eljárási szabályok tekintetében számos rendelkezés átkerült az egyes szaktörvényekből, így ennek köszönhetően bizonyos fokú egységesedés is megfigyelhető. Ugyanakkor azon speciális részletszabályok, amelyek szorosan kapcsolódnak valamely anyagi jogi szabályozáshoz, és kizárólag az ágazat egy szűk kérdéskörére korlátozódnak, továbbra is a szaktörvényekben maradnak, az áttekinthető jogalkalmazás biztosítása érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslatok tehát a korszerű szabályozási környezet kialakításával a pénzügyi szolgáltatási szektor fejlődését, javítását segítik elő amellett, hogy a szükséges jogi keretek megteremtésével nagymértékben előmozdítják az ügyfélvédelmet is. Kérem ezért, hogy a törvényjavaslatokat szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem