DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Jó reggelt kívánok a tisztelt Háznak! Képviselő Úr, Polgármester Úr! Örülök annak, hogyha a fővárosi képviselők tudják azt, hogy milyen jelentősége van annak, hogy a hazai turizmus egyébként dinamikus fejlesztése-fejlődése mellett megtaláljuk a főváros jövőképét is a hazai turizmusban. Az a mai napig igaz, és minden bizonnyal így lesz még évszázadokig is, hogy a főváros, Budapest, Magyarország első számú turisztikai célpontja. Első számú turisztikai célpontja mind a vendégéjszakák számában, mind pedig az ideérkező vendégek számában. Az ország egyik büszkesége, épített és kulturális öröksége, kincsei, hagyományai, metropolisza hozzák-vonzzák a turistákat.
De tudjuk azt is, hogy elsősorban a külföldről ideérkező vendégek célpontja lesz mindig is Budapest, hiszen mi hazaiak, bár időről időre a kormány és a turisztikai marketingszervezet indít akciókat - ”A főváros vendégül látja a vidéket” címmel most is zajlik, zajlott egy ilyen -, de tudjuk azt, hogy nekünk a fővárost nem a hazai turisztikai marketingben kell pozicionálnunk, hanem a nemzetköziben. Éppen ezért, miközben örömmel bólogattam azokon az adatsorokon, amelyeket ön felsorolt, hiszen valóban az elmúlt években a hazai turizmus egy komoly fejlődést érhetett meg, ezenközben ne titkoljuk el, hogy lépéskényszerben vagyunk a főváros turisztikai fejlesztései kapcsán.
(9.10)
Lépéskényszerben vagyunk, mert bár évszázados emlékhelyeink vannak, azokra komoly fejlesztési forrásokat kell költenünk, hogy turisztikailag látogatóközponttá alakulva, továbbra is izgalmasak legyenek az Európából vagy éppen távolabbi földrészről érkező vendégek számára. Bizony, most fejlesztési időszakot kell megéljünk abból a szempontból is, hogy olyan óriási nemzetközi versenyben találja magát Magyarország és a főváros, akár Prágára, akár Horvátországra, de a többi környező országra is gondolva, ami miatt az önkormányzatoknak, a kormánynak, a turisztikai szolgáltatóknak, a magáncégeknek az összefogására van ahhoz szükség, hogy a főváros ne csak az elmúlt években élhessen meg egy jelentős nemzetközi piaci súlyt, hanem a következő években is.
Csak néhány dolgot hadd soroljak fel: csak 2005-ben néhány nagyon komoly turisztikai célelőirányzatból származó forrást biztosítottunk akár a Budai Irgalmasrendi Kórház török fürdőjére, a Gellért fürdőre, a Széchenyi fürdőre, a Lukács fürdőre. Most éppen a múlt héten jelentette be a tárca, hogy a Gellért és a Széchenyi fürdők újabb 550-550 millió forintos támogatást kapnak a műemlékfürdő-jelleg fejlesztésére, ezzel hazai és külföldi vendégek elkápráztatására.
Pénteken a turisztikai világnapon jelentette be Bajnai Gordon miniszter úr, hogy most holnapután, október 4-étől elérhetőek azok a turisztikai fejlesztési források, amelyeket az európai uniós támogatásból az Új Magyarország fejlesztési terv keretében biztosítunk. Ez csak a közép-magyarországi régióban 31,6 milliárd forintos nagyságrend, amely óriási lehetőséget biztosíthat, hogy például a kongresszusi turizmus infrastruktúrájának fejlesztésére, Budapest fürdővárosi arculatának kialakítására, a város szimbólumaiként is megjelenő műemlékek fejlesztésére, rendezvények, kulturális fesztiválhelyszínek rekonstrukciójára, építésére, és persze tegyük hozzá: a közterületek - a turisták és a fővárosiak számára is látogatott közterületek - fejlesztésére fordítsuk.
Kiemelt projektekről is döntött a kormány, ezekről talán már hallott a közvélemény, hiszen a Szépművészeti Múzeum térszint alatti bővítéséről, a Budavári Palota kulturális, turisztikai fejlesztéséről vagy például a nagy befogadóképességű kongresszusi központ megvalósításáról is már tárgyalt a kormány.
2007-ben csak a Budapesti Tavaszi Fesztivált 224 millió forinttal támogattuk, és egyéb más rendezvényekre is pénzt tudtunk fordítani, így a főváros turisztikai vonzerővel bíró rendezvényeinek támogatására 381 millió forintot fordítottunk. Igen, újabb turisztikai marketingakciókat indítunk a főváros érdekében, és hozzá kell tennem, hogy miközben a főváros is fejlődik, ezenközben örömmel mondom, hogy a magyar vidék, nemcsak a Balaton, nemcsak a Tisza-tó, de a Dél-Alföld vagy Kelet-Magyarország városai is, turisztikai célpontjai is komoly kiugrási lehetőség előtt állnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A főváros és a vidék együtt hozhatja Magyarország versenyképes turisztikai kínálatát.
Köszönöm napirend előtti felszólalását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem