GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Üdvözöljük a fedélzeten! (Derültség.)
Ön tegnap tette le a parlamenti esküt, és azt gondolom, hogy az elmondottak alapján nyugodtan mondhatom, hogy egy olyan képviselővel gazdagodott a Ház, aki komolyan gondolja, hogy a magyar vidékfejlesztésnek igenis óriási szerepe van. Annak is örülök, hogy az is elhangzott - és ezt régóta hangoztatjuk, ugyan néha időnként kisebb-nagyobb koalíciós feszültségekkel -, hogy nem lehet a vidékfejlesztésben, a vidéki szolgáltatások hozzáférésénél kizárólag piaci szempontokat érvényesíteni, hiszen ez gyakorlatilag ahhoz vezethet, hogy első- és másodrangú állampolgárok köre alakulhatna ki Magyarországon, hiszen nem ugyanaz az esélye egy kistelepülésen élő embernek.
Azt soha nem tudjuk megoldani, hogy teljes esélyegyenlőség legyen, de egy biztos: főleg a szolgáltatások igénybevételénél, illetve a foglalkoztatási lehetőségek hozzáférésénél - itt főleg közlekedési és egyéb ügyekre gondolok - igenis kell az állami szerepvállalás, és bizony-bizony, az adófizetők pénzével is segíteni kell, hogy ezeken a településeken is normális élet maradhasson.
Nyilván az Európai Unió fejlesztéspolitikája is ebbe az irányba hat. Amiről a képviselő úr is beszélt, hogy közel 1300 milliárd forint felosztásáról kellett döntenünk, amit nagyon nagy előzetes polémiák előztek meg; még az elfogadás napján is a mezőgazdasági bizottságban az hangzott el, hogy ezt nem fogadja el az Európai Unió, és nem tudom, hány száz pontos kifogást emelt, ehhez képest az lett, hogy egyhangú szavazással sikerült ezt a dolgot az Európai Közösségnél abszolválnunk.
Most egy óriási feladatunk van: ennek a végrehajtásába nem csúszhat hiba! Azt látjuk, hogy ez a forrás nagyon nagy forrás, de a már előzetesen meghirdetett pályázatok alapján az is látható, hogy mindenre nem lesz elegendő. Mi azt gondoltuk - és e mellett a véleményünk mellett kitartunk -, hogy ugyan nem húzható párhuzam a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés közé, de sikeres mezőgazdaság nélkül nem nagyon lehet sikeres vidékpolitikát végrehajtani. Ezért a források jelentős részével szeretnénk az agrármodernizációt végrehajtani, ugyanis ez az utolsó esélyünk, hogy egyáltalán fölérjünk a világ színvonalára különböző technológiákban, hiszen annak ellenére, hogy most új helyzet van az élelmiszerek terén - erről majd a következő napirend előttinél nyilván fogunk szólni -, de még mindig van egy versenyhelyzet, amiben csak akkor tudunk helytállni, ha ezt a fejlesztést végrehajtjuk.
Nagyon komolyan kell vennünk a környezetünk védelmét, a környezetgazdálkodást. Erre is nagyon jelentős forrásokat szánunk a következő időszakban; arra, hogy akkor lehet vonzó egy vidéki táj, ha megfelelő állapotban van, és ez nem mindig az intenzív művelésből következhet. Úgy gondolom tehát, hogy az a forrás, ami ennek az összegnek majdnem 40 százaléka - és ez nagyon jelentős összeg, 450 milliárd forint -, sokat segíthet abban, hogy ez a kérdés is rendeződjön Magyarországon: a természetvédelem, a Natura 2000 ügye és sok minden egyéb. Ez nagyon fontos feladatunk.
És nyilván van ennek egy olyan ága, olyan pillére, amiről ön is beszélt, aminek az első lépéseit most tettük meg: a vidékfejlesztési közösségekre bízott vidékfejlesztés ügye, ami nagyjából 250-260 milliárd forintos ügy, ami a korábbi forrásokhoz képest majdnem tízszeres forrást jelent. Ezek mind olyan dolgok, amiről azt gondolom, hogy tényleg csak közösen tudjuk végrehajtani, és közös összefogással lehet ebből egy olyan program, amit valóban a vidéki térségek írnak, és a vidéki térségek fogják végrehajtani. Óriási kockázat van ebben a dologban, ezt nem tagadjuk, hogy sikerül-e olyan komplex programokat egy-egy térségben, egy-egy közösségben összehozni, amelyek megfelelnek ezeknek a kritériumoknak, de úgy gondolom, hogy az előzetes térségi, közösségi megalakulások, ami az egyesülések után most zajlik körülbelül még tíz napig - ez mintegy száz közösséget jelent a 176 kistérségben -, erre lehet egy jó vidékfejlesztést építeni.
Nem beszélve arról - a képviselő úr is utalt rá -, hogy vannak még a hátrányos helyzetűnél is hátrányosabb helyzetű területek, erre külön 200 milliárd forintos kassza áll rendelkezésre. Ebbe minden egyes program berakta a saját forrásait. Ez a mi programunkból nagyjából 30 milliárdos programot jelent, ami a legelmaradottabb térségekben önálló és tényleg célirányos foglalkoztatási és munkahely-teremtési, -bővítési programot jelent.
Ebben ajánlom fel az együttműködést mindenkinek, és várom is az együttműködési szándékot a képviselőtársaktól. Most már a döntésen túl vagyunk, a következő feladatunk az, hogy ebben a hét évben ezt a programot végre is tudjuk hajtani.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem