KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Urak! Képviselő Urak! 1997-ben megjelent egy kormányrendelet, amely elrendelte, hogy az ivóvizeink védelme érdekében meg kell vizsgálni, hogy milyen ivóvízbázisaink vannak, ezeket védelem alá kell helyezni. Ez a rendelet szeptember 1-jén lejárt. A kormány ezalatt rendkívül kevés munkát végzett. 580 sérülékeny vízbázisunk van, ebből 262 vízbázisnál még a vizsgálatot sem kezdte el. Ez 3,5 millió ember ivóvizét fedezi le, azt szolgálja, ennyi ember ivóvize Magyarországon még nincs védelem alatt.
Ismét egy olyan példa, amikor az állam nem teljesíti a feladatát, ráadásul nem egyszerűen megszeg egy jogszabályt, hanem az emberek egészségét, életét érintő műszaki, gazdasági, környezetvédelmi és mindenféle szempontból egyaránt ésszerű, indokolt tennivalót nem végez el. Elegendő csak az elmúlt évek tapasztalataira emlékeztetni: Miskolcot említeném először, mondhatnám azt, hogy most már félévenként jelenik meg a sajtóban a miskolci ivóvízszennyezésről szóló hír, de a Balaton-felvidék vagy Esztergom esetére is emlékeztethetném önöket.
A kormánynak nem volt bátorsága a helyzettel szembenézni, nem végzett egy alapos elemzést és készített egy programot az ivóvízbázis védelmére, hanem egyszerűen meghosszabbította a határidőt, általam értelmezhetetlen módon. Az a hosszabbítás, ami a kormányrendeletben szerepel, nagyon nehezen teszi lehetővé azt, hogy számon kérjük a határidő betartását. Nyilván azért fogalmaztak ilyen körmönfontan.
Nagyon súlyos a helyzet, ugyanis miközben a globális felmelegedést már senki nem vitatja, azt is tudjuk, hogy az ivóvíz védelme azért is fontos, mert ez egy olyan kincs lesz az elkövetkezendő 50 éven belül, amellyel kevesen rendelkeznek. Magyarországon a vizek többsége felszín alatti, ez azért jó, mert könnyen nem elszennyezhető, ugyanakkor ha a felszín alatti vizek elszennyeződnek, rendkívül nehéz ezeket helyrehozni, azt is mondhatnám, hogy lehetetlen. Tehát ezért a megelőzésre kell a hangsúlyt helyezni.
Ezzel párhuzamosan lenne a kormánynak egy másik feladata, a víziközmű-törvény megalkotása. Ez a víziközmű-törvény nagyon szakmainak hangzik, megpróbálom elmagyarázni. Egy olyan jogszabály kell, amely megmondja, hogy a vízszolgáltatók milyen feltételek között tudják végezni a munkájukat, és főleg azt, hogy milyen áron. Ma a 3200 önkormányzat, amely vízszolgáltatással rendelkezik, maga határozza meg az árat, nincs egy központi képlet, nincs egy elv, amihez igazodnia kellene.
(9.20)
Ennek eredményeként az országon belül óriásiak az eltérések a víz- és a csatornadíjban. Ennek egy megoldása lenne, ha végre - többszöri ígéret ellenére, egyébként az idén őszre is be volt téve a jogalkotási tervbe a víziközmű-törvény - beterjesztené az egyébként ismereteim szerint már kész jogszabályt. Ebben az üzletszabályzatról, a működés feltételeiről, a legkisebb költség elvéről és a fogyasztóvédelemről kellene szólni, tehát olyan kérdésekről, amelyek mindannyiunkat érintenek. És ha arra is felhívom a figyelmet, hogy a 25 évre tervezett vízművek, amelyeket a rendszerváltás körül, illetve előbb építettek, most 30-40 évesek, tehát ezek karbantartására is szükség lenne, akkor talán érthető, miért sürgetem a víziközmű-törvény beterjesztését. Enélkül nem szabadna privatizálni.
A Magyar Demokrata Fórum arra hívja fel a kormány figyelmét, hogy hiába szabadította fel az államivagyon-törvényben a regionális vízműveket, amíg a törvény nincs meg, ezekhez semmilyen formában ne nyúljon, de az önkormányzati vízművekhez szabadna a törvény, a szabályozás nélkül hozzányúlni. Azt gondolom, ez a probléma olyan súlyú, amely megérdemelné, hogy a kormány tényleg szakszerűen és kellő felelősséggel lépjen fel a vízbázis védelme érdekében és a fogyasztók védelmében egyaránt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem