DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy mindjárt a mai vitanap címének a kritikájával kezdjem. Úgy hangzik ez a cím, mintha kizárná egymást a két fogalom, miközben szerintem fogalmilag is definiálnunk kéne, hogy miről is beszélünk. Társadalombiztosításról beszélünk, a társadalombiztosítás fennmaradásáról, megerősödéséről, és arról beszélünk, hogyan működik a társadalombiztosítás, a biztosítási rendszer átalakítása jobban a népegészségügyért, hogyan tud a két terület erősebben együttműködni. Tehát szerintem szerencsésebb és a valóságnak sokkal jobban megfelelne a népegészségügy és társadalombiztosítás cím.
Mindannyian tudjuk azt, hogy az egészségügyi reform legfőbb célkitűzése az volt, hogy csökkentsük a születéskor várható élettartamban az elmaradásunkat az Európai Uniótól. Nagyon sokszor elmondtuk, hogy a cél a hat plusz, hogy behozzuk azt a hat évet, ami a magyar elmaradást mutatja. Ugyanakkor azt gondolom - és ebben talán a teljes terem egyetért velem -, ahhoz, hogy ezt a hat évet behozzuk, ehhez több mindenre van szükség. Leginkább ahhoz, hogy megváltozzanak a társadalmi szokások, két dolognak, két különböző területnek kell megváltoznia, mondhatnám azt, hogy két pillér szükséges. Az egyik pillér maga a betegségügy, a betegségek gyógyítása, hogy minél jobb legyen az ellátórendszer. Ez azonban számomra a második pillért jelenti, az igazán fontos az első pillér, ahol megjelenik maga a prevenciós tevékenység, megjelennek az életmódprogramok, a szemléletformáló akciók, a szűrések, az egészségfejlesztés, az egészségnevelés, a környezet-egészségügy, vagyis összefoglalóan: a népegészségügy.
Azt gondolom tehát, ahhoz, hogy jól működjön egy egészségügyi rendszer, ahhoz mind a tényleges egészségügyi pillérnek, azaz a népegészségügynek, mind a tényleges betegségügyi, azaz gyógyító ellátórendszeri pillérnek jól kell működnie; a kettő összhangjának kell fennállnia. A reform első szakasza elsősorban a második pillér javításáról, hatékonyabbá tételéről szólt. Erről szóltak a reformtörvények, amelyek újraszabályozták a gyógyszerpiac működését, az ellátórendszer működését, de akár beszélhetnénk az Egészségbiztosítási Felügyeletről, vagy sorolhatnánk bizony akár a várólisták szabályozását is, vagy akár a vizitdíjat is, aminek mind-mind az volt a célja, hogy javítson a hozzáférésen, igazságosabbá tegye a hozzáférést, világosabbá a követelményeket.
Mielőtt részletesen a biztosítási rendszerről beszélnék, engedjék meg, hogy idézzek. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényből szeretnék idézni, amelyben nagyon világosan olvashatjuk, hogy mi is az a népegészségügy: “A népegészségügy a társadalom egészének szervezett tevékenysége, amelynek célja a lakosság egészségi állapotának javítása, az egészség megőrzése a betegségek megelőzése révén.” Azaz már az egészségügyi törvény maga is kimondja, hogy amikor népegészségügyről beszélünk, akkor nem egy-egy ágazatról beszélünk. Össztársadalmi tevékenységről beszélünk, ahol ugyanúgy szerepe van az egészségügy mellett a környezetvédelemnek, de szerepe van akár az önkormányzatoknak, a munkahelyeknek, az iskoláknak, oktatási és nevelési intézményeknek. Széles tehát a felelősök és az együttműködők köre.
Az “Egészség évtizede” népegészségügyi programnak is az volt a célja, hogy a népegészségügyet valóban össztársadalmi feladatként jelenítse meg. Az volt a cél, hogy olyan népegészségügyi program alakuljon ki és kezdje meg működését, amelyben valóban kialakul egy széles körű tárcaközi együttműködés, amivel megszerezhető a szükséges társadalmi összefogás is. A népegészségügyi programunk tíz évre szóló tárcaközi stratégiai program. Legfontosabb elvárásként népegészségügyi programunk is azt fogalmazta meg, hogy a születéskor várható élettartamot közelíteni kell az Unió átlagához. A cél, hogy tíz év távlatában három évvel növekedjen a születéskor várható élettartam. A program kiemelt prioritásként az elsődleges megelőzést jelöli meg, ezen belül is elsősorban a dohányzás visszaszorítását, alkohol-, drogprevenciót, egészséges táplálkozási szokások elterjesztését, élelmiszer-biztonság fejlesztését, aktív testmozgás elterjesztését, közegészségügyi, járványügyi biztonság fokozását, valamint az egészséges fizikai környezet kialakítását.
Jelenleg is több népegészségügyi programunk fut, több akció zajlik akár napjainkban is, gondolok csak az oly gyakran látható “elég” klipekre, amelyeknek célja a dohányzás visszaszorítása, sajnálatos módon a terhes nők körében. A nemzeti népegészségügyi programnak, amely jelenleg zajlik, célja a daganatos betegségben szenvedők számának a csökkentése, ezért különböző szervezett szűrővizsgálatok kerültek megrendezésre, megszervezésre. Zajlik a liliomprogram, amelynek az a célja, hogy a méhnyakrákszűrésre valóban menjenek el a nők, hogy ne kelljen évről évre ötszáz virággal emlékezni azokra a nőkre, akik méhnyakrákban hunynak el közülünk. 25 és 65 év között a nőknek külön meghívó megy az ÁNTSZ-től; egyetlenegy feladatunk van, nekünk, nőknek: el kell mennünk, igénybe kell vennünk a méhnyakrákszűrés kínálta lehetőségeket.
Ugyanilyen szűrési lehetőség az emlőrák elleni mammográfiás szűrés lehetősége, hiszen az ország teljes területe lefedett; 38 diagnosztikus és terápiás háttérrel rendelkező mammográfiás állomás, míg 7 kizárólag szűrési kapacitással rendelkező mammográfiás szűrőállomás működik Magyarországon, azaz 45 hely. Ennek ellenére az érintett korosztály még mindig nem veszi igénybe száz százalékban ezt a lehetőséget, miközben téríti a biztosító az utazási költséget, miközben teljesen ingyenesen vehetjük igénybe ezeket a szűréseket, semmilyen díjat, semmilyen önrészt nem kell fizetni; egyszerűen el kell menni, igénybe kell venni a szűrést.
Mellrákszűrésnél nagyon fontos és nagyon jó eredménynek tartjuk és tartja a szakma azt, hogy sikerült elérnünk azt, hogy az utóbbi négy évben a mellrákkal megbetegedettek, azaz a szűrésen kiemeltek körében csökkent a daganatok mérete. Ez azt jelenti, hogy akik elmennek, azoknál valóban korábban felfedezésre kerülhet a daganat; ettől sokkal jobban gyógyíthatóvá válik.
Ha programról beszéltem, nem szabad kihagynom a dohányzás megelőzését, a leszoktatást célzó programokat sem, többek között - mint már utaltam rá - az “elég” programot, az óvodai dohányzást megelőző programot, iskolai dohányzást megelőző programunk működik, működik a “ciki a cigi” honlap, és a dohányzásellenes küzdelem részeként évről évre megrendezésre kerül a dohánymentes világnap is.
Támogatjuk a gyermek- és ifjúság-egészségügyi ellátásban az életkorhoz kötött szűrőprogramokat, a hátrányos helyzetű, főleg roma gyermekek szűrését, anonim HIV-, AIDS-szűrést működtetünk, iskolai szexuális felvilágosító programok működnek, drogfókuszpont működik, intravénás droghasználókra külön szűrővizsgálat szintén működik. 2006-ban útjára indult a terhes nők HIV-sentinel szűrővizsgálata, ami, azt gondolom, szintén nagyon fontos és kiemelkedő jelentőségű program.
A népegészségügynél nem véletlenül beszéltem arról, hogy ez egy össztársadalmi program, nem kizárólag az egészségügyről szól. A népegészségügyi program társadalmasítása, lakosság közelivé tétele jelenik meg a színtérprogramokban. Egyre több helyen készülnek és működnek egészségtervek, legyen az akár egy település, legyen az akár egy munkahely. Nem elég, hogy elkészülnek ezek az egészségtervek, hanem valóban a települések magukévá is teszik az egészségtervükben foglaltakat, hiszen egyre többen jelentkeznek az “egészségbarát település” cím megszerzéséért, helyi közösségek alakulnak, és próbálják az egészséget, az egészséges létet támogató döntéseket elősegíteni a saját településükön, azon a színtéren, ahol ők maguk a mindennapi életüket élik.
Ugyanilyen elterjedt a munkahelyi egészségtervek mozgalma, és ezáltal az egészséges munkahelyek mozgalma is. Itt az a cél, hogy a munkahelyen, azon a színtéren, ahol életünknek elég jelentős szakaszát töltjük, hiszen legalább heti 40 órát, szintén jelenjen meg az egészséges lét iránti elkötelezettség, gondoljunk itt akár megfelelő kialakítású munkahelyekre, vagy gondoljunk itt akár külön sporteseményekre, mozgáslehetőségekre, amire egy-egy munkahely alkalmat teremthet.
(12.50)
Az egészséges iskolai büfék kialakításához az Oktatási Minisztériummal közös ajánlást dolgoztunk ki; elindult a “gyermekbarát büfé” mozgalom, amelynek keretében országszerte több mint ezer iskolabüfét ellenőriztünk.
Itt szintén jó hír, hogy a tavalyi 60 százalékkal szemben idén már több mint 69, azaz a büfék közel 70 százaléka kínál friss gyümölcsöt a gyermekeknek, és legalább ilyen öröm számomra, hogy bizony elterjedtek az almaautomaták is az iskolákban, ahol csokoládé és egyéb szerek helyett almához juthatnak a gyerekek, almával pótolhatják a hirtelen kalóriaigényüket.
Nagyon sok program zajlik tehát, és azt gondoljuk, hogy ezeket a programokat ugyanilyen formában folytatni kell. A biztosítási rendszer átalakításától nemhogy nem kell változniuk ezeknek a programoknak, hanem inkább erősödniük, folytatódniuk kell. Egy sor ellátást - például a kötelező szűréseket vagy oltásokat - rögzítenünk kell a pénztárak kötelezettségei között. Ugyanígy definiálható a pénztárak szerepe a prevencióban. Nagyon határozottan fenntartja azonban azt a véleményét a kormány, hogy a népegészségügyi és prevenciós programokban az állam felelőssége fokozottabb, ezért meg kell tartani a szaktárca általi koordinációt.
A népegészségügy témaköre után hadd térjek át a biztosítási rendszer átalakításáról szóló koncepcióra! Messziről fogom kezdeni. A reform indulásakor elődöm, Molnár Lajos úgy fogalmazott, hogy a program első szakasza az ellátórendszer rendbetétele, a második pedig a hosszú távú siker garanciájának megalapozása, azaz a biztosítási rendszer átalakítása.
Az első lépéseket megtettük már április 1-jével, hiszen azóta új kapacitások új ellátási kötelezettségekkel működnek. Új struktúra állt föl, új finanszírozás, és bizony lassan az uniós forrásokból el tud indulni az intézmények átalakítása, fejlesztése is.
Most az átalakítás időszakában vagyunk, ezt pedig követnie kell a stabilizálódás szakaszának, amikor valóban be tud indulni az új biztosítási rendszer. Tekintettel arra, hogy a kidolgozott elképzeléseket már nagyon részletesen ismertettem az egészségügyi bizottság ülésén, és volt már több alkalma a tisztelt Háznak tanulmányozni a koncepciót, akár a társadalmi vitára készített törvényjavaslatot, ezért magának a törvényjavaslatnak az ismertetésétől eltekintenék, hiszen nemsokára idekerül a tisztelt Ház asztalára.
Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, hogy miért is kell ez az átalakítás, és milyen alapelvek mentén kell végigvinni. Az ellátórendszerünkből tudjuk, látjuk és érzékeljük valamennyien - akár a személyes ellátásunkból, akár pedig a felügyelet honlapján már-már megjelenő indikátorokból -, hogy az ellátórendszer minősége nemcsak nem megfelelő, de országosan rendkívül nagy szórást mutat, rendkívül nagyok a különbségek.
Igazságtalan az ellátórendszerünk, nem nyújt ugyanolyan szintű ellátást bárhol az országban, nem is hatékony, fenntartja a beteg kiszolgáltatottságát. Nem tudunk dönteni, nem tudunk választani. Szomorú, de sajnos tény, hogy meghatározó eleme a hálapénz, miközben nem biztosít maga az ellátórendszer megfelelő körülményeket sem a gyógyításra, sem a gyógyulásra; és nem nyújt méltányos és teljesítményarányos jövedelmet sem az orvosoknak, sem pedig a szakdolgozóknak, amin - azt gondoljuk - szintén alakítanunk kell.
Az egészségbiztosítási rendszer átalakításának fő célja, hogy egy olyan rendszert hozzunk létre, amelyben egyszerre érvényesülnek a verseny és a választás kínálta előnyök, ugyanakkor megmarad mindaz, amit a társadalombiztosítási rendszerben értéknek tartunk. Értéknek tartjuk a szolidaritást. Értéknek tartjuk itt Magyarországon a kötelező egészségbiztosítást. Értéknek tartjuk egyfajta területi felelősség megjelenését, értéknek tartjuk, hogy a hozzáférés javuljon.
Az a cél tehát, hogy valódi szolidaritás jelenjen meg a rendszerben; olyan rendszer alakuljon ki, amikor nemcsak az igénybevételben jelenik meg a szolidaritás, és várjuk el az egyenlőséget, hanem a befizetésben is, a terhekben való részesedésben is automatikussá válik az, hogy bizony valamennyiünknek részesedni kell; kinek saját jogán - hiszen munkavállaló -, kinek pedig - gondolok itt a nyugdíjasokra, a gyermekekre, a szociálisan rászorulókra - az állam révén, hiszen a gyermekek, nyugdíjasok, szociálisan rászorulók és nagyon sok csoport után a magyar állam teljesíti a befizetési kötelezettséget.
Ezt jó rendszernek tartjuk, és fenn is kívánjuk tartani, hiszen ez szükséges, így tud megjelenni az, hogy valamennyien biztosítás által fedezettek legyünk. Olyan rendszert szeretnénk, ahol tisztázottak a viszonyok, a jogok és a felelősségek, ahol el tudjuk érteni, hogy valóban csökkenjen a hálapénz, ahol igazságosabb hozzáférést tudunk teremteni, ahol a versenynek köszönhetően javulhat az ellátórendszer minősége.
Sokszor, sok helyen megkérdezték tőlem, hogy a társadalombiztosítás milyen garanciát kínál a leendő befektetőknek, milyen garanciát kínál a szolgáltatóknak. Azt gondolom, hogy ha garanciáról beszélünk, akkor a legfontosabb garancia, hogy mi garantálja az embereknek azt, hogy valóban jobb legyen az ellátórendszer; mi garantálja az embereknek azt, hogy valóban oda fog rájuk figyelni a pénztár; mi garantálja az embereknek azt, hogy hozzájutnak a szükséges ellátáshoz; mi garantálja azt, hogy szabadon választhatnak.
A pénztárak számára tilos lesz a szelekció. Ez azt jelenti, hogy bármelyikünk bármely pénztárhoz jelentkezhet, az köteles lesz minket fogadni. A pénztár semmiféle egészségügyi adatot senkitől nem kérhet. Nem lesz tehát lehetősége a pénztárnak aszerint válogatni, hogy ki betegebb, ki szegényebb, vagy ki fizet több járulékot.
Ugyanakkor számunkra, biztosítottak, emberek számára pedig adódik a választás szabadsága. Azt a pénztárat választjuk, amely úgy érezzük, hogy számunkra a legtöbbet, legjobbat kínálja. A döntés a miénk. Mi dönthetünk, amelyik pénztárt választjuk, az köteles minket fogadni. Választási lehetőségünk nem egyszeri. Minden évben élhetünk ezzel a választási lehetőséggel.
Egyfajta garanciát jelent számunkra az Egészségbiztosítási Felügyelet működése, hiszen a felügyelet egyrészt vigyáz arra, hogy mindaz az egészségügyi ellátás, amely minket mint biztosítottakat megillet - legyünk akár nyugdíjasok, akár gyermekek, akár munkavállalók, bárki, aki biztosított -, azt valóban megkapjuk, ahhoz valóban hozzáférjünk. Ugyanakkor a felügyelet ügyel arra is, hogy a pénztárak valóban megfelelően számoljanak el a szolgáltatókkal, megfelelően működjön a pénztárak és a szolgáltatók - például a kórházak, háziorvosok - közötti viszony, és hogy a pénztárak és köztünk, betegek, emberek közötti viszonyban semmiféle zavar ne léphessen fel.
Kevés garancia lenne önmagában az, hogy nem lehet válogatni a biztosítók között. Szükséges egy olyan technika is, amellyel még a gondolatától is távol tartjuk a pénztárakat, hogy bárkit érdemes legyen kiválogatni. Erről szól a fejkvótarendszer. A fejkvóta tulajdonképpen azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló forrásokból, amelyek érkeznek részben a járulékokból, részben pedig az állam befizetéseiből, újraosztás történik.
Az újraosztás aszerint történik, azaz aszerint kap egy-egy pénztár meghatározott összeget egy-egy biztosított után, hogy a biztosított mennyi idős, férfi vagy nő, és természetesen, hogy milyen az egészségügyi állapota, milyen a szükséglete. Ennek a módszere a fejkvóta, ennek a használatával megszüntethetők a biztosított és biztosított közötti különbségek, hiszen értelemszerűen egy beteg, idősebb emberre nagyobb összeget fog kapni egy-egy pénztár, mint mondjuk egy fiatal, teljesen egészségesre.
Garanciát jelent számunkra, hogy nem változnak a járulékok, mint ahogy garancia az is, hogy az egészségügyi szolgáltatások, az ellátási szolgáltatások, mindaz, amit tavaly a Magyar Országgyűlés törvénybe foglalt, nem változik. A pénztárak emellett viszont érdekeltek lesznek abban, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a jelenleginél sokkal jobban, sokkal hatékonyabban költsék el. Mindenképpen garanciát jelent számunkra, hogy a pénztárak a szolgáltatók között a minőség szerint válogathatnak, azaz lehetőségük lesz arra, hogy azokat a szolgáltatókat preferálják, amelyek valóban jobb minőségű szolgáltatást nyújtanak.
(13.00)
Például egy műtétnél kisebb a komplikációjuk, kisebb a sebfertőzések aránya, kisebb az utókezelési igény. Ezáltal mi magunk is jobb szolgáltatásokhoz fogunk hozzájutni. Azt gondolom, ez a rendszer átalakításának egyik igazi és nagyon fontos előnye.
Újra kell szabályozni a beutalási rendet, hiszen az lesz az elsődleges cél, hogy a pénztár a saját szolgáltatói körében tartsa a beteget. Ez ugyanakkor nem jelent számunkra hátrányt, hiszen a pénztár számára jogszabály fogja előírni, hogy lakhelyünktől milyen távolságban köteles számunkra biztosítani az ellátás lehetőségét. Ha ezt nem teszi meg, akkor egyrészt felügyeleti bírságra számíthat, másrészt pedig mi ott vesszük igénybe az ellátást, ahol azt kívánjuk, természetesen a pénztár költségére.
Beszélnünk kell arról is, és fontosnak tartom, hogy ez a rendszer lehetővé teszi, hogy az oly sokszor emlegetett, kritizált teljesítményvolumen-korlát rendszer megszűnhessen, megszűnhessen ez a rendkívül rigid, rendkívül mechanikus teljesítményvolumen-korlát, és egy olyan rendszerré alakulhasson át, olyan finanszírozási rendszerré, amely valóban a beteget követi. Vagyis az az intézmény, amelyet több beteg vesz igénybe, mert jobb a szolgáltatás, jobb minőségben gyógyítanak, számíthasson nagyobb finanszírozási összegre, legyen az akár egy-egy osztálya.
És fontosnak tartom azt is, hogy lesz lehetőségük arra a pénztáraknak, hogy átvállalhassák a magánorvosi számlákat részben vagy egészben, illetve magánszolgáltatókat engedhessenek be a közfinanszírozott ellátásba. Ettől szintén a szolgáltatói verseny javulását és valódi versenysemlegességet várunk. Érvényesülni fognak azok a garanciális elemek tehát, amelyek garantálják a szolidaritás és a nemzeti kockázatközösség elveinek betartását. Fennmarad a kötelező egészségbiztosítás, azaz nem lehetnek kimaradók, mindenki kötelezően biztosított, a pénztárak nem válogathatnak az emberek között. Ha lenne olyan, aki önmaga nem akar pénztárat váltani, a rendszer indulásakor és folyamatosan a működés alatt mindig lesz olyan pénztár, amelyik az ő ellátásért felel, azaz a pénztáraknak lesz területi ellátási felelőssége.
Fontos és garancia a biztosítottaknak, hogy az új rendszer nem jár járulékemeléssel. Mindenki jövedelemarányos járulékot fizet, amit ugyanúgy az APEH szed be, mint ma is. A nyugdíjasok, a gyermekek, a szociálisan rászorulók, a nyugdíjszerű ellátásban részesülők után - mint ahogy most is - a jövőben is az állam fizeti be a járulékot. A rendszer ezáltal nemcsak hogy megőrzi a nemzeti kockázatközösséget, hanem bátran kimondhatjuk, hogy meg is erősíti. A pénztárak nem kapnak garanciát a haszonra, csak akkor tudnak hasznot elérni, ha valóban jobban működnek, nincs tehát sem profit, sem működési garancia a pénztárak számára; ha nem működnek jól, akkor bizony abba kell hagyniuk a működésüket, elveszítik a működési lehetőséget.
Fontos garanciának tartom, hogy a pénztárakkal, a jobb működésükkel meg tud jelenni egy újfajta beruházási lehetőség az egészségügyben. Egészségügyi fejlesztésre pályázati úton, európai uniós forrásokból 400 milliárd forint áll az egészségügy rendelkezésére, a forrásokat pályázati úton lehet elnyerni. Ezeket a pályázati úton elnyerhető forrásokat tudják kiegészíteni a pénztárak forrásai is. Szükség van ezekre a fejlesztésekre az egészségügyben, hiszen mondtam, nagyon eltérő a színvonal. Itt az a cél, hogy valóban célzott programokkal jelenjen meg a szükséges fejlesztés, valóban tudjon javulni az ellátórendszer színvonala.
Ha biztosítási rendszerről beszélünk, akkor azt gondolom, beszélnünk kell a szolgáltatókról, mi is fog történni a kórházakkal, hogyan tudunk választani, és egyáltalán mi lesz az egészségügyben dolgozók szerepe például a népegészségügyben. Alapvetően mindenki számára megnyugtató kell hogy legyen, hogy minden egyes háziorvossal a pénztáraknak kötelező lesz szerződést kötniük. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanaz marad a háziorvosa, mint aki ma is a háziorvosa, ez tehát nem változik. Ma is választhatunk szabadon háziorvost, ezt a jövőben ugyanígy megtehetjük. Ez szintén garancia a biztosítottnak, miközben garancia a háziorvosnak is, tehát nem veszítheti el a betegeit a jól működő háziorvos.
Mi történik a járóbeteg-szakellátókkal? Mi történik a kórházakkal? Alapvetően minden egyes szolgáltatóval, minden egyes kórházzal, rendelővel a pénztár az elérési körön belül, azaz az elérési szabályok szerint - amelyek lehetek kilométerszabályok, kötelezően biztosítandó szakmák, szakrendelések, kórházi ágyak - köteles szerződni. Kétfajta szerződést köthet a pénztár. Az egyik az úgynevezett általános szerződés. Az általános szerződésnek az a célja, hogy ezt a kötelezően fedett kört valóban lefedje, azaz mindenkinek a közelében legyen szolgáltató. Ha a pénztár megsérti ezt a szabályt, azaz nem szerződik, mondjuk, az alapvetően Magyarország keleti részén tevékenykedő pénztár egy, az ország nyugati részéről őt választó biztosított, őt választó ember, mondjuk, egy soproni beteg közelében lévő intézménnyel, akkor az a soproni beteg oda megy a rendszerben, ahova akar, és azt a pénztár köteles lesz kifizetni, tehát senki nem marad ellátatlanul.
A pénztáraknak lesz lehetőségük másfajta szerződést is kötni, ez az úgynevezett preferáló szerződés. A preferáló szerződés jelenti azt a szerződést, amellyel bizonyos jól működő intézményeket, osztályokat, szakrendelőket a biztosító, a pénztár előnyben részesíthet. Arról szól ez az előnyben részesítés, hogy bizony itt ők áralkut is folytathatnak, azaz fizethet a pénztár akár 10 százalékkal többet is a szolgáltatásért, de akár lefelé is mehetnek 10 százalékkal, hiszen itt az a cél, hogy a biztosítottak, az emberek valóban ezekre a jó ellátóhelyekre jussanak, valóban ott kapják meg az ellátást. Nagyon egyszerű, hogy miért kell a jó ellátókat preferálni: mert ott kisebb a szövődmény, jobban gyógyul akár egy-egy korszerű műtéti technológia alkalmazása után a beteg, kevesebb a visszavételi arány, kevesebb a sebfertőzés, és lehetne hosszan sorolni mindazt, amiben mérhető a minőség.
Tehát valamennyiünk közelében lesz olyan kórház, amelyik biztosítja az ellátásunkat, és ahova teljesen szabadon mehetünk, a háziorvosunkat teljesen szabadon választhatjuk, tehát tulajdonképpen ebben sem fogunk nagy változást érezni. Abban sem feltétlenül kell éreznünk a változást, hogy létrejön a pénztári rendszer, hiszen a pénztárak egy választási lehetőséget adhatnak. Dönthetünk úgy, hogy pénztárat választunk, de nem kötelező élnünk a pénztári választás lehetőségével. Ha nem kívánunk a választással élni, vagy úgy érezzük, hogy nem tudunk választani, akkor is mindig van egy olyan pénztár, amelyik garantált, hogy a mi ellátásunkat megszervezi, mert köteles, mert az ő területére tartozunk.
A pénztárak alapvetően a megyék mentén épülnek fel, kivéve Budapesten és Pest megyében, hiszen Budapest és Pest megye négy területet alkot, és emellett van a 18 megye, azaz összesen 22 darab területre indulhat meg a licit. A 22 darab területnél főszabály, hogy a pénztáraknak úgy kell felállniuk, hogy legalább 500 ezer ember ellátását garantálják. Ez kétféle módon lehetséges. Az egyik megoldás, hogy egy-egy pénztár, egy-egy leendő befektető úgy licitál, hogy már a licitnél megszerezzen annyi megyét vagy akkora lakosságtömeget, amivel eléri az 500 ezer főt. A másik megoldás, hogy a befektető kisebb területre licitál, tehát nem éri el a licitnél az 500 ezer főt, de utána toboroz. Bármelyik megoldást is választja a befektető, a licit után megnyílik a toborzás lehetősége.
A toborzás lesz az az időszak, amikor először választhatunk, amikor először dönthetjük el, hogy ki legyen az, aki az egészségbiztosítási ellátásunkat szervezi. Ha tudunk dönteni arról az életben, hogy hol akarunk lakni; ha tudunk dönteni arról, hogy ki biztosítsa a lakásunkat; ha tudunk dönteni arról, hogy hány gyermeket vállalunk és hogyan vállalunk, akkor miért ne tudnánk dönteni arról, hogy ki legyen felelős az egészségbiztosítási ellátásunkért és gyermekeink egészségbiztosítási ellátásáért?
(13.10)
Adott tehát a választás lehetősége, amivel ha nem akarunk élni, akkor egy-egy területileg felelős pénztárnál maradunk. Nem kell senkinek attól félnie, hogy kimarad, mindenkit lefed a rendszer, nem lehetnek kimaradók a rendszerben.
A választás, azaz az első toborzási időszakot követően kezdődik a pénztárak megalakulása, majd a szerződéskötések a szolgáltatóval. Mindig pontosan fogjuk tudni azt, hogy melyik pénztár tagjai vagyunk, hiszen vagy területileg sorsoltak, vagy mi magunk választhattunk. Soha nem lehetünk bizonytalan helyzetben, hogy ne tudjuk, hova tartozunk.
Nem véletlenül fontos, hogy hova, melyik pénztárhoz tartozunk, hiszen a pénztárunk többletszolgáltatást kínálhat számunkra. A többletszolgáltatás nagyon sokféle lehet. Vannak kötelező szolgáltatások, amelyeket köteles nyújtani a pénztár, például köteles telefonos ügyfélszolgálatot működtetni, köteles ügyfélszolgálati irodát működtetni. A telefonos ügyfélszolgálat lesz az az eszköz, amit felhívhatunk, ha például szombaton éjjel megfájdul a gyermek füle, vagy vasárnap reggelre mi magunk belázasodunk, és tud segíteni abban, hogy hova menjünk, milyen ellátásra van szükségünk. Az ügyfélszolgálat pedig az a hely, ahol személyesen intézhetjük az ügyeinket, hozzájuthatunk például ahhoz az igazoláshoz, amellyel igazolható, hogy melyik pénztárhoz tartozunk.
Többletszolgáltatás lehet a vizitdíj részbeni vagy egészbeni átvállalása. A pénztár nyújthat többlet-egészségmegőrző, egészségnevelő szolgáltatásokat. A pénztár dönthet úgy, ha van elegendő megtakarítása, hogy akár például bizonyos gyógyszereink térítési díjának egy részét átvállalja.
Nagyon széles tehát a paletta. Azt gondolom, hogy mindazt, amit a paletta jelenthet, valószínűleg ma még el sem tudjuk képzelni. Hiszen miért ne lehetne egy olyan pluszszolgáltatás, amit akkor kapunk, amikor az intézménybe, egy kórházba kell mennünk, és ott kapunk bármi olyan többletet, amire szükségünk lehet, például akár a felvételnél segítséget. Sok helyen sokfajta többletre számíthatunk. Nagyon fontos, hogy ezek mindenkinek járnak. Az egy-egy pénztár által kínált többletszolgáltatás nemcsak annak jár, akit odatoboroztak, hanem mindenkinek, tehát mind a területileg odasorsolt, mind a toborzott betegeknek, biztosítottaknak. Nem tehet tehát egy-egy pénztár különbséget a különböző biztosítottak között.
Nagyon nagy dilemma és sokszor megkérdezett felvetés, hogy ezeknek a pénztáraknak lehet-e nyereségük. Igen, lehet nyereségük, mint ahogy az egészségügyben lehet nyeresége minden egyes olyan szolgáltatónak, ami társasági formában működik. Tehát egy kft.-ként működő kórháznak igen, lehet nyeresége. Egy részvénytársaságként működő kórháznak igen, lehet nyeresége. Egy társasági formában működő gyógyszertárnak igen, lehet nyeresége. Egy gyógyszergyárnak, egy gyógyászatisegédeszköz-forgalmazónak, egy gyógyfürdőnek mind-mind lehet nyeresége. Igen, a pénztárnak is lehet nyeresége, de kizárólag szabályozott mértékű. A szabályozás pont azért szükséges, hogy működjön egy újabb garancia a biztosítottak számára: mindazt a szolgáltatást, ami ma jár nekünk, köteles nyújtani a pénztár.
Azt várjuk, hogy attól, hogy javul a hatékonyság, hogy csökken a felesleges, indokolatlan igénybevételek aránya, attól, hogy csökkennek, eltűnnek a rendszerből a különböző, úgynevezett túlkódolások, azaz elszámolási manipulációk bizonyos intézmények részéről, már önmagában megtakarítás keletkezik a rendszerben; egy olyan megtakarítás, amelyből kifizethető a pénztár működési költsége, nyeresége, és bizony jut még vissza pénz az ágazatba is, például a bérrendezésre.
Fontos célunk tehát, hogy valóban javuljon az ellátórendszer, valóban engedjük meg a profitot, de úgy engedjük meg a profitot, hogy abból a rendszer valamennyi szereplőjének kölcsönös haszna származzon. A rendszer kialakításakor tehát az elsődleges szempontunk végig a beteg számára kényelmes, ugyanakkor minőségben, hatékonyságban és biztonságban megfelelő szintű ellátás volt.
Az a célunk, hogy a kötelező, jövedelemarányos járulékfizetés révén ne csak fennmaradjon a társadalmi szolidaritást jelképező nemzeti kockázatközösség, hanem az valóban erősödjön meg. Ennek lesz egy jól látható eszköze részben az OEP utódszervezetéből létrejövő kezelő szerv, részben pedig a nagy kockázatú betegségek kezelésére létrehozni tervezett kockázatkezelő alap.
A versengő, területtel bíró, de országos hatáskörű pénztárak megjelenésével megjelenik a verseny. A verseny tehát két szinten fog megjelenni, egyrészt a pénztárak által a biztosítottakért folytatott verseny, másrészt pedig a szolgáltatók közti verseny, amely a különböző típusú szerződésekben fog tudni megjelenni. A verseny megjelenéséből számunkra a legfőbb haszon és legfőbb előny, amely megjelenik, a minőség javulása. Azt várjuk tehát, hogy a kórházi ellátások, a járóbeteg-szakellátások és bármilyen más ellátás minősége észlelhetően és észrevehetően javulni fog.
A népegészségüggyel kezdtem, és azt gondolom, fontos, hogy beszéljünk a népegészségügyről is, hogyan is jelenik meg a népegészségügy, a megelőzés a pénztáraknál. Bizonyos feladatok, amelyeket jelenleg is a társadalombiztosítás, az OEP finanszírozott, természetesen megmaradnak a pénztárak finanszírozásában, ugyanakkor a pénztáraknak lesz lehetőségük arra, hogy saját, külön betegségmegelőző, egészségfejlesztő programokat működtessenek; olyan programokat, amelyekre teljesen igaz az, hogy hosszú távra hozzák meg az előnyüket és a hatásukat. Azonban rövid távon ezek lehetnek például azok az előnyök, például azok a többletek, amelyekért mi egy-egy pénztárt választunk, vagy egy-egy pénztárnál ott maradunk. Hiszen az is egyfajta választás, hogy amikor megnyílik az átlépési időszak, akkor mi bizony nem kívánunk élni a választásunk lehetőségével, mert elégedettek vagyunk a pénztárainkkal.
A pénztáraknak minőségbiztosítási rendszert lesz kötelességük működtetni; természetesen tanúsított minőségbiztosítási rendszert, ahol fontosnak tartjuk, hogy nemcsak a szolgáltatóknál, de a pénztáraknál is jelenjen meg a betegek elégedettsége, jelenjen meg ennek a visszajelzése.
Azt gondolom, hogy a kialakuló rendszer egyszerre fogja garantálni a lakosság valamennyi érdekét, a biztonságot, az egyre jobb minőségű ellátást, és nem utolsósorban a tájékoztatást, azt a tájékoztatást, aminek ma bizony meglehetősen híján vagyunk. Ugyan az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján már számos indikátor, az ellátás minőségét jelző mutató megjelent, de azt gondolom, ez kevés, szükségünk van továbbiakra, amelyeket folyamatosan fejleszt az Egészségbiztosítási Felügyelet, és ez bizony az ő feladatuk is marad a jövőben.
Beszélünk egy kész modellről, és beszélünk a népegészségügy együttműködéséről. Én őszintén remélem, hogy a mai napon lesz alkalmunk arra, hogy megismerjük a Fidesz átfogó, alternatív javaslatát is az egészségbiztosítási rendszer átalakítására, hiszen valóban akkor lehet két témát ütköztetni és egybefuttatni.
Mivelhogy a kormány javaslata hamarosan az Országgyűlés elé kerül, ezért ez a vitanap szinte az utolsó pillanatok egyike, amikor ilyen nagy nyilvánosságban, ilyen nagy körben, remélem, lesz alkalmunk megvitatni azt az alternatív javaslatot, amit már több mint egy hónapja jelentett be Mikola István. Őszintén remélem, hogy ez a vitanap nem tagadásokról fog szólni, nem arról fog szólni, hogy mit ne csináljunk, hogy ne, ne és ne, hanem abban bízom, hogy valódi alternatívát kínál ez a vitanap. Nem egy tagadásból álló pártprogramot lesz alkalmunk megismerni, hanem egy ellenzéki párt részéről a kormány tervezetéhez és hatástanulmányához valóban legalább mérhető, valódi, átfogó szakmai javaslatot.
Azt gondolom, hogy a céljaink közösek: hatékonyságot, javulást akarunk, hozzáférés-javulást, minőségjavulást, fenntarthatóságot, a hálapénz csökkentését, a beteg kiszolgáltatottságának csökkentését. Bízom benne, hogy a Fidesz nem fog lemondani erről a lehetőségről.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(13.20)
