DR. GYIMESI ENDRE
DR. GYIMESI ENDRE
DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Ház! A vitához elsősorban mint a kulturális bizottság tagja szólok hozzá, de polgármesterként a gyakorlatban megjelenő problémákat konkrét adatokkal is szemléltetni fogom. Az önkormányzatok a legnagyobb intézményfenntartók, és ha ők adósságcsapdába kerülnek, leginkább sérülnek a kulturális intézmények, művészeti műhelyek, zenei és táncos nagy együttesek, egyszóval a magyar kultúra. Bízom benne, igaz lesz a mondás, hogy a vita a tudás cseréje, az oktalan vitatkozás pedig a tudatlanságé, és a vita sok tekintetben közös megoldásokra is vezethet. Kérem a kormánypárti képviselőket, hogy - egy ókori bölcs szavaival élve - figyeljenek oda ellenfeleikre, mert ők az elsők, akik felfedezik a hibákat. Jobb a hibákból tanulni, mint ismét elkövetni azokat, a botlás másodszor már hiba, amelynek esés lehet a vége.
Az idei esztendő nem volt könnyű, és a jövő év még nehezebbnek tűnik. A benyújtott költségvetés jórészt változatlanul hagyja a 2007. évi megszorításokat. Sajnálatos, hogy a személyi jövedelemadóból a helyben maradó rész továbbra is 8 százalék, pozitív viszont, hogy a törvényjavaslatban jóváhagyott összeg az előző évhez képest 10,1 százalékkal több országos szinten; bár nem látható, hogy az egyes normatívák finanszírozása milyen mértékben történik a személyi jövedelemadóból és a normatív állami támogatásból. Ezzel szemben az idei várható infláció 7,5 százalék, a 2008-as prognózis pedig 4,5 százalék.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az önkormányzatok dologi kiadásai tovább növekednek, ugyanakkor az ellentételezéshez állami támogatás nincs, rohamosan nő a működési hitellel rendelkező önkormányzatok száma. Eltűnik a lakáshoz jutás és a lakásfenntartás kiadásainak támogatása, ami például Zalaegerszeg esetében 80 millió forint elvonást jelent. Széchenyit idézve, nem elég a mai időben törvényt írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni. Ezt lehetetlen megvalósítani, amikor a valódi reformok helyett az elvonás érezhető, még az oktatás-nevelés, a kultúra és a művészetek területén is.
(16.00)
Nem beszélhetünk úgy a kultúráról, hogy ne térjünk ki az oktatás és nevelés kérdésére. Ez különösen fontos, mert az alapfokú művészetoktatás jelentős hátrányokat szenved a költségvetés tervezésekor. Pozitív, hogy az óvodai nevelésnél a hozzájárulás növekedett. Ez egy közepes város esetében 40 millió forint plusz jelent. Ugyanez mondható el az alapfokú nevelés-oktatás esetében is. Itt 4 millió forint a többlet. A probléma az, hogy a 9-13. és a felzárkóztató évfolyamokra vonatkozó hozzájárulás mértékénél viszont több mint 48 milliós elvonás történik. Megszűnt az óvodába, általános iskolába bejárók normatívája, valamint a pedagógiai szakmai szolgáltatási jogcím, amelyek egy középváros esetében 15 millió forint bevételkiesést eredményeznek. Hiába vannak tehát pozitív elemei a tervezetnek, ha végül is az előbbi példánál 44 millió többlettel szemben 63 millió elvonás áll. Így az amúgy is megsarcolt önkormányzati költségvetés tovább szűkül, ráadásul a sajátos nevelésű tanulók finanszírozása átlagosan több mint 50 százalékkal csökken.
Folytatódik a közoktatásban a teljesítménymutató szerinti finanszírozás. Jövőre a napközis ellátás mellett az alapfokú művészetoktatás és a kollégiumi ellátás sem ellátott létszámra lesz finanszírozva. Az alapfokú művészetoktatásban az új metodika éves szinten jelentős csökkentést eredményez, amelynek mértéke évről évre növekszik változatlan tanulólétszám mellett is. A zenei oktatásban a 105 ezer forintos normatíva helyett először átlagosan 93 300, majd 70 100 forint lesz a hozzájárulás, ami 2009-ig 33 százalékos csökkenést jelent. A képző-, ipar- és táncművészeti ágakon a 45 ezer forintos normatíva helyett először átlagosan 35 200, majd 25 500 forint lesz az állami hozzájárulás mértéke egy tanulóra vetítve. A csökkentés tehát körülbelül 43 százalék 2009-ig.
Ezek a változások egy középvárosnál több tíz millió forintos elvonást jelentenek. A magyar kultúrától az utóbbi négy évben különböző csomagok, maradványképzési kötelezettségek, áfaelvonás miatt közel 30 milliárd forintot vontak el, és tovább folyik a pénzkivonás. A folyamatosan csökkenő támogatás nagyon nehéz helyzetbe hozza az intézményeket. A működtetési nehézségek mellett szinte illúzió a fejlesztés lehetősége. Jelentős az infláció negatív hatása, katasztrofális, és ellentételezésről szó sincs.
Meddig lehet még az elvonásokat átgondolatlanul folytatni? Miért pont a kultúra az, ami mindezt elszenvedi? A reformokat csupán az intézményi átalakulások, az összevonások, a támogatáscsökkenés jelenti? Racionálisan kell bánni az erőforrásokkal. A hangsúly azonban a racionalitáson kell hogy legyen. Ki letör egy tárgyat, hogy megtudja, hogy mi az, letér a bölcsesség útjáról - ez igaz a normatívákra is. Kérem, ne feledkezzenek meg arról, hogy minden lecsökkenthető, ameddig csak lehet, de nem jobban. A fürdővízzel együtt nem önthetjük ki a gyermeket.
Széchenyi szavaival élve, a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma. Ha a költségvetés a tervezett szerint marad, a tudomány, az oktatás, a kultúra világa, azaz a normatívák csökkenő vagy szinten tartó mértékűek, akkor a nemzeti kincsünk egy meghatározó részét indítjuk el az enyészet útján. Ha nincs pénzünk például a levéltári anyagok restaurálására, mert a politika kivérezteti a megyéket mint fenntartókat, akkor a nemzeti történelmünk darabjai semmisülnek meg örökre. Racionális-e, hogy 4 milliárdot terveznek a reneszánsz év eseményeire ahelyett, hogy a kulturális intézményeinket támogatnánk. A Népszabadság szóhasználatával élve, a kultúra látványmenedzselése folyik, miközben olyan kényszerhelyzetbe kerülnek a megyei és helyi fenntartók, hogy megyei művelődési központokat alakítanak át vagy zárnak be ahelyett, hogy kulturális beruházások indulnának, az épületeket eladják, az árát felélik, hogy mentsék a menthetőt.
Kritikus helyzetben vannak a zenekarok is, a Magyar Rádió zenei együttesei, a Telekom, a MÁV Zenekar, de még folytathatnám a sort. Többségük költségvetése a működésre sem elegendő. Mindennapos problémájuk, hogy a béreket vagy a közterheket fizetik-e ki. Nincsenek jobb helyzetben a múzeumok és a levéltárak sem. Mindkét témakörben a törvénymódosítási javaslatok tárgyalása során többször felszólaltam. A történelmi jelentőségű dokumentumaink feletti rendelkezés, illetve a muzeális értékeink védelme során sokkal körültekintőbbnek kell lennünk. Nem lehet egységes szakmai ellenállás ellenére levéltárat megszüntetni, vagy létrehozni egy szakszolgálatot, amely a megyei múzeumok régészeti bevételeit is elvonja.
A színházak helyzetére a zalaegerszegi példát mondanám: a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház állami támogatása jövőre is azonos az ideivel. Harmadik éve nem nő a központi támogatás, ugyanakkor a költségek, az energiaárak csak az infláció miatt is jelentősen emelkednek. Ez országos viszonylatban is így igaz. Az öt évre befagyasztott támogatás mellett hogy lesz színházi törvény? A kultúra költségvetésének értékelésekor olyan érzésem van, mint egy balettelőadáson, ahol a lányok lábujjhegyen táncolnak, azt kérdeznénk, hogy nem lenne-e olcsóbb, ha magasabb lányokat szerződtetnénk.
A művészeti és kulturális intézményeink nem képesek produkálni minőséget, ha nem biztosítjuk számukra a minimális feltételeket. Nem lehet cél, hogy a magyar kultúra, művészet legjobbjainak csak külföldön legyen módjuk tehetségük kibontakoztatására. Felhívom a figyelmet, hogy az egyházi kultúra is magyar kultúra, méltatlan, hogy évről évre kevesebb támogatást kap. A dologi kiadásokat és az inflációt is figyelembe véve csak Zalaegerszeg esetében is minimum újabb több mint félmilliárdos elvonás várható.
Mit tehet egy városvezető? Az oktatásnak mennie kell, az orvosi alapellátást biztosítani kell, a települések útjait, parkjait, járdáit rendben kell tartani. Ki vethet követ arra a településre, amely szorult helyzetében ismét a kultúrát kurtítja meg? Ez a tendencia elkeserítő - tudjuk, a megismerés a kérdésekkel kezdődik, de nem fejeződik be a válaszokkal. A kérdés, azaz a kulturális intézmények és közösségek sorsa el fog dőlni a szavazáskor. Deák szavait idézve: a rosszul gombolt mellényt újra kell gombolni. Lesznek módosító javaslataink. Bízom benne, több közülük közös bizottsági javaslatként elfogadható lesz. Remélem, a viták során találunk megoldást, azaz választ a felvetett problémákra. A megismerés pedig megmarad 2008-ra, amikor kiderül, hogy ki állt a racionalitás talaján.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)
