DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Azt gondolom, hogy soha ilyen könnyű helyzetben képviselők nem voltunk, ha vettük a fáradtságot és kézbe vettük azokat a dokumentumokat, amelyek rendelkezésünkre állnak, hogy a beterjesztett költségvetési törvényt megítéljük. Én még nem emlékszem arra, hogy ennyire helyzetbe hoztak volna minket. Amit mindig megszoktunk, természetesen az, hogy rendelkezésünkre áll maga a törvénytervezet és az Állami Számvevőszéknek a mindig színvonalas értékelése az adott költségvetéssel kapcsolatban.
Az, amivel most találkozhatunk pluszban először és talán nem utoljára - akár elképzelésem szerint ezen az úton tovább is mehetünk -, hogy az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézete készített egy értékelő tanulmányt, amely a 2008. évi költségvetési törvényjavaslat makrogazdasági megállapításait latolgatja, és ezek összefüggéseit tárja fel. Ezenkívül az a képviselő, aki szakirodalmat is kívánt ehhez olvasni, tényleg talált jócskán muníciót, a Pénzügyi Szemle mindannyiunk számára rendelkezésre áll. Hogy csak egy konkrét tanulmányra is hivatkozzak, a 2006. évi Pénzügyi Szemle 3. számában van egy nagyszerű OECD-tanulmány, “A költségvetési tervezés Magyarországon” címmel.
Amikor az Állami Számvevőszék elnöke az expozéját megtartotta, akkor azt mondta, a “hogyan jutottunk idáig?” kérdésről már sokat beszélt az Állami Számvevőszék. Ez a tanulmány is, amire hivatkozom, erről beszél, a Számvevőszék elnöke nyilvánvalóan nem a múltat firtatta, mondván, hogy ezt már megtette a Számvevőszék, és mindjárt arról beszélt, hogy a jelenlegi helyzetből hogyan lehetne kimászni. Én azonban még szeretnék a múltról is beszélni.
Mielőtt mondandómat felvázolnám önöknek, hogy könnyebben követhető legyen az, amit el akarok mondani, előtte egy másik dologról is szólni szeretnék, és itt a kereszténydemokrata frakció álláspontját is szeretném rögzíteni; ez összefügg az Állami Számvevőszék Fejlesztési Intézetének ezzel a tanulmányával. Jól érzékelhető számomra, hogy az Állami Számvevőszék és a kormány között is van egy egészséges viaskodás a tekintetben, hogy hogyan jöjjön létre a közpénzügyekről szóló törvénycsomag, és hogyan jöjjön létre az az intézmény, amit ma hiányolunk, amely intézmény reményeink szerint majd kordában tartja a mindenkori költségvetést, a mindenkori kormány elképzeléseit.
Ez a tanulmány számomra azt sugallja - ezért mondtam azt, hogy ezen az úton akár tovább is mehetünk -, hogy az Állami Számvevőszék alkalmas arra, hogy ilyenfajta funkciókat is ellásson. Ezt most úgy látta el, hogy ehhez a kormánytól olyan túl sok biztatást anyagiakban nem kapott, bár tudom, hogy egy kicsit kapott, utána, ha jól emlékszem, a pénzügyminiszter mégis meggondolta magát, ezért az állításom igaz, hogy az Állami Számvevőszék ilyen szempontból a saját erőit tudta csak mozgósítani, és azt gondolom a tanulmány alapján, hogy ezt színvonalasan is tette. A tanulmányról sokat fogok beszélni.
Varga Mihály képviselőtársam azt is rögzítette, hogy az elkövetkezendő időszakban valószínűleg a költségvetési tanácsra vonatkozó elképzelésünket újra beterjesztjük, mert azt is egy lehetséges megoldásnak gondoljuk. Én a magam álláspontját akként rögzítem egyelőre, hogy ebben a kettőben tudok gondolkodni. Meg kell nézni azt, hogy egy költségvetési tanács, ha létrejönne ez az intézmény… - mert nyilvánvalóan egypár fős tanács érdemben nem tudja kezelni ezeket a kérdéseket, egypár fős tanács mögé is apparátust kellene tenni, vagy ennek a tanácsnak a piacról független intézetektől kellene megvennie azt a tudást, amivel nyilvánvalóan helyzetbe hozhatná az Országgyűlést.
Egy másik lehetséges alternatívának gondolom azt, hogy az Állami Számvevőszék új feladatokkal, megerősített szervezettel rendelkezne, és ellátna ilyen típusú feladatokat, mint ahogy - mondom - erre ez a tanulmány kísérletet is tesz. Amiben én a legkevésbé gondolkodom, az egy önálló költségvetési intézet. Azt érzékelem, hogy a kormány egyelőre ezt preferálja, legalábbis az ötpárti egyeztetéseken a pénzügyminiszter úr leginkább emellett szól. Ezt tartom a leginkább feleslegesnek és a leginkább drága megoldásnak, ezért csak a másik kettőben tudok gondolkodni, és ezt képviseli egyelőre a kereszténydemokrata frakció is.
A mondanivalómat három kérdéskör köré csoportosítanám: az első a “hogyan jutottunk ide?” kérdése, a második az, hogy mi jellemzi a jelenlegi helyzetet, elsősorban a 2007-es költségvetési évet, és egy harmadik kérdéskör keretében nyilvánvalóan a 2008-as költségvetési tervezetet szeretném értékelni, különösen annak az önkormányzatokat érintő részét, mert ott érzékelem a legtöbb gondot.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ha a “hogyan jutottunk ide?” kérdésre keressük a választ, ehhez az általam már meghivatkozott Pénzügyi Szemlében lévő tanulmány segítséget ad. Országgyűlési képviselőként persze megértem ezt az időszakot, 1998-tól, az Orbán-kormány működése óta egészen mostanáig, az ember emlékezete mégis véges, így jó, ha erre a tanulmányra is időnként hivatkozni tudok, ezért nem volt felesleges ezt a tanulmányt átolvasnom.
Eörsi Mátyás úgy fogalmazott, hogy ne tegyük azt, amit eddig nagyon szívesen tettünk, hogy egymásra kenjük a felelősséget, és ő kormánypárti képviselőként is azt mondja - és ebben tökéletesen egyetértek vele -, hogy ha a “hogyan jutottunk ide?” kérdés kapcsán felelősöket keresünk, akkor az elvitathatatlan, hogy az első számú felelős a kormánykoalíció.
Az Orbán-kormány mögött többséget adó képviselők egyikeként azt mondom, hogy az Orbán-kormány - nem hiszem, hogy ez különösebben vitatható - az egész ciklusát tekintve, ha úgy tetszik, szigorú költségvetési politikát folytatott. Ez nem volt igaz nyilvánvalóan az utolsó évre, az utolsó évben mi is csináltunk egy választási… (Gőgös Zoltán: Olyan szigorú volt, hogy…) Mi is csináltunk, államtitkár úr, egy választási költségvetést. Önnek is lehetősége lesz megszólalni, ha ezt kulturált módon, annak megfelelően jelzi, ha nem így teszi, akkor én is kénytelen leszek mindig reagálni az ön közbevetésére. Csináltunk egy választási költségvetést, mint minden kormány eddig tette, csak utána következett valami teljesen új.
Tehát amikor utat tévesztettünk, azt gondolom, az a 2002-es évi választási kampány volt. Akkor valami olyasmi történt - és erre a szocialisták ragadtatták magukat -, hogy olyan ígéretekkel jöttek elő, amiről akkor is tudták, hogy teljesíthetetlen lesz, vagy ha teljesíteni fogják, akkor azt a makrogazdasági egyensúlyi pályát, ahogy az ország addig haladt, biztosan fel fogják borítani. Ez az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés ígérete és annak egyszeri megvalósítása volt. Mi se voltunk szerények, az Orbán-kormány, mert mi is ígértünk béremelést, kiszámíthatóbb, lassúbb bérnövekedést a kormányzati ciklusunkra, ha azt folytatni tudjuk, de ezzel az egyszeri nagyarányú ígérettel konkurálni nem lehetett, így a választásokat szoros küzdelemben elveszítettük. A Medgyessy-kormány végrehajtotta ilyen szempontból a választási ígéreteit, attól kezdve ez a makrogazdasági pálya megbomlott, és ezt a megbomlást még ma is érzékeljük, illetve a korrekciókat nyilvánvalóan kényszerből is teszi a kormány.
Tehát azt gondolom, hogy itt indult az a folyamat, aminek ma is a negatív hatásait élvezzük. 2003 nyarán - ugyanakkor hivatkozom az általam meghivatkozott tanulmányra - az akkori kormány, tehát a Medgyessy-kormány és az akkori jegybanki vezetők még azt mondják, hogy 2008-ban képesek leszünk bevezetni az eurót, tehát 2003 nyarán 2008-ban akartunk eurót bevezetni a Medgyessy-kormány akarata szerint.
(13.30)
2004 júliusában az Európai Tanács érzékeli azt, hogy persze nagyszerűek ezek a nemes, de üres szándékok, magas az államháztartás hiánya, ezért ajánlásokat fogalmaz meg. Teszi ezt az európai stabilitási és növekedési egyezmény 104. § 7. cikke alapján. Nem történik semmi érdemben az országban, az Európai Tanács mondatai süket fülekre találnak, ezért 2005 májusában újra ajánlásokat fogalmaz meg, ha úgy tetszik, megismétli az ajánlásait. Ekkor már azt mondja, hogy 2008-ra korrigálni kell ezt a lehetetlen helyzetet, amiben a magyar költségvetés van, és a Tanács külön kiemeli azt - és erre jól tessenek figyelni, tisztelt szocialista képviselők -, hogy az esetleges adócsökkentést - amiről akkor önök már vizionáltak -, az ilyenfajta intézkedések időszerűségét a 2005-2008 közötti hiánycéloknak megfelelően tegye csak meg ez az ország. Ezt mondja 2005 nyarán az Európai Tanács, önök mégis 2005 decemberében, illetve valamivel előbb előállnak egy ötéves adócsökkentési programmal, akkor, amikor tudják jól, hogy ennek akkor semmilyen realitása nincs. Hiszen ha valaki tisztában volt, önök tisztában voltak az államháztartás tragikus helyzetével. Sejtéseink nekünk is voltak, a tényleges helyzetet nem ismertük, azóta tudjuk, hogy akkor milyen tragikus helyzetben volt az ország, és az ország tényleg egy gazdasági csőd előtti állapotban volt, vagy ha ez talán túlzás is, a fiskális csőd, a pénzügyi csőd kézzelfogható közelségben volt az ország számára.
2005 decemberében a kormány benyújtja a 2005-2008. évi, hiány mérséklését szolgáló konvergenciaprogramját, most már másodszor. Az Európai Bizottság megint látja, hogy ez a benyújtott konvergenciaprogram is komolytalan; ez megint csak szándékokat tükröz, de nincsenek megalapozva semmilyen módon intézkedésekkel és ezeknek az intézkedéseknek a hatásaival.
Ekkor az Európai Bizottság nagylelkűen azt mondja önöknek - ezért én egyébként kárhoztatom őket, de olyan sok mozgási lehetősége persze az Európai Bizottságnak sem volt -, hogy a kormány legkésőbb 2006. szeptember 1-jéig terjessze be az aktualizált konvergenciaprogramot, benne most már azoknak a strukturális változtatásoknak, intézkedéseknek is a számszerű hatását, amivel a Bizottság igazolva látja azt, hogy hogyan közelítünk majd a maastrichti mutatók irányába.
Azt is mondhatnám, hogy az Európai Bizottság megadta a szocialista kormánynak azt a lehetőséget, hogy félrevezesse az országot, és az önök kormánya, akkor már a Gyurcsány-kormány ezzel következetesen élt, mert szemrebbenés nélkül hazudott, és becsapta a választókat, mivel erre lehetősége volt. Ha az Európai Bizottság erőszakosabb, és kieszközli azt, hogy ezt a konvergenciaprogramot a valós számok alapján előbb nyújtsák be az Európai Bizottságnak, akkor kiderült volna a valóság. Önök ebben voltak érdekeltek, hogy a valóságot eltakarják, abban voltak érdekeltek, hogy hazudni tudjanak, és ezzel kőkeményen éltek. Persze volt ennek előzménye. Nem lehetett mást várni Gyurcsány Ferenctől.
Amikor a hazugságokról beszélünk, Gyurcsány Ferenc személyét, az ő szerepét külön ki kell emelni. Ha nem költségvetési vitában lennénk, hanem mondjuk, a parlamenti folyosókon beszélgetnénk, akkor mondanám, hogy Debreczeni József könyve alapján akár Kövér László békéscsabai mondatainak elferdítése, a “köteles” beszédre utalok, aminek egész sajtóhadjáratát, kampányát Gyurcsány Ferenc szervezte meg; vagy ami még gyalázatosabb volt, a 23 millió románnal való riogatás ügye, amit nemrég itt, ezen a helyen, ahol most állok, a köztársasági elnök úr, amikor a parlamenti szezonnyitó zajlott, ezeket a mondatokat szélsőjobboldali megnyilvánulásnak nyilvánította - ennek az akciónak is Gyurcsány Ferenc volt a szülőatyja.
Mit várhattunk ettől a kormányfőtől? Semmiképpen sem őszinteséget, amikor arról szólt a dolog, a politika, hogy hogyan lehet újra választásokat nyerni. Semmi más nem számít, csak választásokat nyerni, és ha ehhez el kell takarni a valóságot a magyar választók elől, akkor van egy ember biztosan ebben az országban - és őt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek hívják -, aki ezt minden gátlás nélkül megteszi, mint ahogy meg is tette.
Ahogy említettem azt, hogy 2000 végén önöknek volt bátorságuk előállni egy ötéves adócsökkentési törvényjavaslattal, ezt törvényben el is fogadta az ország. Nem csak ígértek, törvényt alkottak arról, hogy ezt meg fogják tenni. Ez a lendületük tartott a választások utánig, amikor megint kis többséggel megnyerték a választásokat, ezt a törvénycsomagot azonnal visszavonták, megszültük - megszülték önök - a Gyurcsány-csomagot, a megszorítások csomagját. Akkor az államháztartás hiánya 11,6 százalékos volt. Na, ilyet Dél-Amerikában sem szokás csinálni. Az őszödi beszédre és Gyurcsány Ferencre is hivatkozhatnék.
Akkor azt tervezte a parlamenti többség, hogy a Gyurcsány-csomag megalkotásával ezen a lehetetlen nagy hiányon 1,5 százalékot fog faragni ez a csomag. A megszorítás ennél jóval jobban sikeredett, mert az államháztartás hiánya nem 10,1 százalékra teljesült 2006-ban, hanem 9,3 százalékra. Ez egy jóval kedvezőbb szám az eredeti tervhez képest, de nyilvánvalóan jóval több szenvedés van az állampolgárok vagy a magyar vállalkozók tekintetében e mögött a szám mögött.
Gyurcsány Ferencet idézem, és tényleg nem akarok demagóg módon az őszödi beszédre… (Derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiban. - Földesi Zoltán felé fordulva:) Képviselő úr! Gyurcsány Ferencet szeretném idézni, legalább erre figyeljen, önnek Szentírásként kéne hallgatnia ezeket a mondatokat. (Dr. Vojnik Mária: A stílus maga az ember!) Ő így fogalmazott: “Annyival vagyunk túl az ország lehetőségeink hogy azt nem tudtuk volna korábban elképzelni, hogy ezt egy MSZP-liberális közös kormányzás valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit. Négy évig. Semmit.”
Ez nem az én jellemzésem, tisztelt képviselőtársaim. Ez a jellemzés az akkori állapotokról, a kormány négyéves tevékenységéről Balatonőszödön az önök jelenlétében hangzott el. Az én bűnöm mindössze annyi, hogy szembesítem önöket ezekkel a mondatokkal, amelyek Gyurcsány Ferenc mondatai. Engem még az a vád sem érhet, hogy meghamisítom ezeket a mondatokat. Én szöveghűen idéztem azt, amit az újságokon keresztül ismerünk.
A baj ezzel az, hogy mintha egy kívülálló fogalmazta volna meg ezeket a mondatokat, pedig ennek a közállapotnak az előidézésért az első számú közszereplő, aki ezért felelős, az Gyurcsány Ferenc akkori és jelenlegi miniszterelnök.
Ha egy összevetést tennék még mindig a “hogyan jutottunk ide?” kérdése kapcsán az Orbán-kormány utolsó évével, 2002-vel, akkor azt mondhatom - és ebben nagy valószínűséggel egyet tudunk érteni -, hogy akkor sem volt rózsás a helyzet az országban - még az európai uniós csatlakozás előtt vagyunk -, és senki nem vitathatja önök közül, hogy szinte minden mutató tekintetében, amiben összevethettük teljesítményünket a tíz, akkor csatlakozni szándékozó országgal, akkor mi minden mutató tekintetében vagy az elsők voltunk, vagy éllovasok voltunk.
Egyébként önök joggal fogalmaztak meg kritikát velünk szemben akkor, ha ezt valahol nem tudtuk teljesíteni. Ezzel szemben mi lett az önök négyéves kormányzásának eredménye? Egyetlen maastrichti mutatót sem tudtunk teljesíteni abban a négy évben - megjegyzem, ma sem tudunk semmilyet teljesíteni -, sereghajtók lettünk, és azt gondolom, hogy az Európai Unióban joggal könyveltek el minket valamifajta komolytalan szélhámosnak. Itt azokra a trükkökre utalok, amelyeken keresztül megpróbálták kozmetikázni még az Európai Unió irányába is a magyar költségvetés helyzetét.
Akkor is tudtuk, hogy a megszorításoknak nagyon nagy áldozatai lesznek, növekedési veszteséget fog elszenvedni az ország, felzárkózásunk, ami jellemezte az ország helyzetét a korábbi időszakban, hogy azért csak-csak csökkent köztünk és az Európai Unió gazdagabb országai között a különbség, ez megszakadt. Emlékeztetem önöket arra, hogy az Orbán-kormány idejében mindig úgy fogalmaztunk és értékként tekintettük, hogy az akkori magyar növekedési ütem legalább kétszerese az Európai Unió növekedési ütemének. Ma arról a szomorú tényről kell önöket vagy az ország közvéleményét tájékoztatnunk, hogy ma az Európai Unió fejlett részének növekedését sem tudja Magyarország teljesíteni azzal a 2,2 százalékkal, ahogy 2007-ben a magyar gazdasági teljesítmény növekedett. És akkor hol vagyunk a versenytársainkhoz képest? A szlovákokhoz, a csehekhez, a lengyelekhez - és sorolhatnám az összes többit -, a balti országokhoz képest, ahol ezeknek az országoknak az átlagában 6-7 százalékos a növekedés, és mi 2,2 százaléknál tartunk.
Tehát nemhogy csökkent volna a fejlett világ és köztünk a különbség, hanem a leszakadásunk növekedett, sok évet vett el ez a nem kormányzás időszaka a magyar vállalkozásoktól és a magyar emberektől. A legalacsonyabb a GDP növekedési üteme ma az Európai Unió országai közül nálunk; a legnagyobb az államháztartás hiánya, az egyik legmagasabb inflációval terhelt a magyar gazdaság, és ami szintén nagyon tragikus: állandósulni és beragadni látszik az a munkanélküliségi szint, amit egyszerűen úgy lehet jellemezni, hogy az országban, mondjuk, két kis megyényi lakosságnak nincs munkája, és látva a tervezés makroszámait, az elkövetkezendő időszakban középtávon önök ezen változtatni sem tudnak, sőt a szándékot sem látom arra, hogy ezen változtassanak.
(13.40)
Vagyis azt mondhatom, hogy ameddig versenytársaink itt Közép-Kelet-Európában adót csökkentettek, addig mi döntően az önök által elhibázott gazdaságpolitika miatt kényszerből adóemelésekre kényszerültünk, azaz a versenyképességünk nagymértékben romlott. Azt is mondhatom, hogy mi háttal haladtunk Európának, és ez a folyamat még ma is tart.
Leértékelődött az ország, a hitelminősítő intézetek ezt konkrét számokba öntve is megtették, és ezért nyilvánvalóan drágább hiteleken keresztül vagyunk kénytelenek fizetni az ország költségvetési hiányát. A reálbérek visszaestek, az életszínvonal visszaesett. Gyakorlatilag ez az az első pont, amire azt mondom, hogy a “hogyan jutottunk idáig?” helyzetet latolgatja.
Ha egy következő pont keretében az a kérdés, hogy mi a jelenlegi helyzet, akkor azt kell röviden felvázolnunk, hogy a 2007-es költségvetés, aminek nyilvánvalóan a zárszámadását még nem látjuk, hiszen az év végén sem vagyunk, mégis elemzések alapján - és itt elsősorban megint majd az Állami Számvevőszék tanulmányára hivatkozom - az azért többé-kevésbé látszik, hogyan fog teljesülni ez a 2007-es év.
A GDP növekedését 2,2 százalékra tervezte a kormány 2007-ben. Szakértők azt mondják, hogy ez teljesülni fog. Bár az figyelmeztető, hogy volt olyan negyedév, amikor ez a növekedés 1,2 százalék volt, ilyet valószínűleg a Bokros-kormány időszaka óta nem élt meg az ország; és ez a növekedés azért rendkívül ellentmondásos. Ezekből a tanulmányokból és a szakértők megnyilatkozásaiból azért a laikus képviselő is azt láthatja, hogy ez egy ilyen kétarcú magyar gazdaság növekedését mutatja 2,2 százalékban, mert ameddig rendkívül kedvező számunkra az európai, sőt a világpiaci környezet, egy növekedés van a világpiacon és az Európai Unióban, addig ez a növekedés, ez az erősödő gazdaság nyilvánvalóan ösztönzőleg hat a magyar gazdaságra, elsősorban a magyar gazdaság exportteljesítményére. Igen ám, hála istennek, itt vannak a nemzetközi nagy cégek, a multicégek, ezt ők produkálják.
Összességében ez mégiscsak 2,2 százaléknyi növekedést tesz lehetővé. Ez azt is mondatja, hogy nyilvánvalóan az élet másik területe, a magyar gazdaság másik területe a kis- és középvállalkozók ehhez a növekedéshez semmit nem tudnak hozzátenni, ott stagnálás van, vagy esetleg recesszió van ebben a gazdaságban. Amíg az ipar jobban teljesített, mint azt a kormányzat várta, addig a mezőgazdaság tragikus mutatókat produkál, ebbe elsősorban időjárási tényezők, az aszály is nyilvánvalóan nagymértékben belejátszottak. Zsugorodik az építőipar. Tehát összességében a növekedés mögött is ellentmondásos tendenciák figyelhetők meg.
A lakossági fogyasztás csökkenését önök mínusz 0,8 százalékra prognosztizálták, a megszorítások hatására ez erősebb lesz, mínusz 1,1 százalék. A beruházások 2,4 százalékkal nőttek tervszinten és tényszinten is. Ez egy nagyon alacsony beruházási szint, ez előrevetíti azt, hogy ebből a beruházási visszafogottságból közép- és hosszú távon is gondjaink lehetnek. Ugyanakkor dinamikusan nőtt az export, 10,6 százalékra tervezte ezt a kormány, a gazdaság valószínű 13,9 százalékot produkál, összefüggésben azzal, amit már említettem az európai kedvező helyzettel kapcsolatban. Ha nő az export, ezt jól tudjuk, akkor az importteljesítmény is megugrik, 8,1 százalékra volt ez kalibrálva, és 11,4 százalékra fog teljesülni.
Egy negatív számadat, amire figyelnünk kell, és az Állami Számvevőszék figyelmeztet is minket: az inflációt 6,2 százalékra tervezte a kormány, és ez sajnos nagyságrendekkel lesz nagyobb, 7,5 százalék. Az egy főre eső reálkeresetek mínusz 4,2 százalékra voltak tervezve, ez is túlteljesül negatív irányban, mínusz 4,3 százalékkal. Az államháztartás pénzforgalmi egyenlege mínusz 6,9 százalékkal volt tervezve, ez jobb lesz a vártnál, mínusz 6,4 százalék. És sorolhatnék még néhány fontos mutatót.
Összességében azt gondolom, hogy amikor a 2008. évi mozgáslehetőségeinket, a költségvetési törvényt megítéljük, akkor 2007 kapcsán, bár a végleges számokat nem látjuk, azt gondolom, akkor járunk el helyesen - és az Állami Számvevőszék gyakorlatilag ezt sugallja -, ha egy kicsit óvatosabbak vagyunk, mint ahogy a kormány gondolkodik, mert a 2007-es év kapcsán, ha alapvetően igaz is rá, hogy követi azt a konvergenciapályát, amit a kormány az Európai Unióval egyeztetve megálmodott magának, mégiscsak a mély elemzések ellentmondásos folyamatokra mutatnak, és ezekre jó odafigyelni.
Itt egy kis kitérő arra a vitára, amit Eörsi Mátyás és Varga Mihály képviselőtársam lefolytatott innen a pulpitusról. Varga Mihály azt mondta, hogy a konvergenciaprogram nincsen kőbe vésve. Varga Mihálynak igaza van, jogi értelemben olyannyira nincs kőbe vésve, hogy semmiféle jogszabály nem rögzíti, amit én egyébként helytelenítek. Az mégiscsak egy lehetetlen gyakorlat, hogy a konvergenciaprogramot mindig egyeztetnünk kell, és be kell nyújtanunk az Európai Uniónak addig, ameddig csatlakozunk az euróövezethez, ez meghatározza a mindenkori költségvetés mozgáslehetőségét. A magyar kormány ennek a pályának a megrajzolását saját privilégiumnak tekinti, és ehhez képest részletkérdés, hogy az adott év költségvetését hogyan rajzolja meg, erről hajlandó vitát folytatni a parlamentben. Ilyen szempontból az Európai Unió jogszabályai sem tiszták. Ha a parlament jogosítványait növelni akarjuk az Európai Unióban, akkor ezen a területen mindenképpen szükségesnek gondolom.
Tehát Varga Mihálynak igaza van, hogy ez nincs kőbe vésve, de Varga Mihály nem arról beszélt, amiről Eörsi Mátyás, mert ezt Eörsi Mátyás úgy fordította le, hogy a Fidesz vagy a kereszténydemokraták lám, máris az eddigi szigort oldani akarják, és nem akarják teljesíteni a maastrichti mutatókat. Varga Mihály nem erről beszélt, hanem arról beszélt, hogy meg kellene vizsgálni - és ezt mondjuk kezdettől fogva mi is - egy olyan konvergenciapályát, amely egyszerre konvergál a maastrichti mutatók irányába, és mégis valamilyen más pályán halad, más mozgáslehetőséget ad az országnak, mert a jelenlegiben csak az értelmetlen megszorításokat érzékeljük, és attól félünk, hogy mivel a költségvetés kiadási szerkezete érdemben nem módosul a megszorítások után, újra jön az az időszak, amikor a hiány újra visszanő arra a szintre, amit elhagyni akartunk.
Ha rátérek a 2008-as költségvetésre - és ez harmadik mondandóm, amin belül különösen majd az önkormányzatokkal akarok foglalkozni -, akkor persze azt el kell ismernem, hogy a 2008-as költségvetés is ezen az úgynevezett konvergenciapályán halad. Hogy ez mennyire így van, a költségvetés a következő számokat tartalmazza.
A GDP növekedését 2008-ban 2,8 százalékra lövi be a törvénytervezet, az idei 2,2 százalékkal szemben. Ezt az Állami Számvevőszék is teljesíthetőnek gondolja. Azt mondják az elemzők, hogy ez a növekedési időszak, ami jellemezte 2006-2007-et, kitart még 2008-ban is - bár megjegyzem, ismerek olyan szakértői eszmefuttatásokat, amik ebben kételkednek -, és ha ez következik be, tehát ha az Európai Unió növekedése lassulni fog, és nincs már ez a viszonylag jó konjunkturális időszak, akkor ez a 2,8 százalékos növekedési lehetőség is esetleg megkérdőjelezhető.
Az igazi vita a kormány és az Állami Számvevőszék között sokkal inkább a 2009-es dátum körül van, mert ott a kormány merészen 4,2 százalékos növekedéssel, 2010-ben pedig 4,3 százalékos növekedéssel kalkulál. A Számvevőszék itt óvatosságra inti, erre majd még kitérek.
A háztartások fogyasztása, említettem, hogy 2007-ben 1,1 százalékkal esik vissza, 2008-ban 0,4 százalék növekedéssel kalkulál a kormány. Közösségi fogyasztás 2007-ben mínusz 3,8 százalék. A közösségi fogyasztás visszaesettsége 2008-ban is tart - nem olyan mértékben, mint 2007-ben -, ez 3,4 százalék lesz, és növekedés ezen a területen 2009-ben várható a kormány elképzelései szerint, mintegy 0,8 százalék erejéig.
Az export továbbra is dinamikusan növekedne, nem olyan mértékben, mint 2007-ben, 14,8 százalék helyett 12 százalék, de ez még mindig egy nagyon dinamikus növekedési pálya. Ennek megfelelően nyilvánvalóan magas az import is. Ahol az Állami Számvevőszék megint óvatosságra int, az egy főre jutó reálbérek tekintetében mínusz 4,3 százalék a 2007. évi tény, a 2008. év pedig 0,6 százaléknyi növekedéssel kalkulál.
Ahol én nagyon tragikus számokat tudok csak felemlíteni - és ez a konvergenciapálya lehetetlenségéből is következik, a kormány nem hajlandó egyszerűen mással gondolkodni -, a beragadt munkanélküliségen valahogy hogy tudnánk elmozdulni, ez itt a kérdés. Az egyszerűség kedvéért azt szoktam mondani, és ez többé-kevésbé igaz is, hogy két kis megyényi lakosság van munka nélkül.
(13.50)
A kormány nem akar ezen, vagy nem tud ezen változtatni. 2007-ben azzal kalkulált, hogy a foglalkoztatottak száma 0,2 százalékkal növekszik. Hogy így lesz-e, azt majd meglátjuk az év végén, egyelőre nem sok támpontja van a kormánynak arra, hogy ezt állítja.
2008-ban 0,3 százalékos foglalkoztatotti létszámnövekedéssel kalkulál a kormány. 2006-ban ugyanez 0,6 százalék, és 2010-ben is csak 0,6 százalék. Ennek kapcsán azt kell mondanom, hogy a foglalkoztatottság jelenlegi szintje, ha úgy tetszik, beragad.
Törekvés, szándék, tehetség nincs arra, hogy ezen a kormány változtasson, mert ezek a tragikus számok, amiket itt sorolok, amik persze felfelé jelentenének egy kis elmozdulást, hogy többen jutnának munkához, gyakorlatilag, ahogy mondani szokás, a statisztikai hibahatáron belül vannak.
Egy újabb kényes kérdés, az Állami Számvevőszék itt is óvatosságra int: az árszínvonallal összefüggő kérdések. 7,5 százalékra fog teljesülni a 2007-es év, ez nagyságrendekkel nagyobb, mint a 6,2-es szám, amit várt volna a kormány az infláció kapcsán. 2008-ban 4,5 százalékot céloz meg a költségvetési tervezet.
Tehát ez az a pálya, amit megrajzol a 2008. évi tervezet, amire azt mondhatom, hogy ez tényleg a konvergenciaprogramnak megfelelő pálya, de ezek átlagszámok. Magyar átlagország azonban nincs. Nézzük meg azokat az iszonyatos területi különbségeket, amik ebben az országban kialakultak, és ez is az Állami Számvevőszék tanulmánya alapján ismert előttünk.
Ha a GDP területi eltéréseit akarjuk ismertetni - és én ezt fogom tenni, az egy főre jutó értékeket az országos értékek százalékában kívánom ismertetni -, akkor a következő döbbenetes számokról kell önöknek számot adnom. 1995 és 2004 mutatóit hasonlítja össze ez a tanulmány - a területi GDP-ről beszélek -, és azt mondja, hogy a főváros 1995-ben az országos átlag 179 százalékát produkálta. Ez 2004-ben már 205, tehát az országos átlag 205 százalékát produkálja a főváros. A leggazdagabb megye - Győrt tekinti ilyennek a tanulmány - 1995-ben 109 százalékot produkál, ma már 122-t. A legszegényebb megye akkor - Nógrádot mondja ilyennek -, ’95-ben az országos átlagnak csak a 60 százalékát produkálta, ma szegény Nógrád megye 54 százalékot produkál.
Hogyha a három leggazdagabbnak mondott megye átlagát vesszük - ez Győr-Moson-Sopron, Vas és Fejér megye -, ’95-ben 105 százalékon álltak, ma 109 százalékon. A három legszegényebb megye - Nógrád, Szabolcs-Szatmár és Pest, Budapest nélkül, ez engem meglepett - 64 százalékon állt 1995-ben, és 57 százalékra esett vissza 2004-ben.
Ha a főváros és a leggazdagabb megye átlagszámát nézem, ’95-ben a főváros a leggazdagabb megyéhez képest is 1,64 százalékkal többet produkált, ez 1,77-re növekszik 2004-ben. Ha a főváros és a legszegényebb megye számadatait vetem össze, a főváros 1995-ben háromszor annyit produkált az átlag GDP tekintetében, mint a legszegényebb megye, ez ma már 3,79 százalék. Ez azt jelenti, hogy a gazdagok gazdagodnak, a szegények pedig szegényednek. Ez azt jelenti, hogy az Ormánság kilátástalan nyomora is Magyarországot és a főváros belső kerületei is Magyarországot jelenítik meg.
A 2008-as költségvetés se fog változtatni semmit ezen a helyzeten: a szegények tovább fognak szegényedni, a területi különbségek növekedni fognak, a jobb helyzetben lévők pedig nyilvánvalóan a továbbiakban is javítani tudnak a pozíciójukon. Persze, már hallom az ellenvetést, hogy néhány milliárd a leghátrányosabb helyzetű kistérségek számára félre van téve a költségvetésben. Ez igaz, de ez semmire nem lesz elég, a területi különbségek nőni fognak. Ezért is elfogadhatatlan a 2008-as költségvetés.
Tudom, hogy nehéz helyzetben van a kormány, amikor a jövőt tervezi, és erre az Állami Számvevőszék figyelmezteti is, mert azok a tartalékok vagy azok a lehetőségek, amik egykor, pár évvel ezelőtt növekedési pályára állították az országot, kimerültek vagy nincsenek. Ilyenekre gondolhatok: pótlólagos és egyirányú külföldi tőkebeáramlások, privatizációs vagyon értékesítése, szakképzett munkaerő, társadalmi bizalom - na, ez az, ami aztán abszolút nincs. Egyébként hogy mennyire így van ez, azt leginkább napjaink akciói bizonyítják. Tehát akkor, amikor mi a népszavazási kezdeményezéseink mellé megszólítjuk az embereket, soha ilyen könnyen nem tudtuk megtenni, mint ahogy most működik az aláírások begyűjtése. Ez a társadalom bizalomvesztését jelenti a jelenlegi kormánykoalíció irányába.
Ugyanakkor az nem látszik a 2008-as költségvetésben sem, hogy mik lesznek azok a megoldások, amik majd újra növekedési pályára állítják ezt az országot, mert ezek vagy nincsenek még meg, nem találtuk meg őket, vagy a hatásuk csak később jelentkezik.
(A jegyzői székben Podolák Györgyöt Béki Gabriella váltja fel.)
Az Állami Számvevőszék nyilvánvalóan ilyen hatásként kalkulál azzal a 8000 milliárd forinttal, ami európai uniós támogatásként érkezik majd az elkövetkezendő 2007-13-as időszakban az országba. Az infrastrukturális fejlesztések gazdaságot élénkítő hatásával a Dél-Dunántúlon, Mohács és Pécs környékén a 6-os autópálya kapcsán nyilvánvalóan mi is kalkulálunk. Szakképzett munkaerő talán lesz, ha azok a fiatalok kijönnek az iskolákból, akik ma az iskolapadokat koptatják.
Tehát igaza van az Állami Számvevőszéknek, amikor 2008 költségvetése kapcsán egyensúlyi kockázatokról beszél, és ezért javasolja a kormányzatnak átgondolni azt, hogy középtávon egy B-változatot is gondoljon át, amely B-változat a mutatók tekintetében mérsékeltebb növekedéssel kalkulál, elsősorban a 2008-2009 közötti nagy ugrásra utalok itt újra, mert nagy valószínűséggel ezek a számok nem lesznek tarthatóak.
Ezt a gondolatsort itt most nem fejezem be, mert az Állami Számvevőszék fontos megállapításait tovább is ismertethetném, az időm maradék részében inkább rátérek az önkormányzati világra, mert az, amit az önkormányzatok kapcsán a kormány most már sok éve tesz, azt persze tudatosan teszi, és ennek kapcsán, mondom, az Állami Számvevőszék jelenlegi vezetőjének is hiányérzete van, még az Állami Számvevőszék fogalmazása kapcsán is; mert az Állami Számvevőszék persze kulturáltan, óvatosan megfogalmazza azt, hogy mit gondol erről az önkormányzati rendszerről vagy erről az önkormányzati helyzetről, amikor azt mondja, hogy a tartalékait felélte ez a rendszer, elfogyott az az értékesíthető vagyon, amivel az önkormányzatok a feladataikat ideig-óráig megoldhatták, vagy ha nem is fogyott el, akkor hitelek fedezeteként van lekötve.
A központilag szabályozott bevételek, az állami normatívák és az szja-bevételek nem fedezik az állandó feladatok költségnövekedését.
A községi önkormányzatok - mondja az Állami Számvevőszék tanulmánya - és a kisvárosi önkormányzatok alulfinanszírozottsága a napnál világosabb, nincsen annyi forrásuk, hogy a törvényben előírt feladataikat ellássák, még akkor sem, ha az önhiki nagyon ellentmondásos rendszerét is a rendszer részének tekintem.
A megyék - ide kell hoznom a megyéket - reakciója, amiről az Állami Számvevőszék beszél: a megyék azok, amelyek most az új kötvényfelvevők. A megyék vannak a leglehetetlenebb helyzetben, nincsen szabad mozgáslehetőségük. A törvény feladatellátásra kötelezi őket, és nincsen forrásszerzési lehetőségük.
Tehát nem lehet abban gondolkodni, tisztelt államtitkár úr, hogy, mondjuk, egy közpénzügyi szabályokat megalkotó törvényben vagy az Áht.-ban korlátozzuk a megyék működési hitelfelvételét, mert akkor a megyei rendszer azonnal bedől. Persze, a kormánynak vannak ilyen politikai céljai, de ezeket a politikai célokat az alkotmány ellenében nem lehet keresztülvinni, mert mondom, nincsenek saját forrásszerzési lehetőségeik. A megyék az állami költségvetésre vannak kárhoztatva, ez pedig egy nagyon mostoha pályát jelent számukra.
Azt is ki kell mondani - és ezt az Állami Számvevőszéknek is ki kellene mondania, bár itt is az Állami Számvevőszék megy mindig a legtovább -, Kovács Árpád úgy fogalmazott, hogy a kétharmados törvények megváltoztatása nélkül azért ez egy veszélyes pálya, ahogy itt a kormány átalakítja az önkormányzati rendszert. Innen, erről a helyről is sokadszor kimondom, és újra kimondom, hogy ami történik, az alkotmányellenes. Most nem azért, mert én állítom, hogy alkotmányellenes, hanem azért, mert az Országgyűlés egy másik ellenőrző intézménye, mondjuk, az ombudsman már a 2005. évi jelentésében is megfogalmazta.
Nincsen szabad társulási lehetősége az önkormányzatoknak, mert költségvetési kényszereken keresztül, a kasszakulccsal visszaélve önök csak a többcélú kistérségi társulásokat preferálják, és mindezt nem azért teszik, mert szeretik ezt a rendszert, hanem mert a kistérségi társulásokon keresztül akarják felszámolni a községek autonómiáját. Ki fogják üresíteni a községi önkormányzatok alkotmányos alapjogait - alkotmány 44/A. § -, és erre önöknek nincsen alkotmányos felhatalmazásuk.
(14.00)
Mint ahogy arra sincs alkotmányos felhatalmazottságuk, hogy régiót építsenek a megyék helyett, addig, ameddig az alkotmány területi egységként a megyéket rögzíti, és önöknek ez az elhatározott szándéka. Nem arról beszélünk, hogy a jelenlegi önkormányzati rendszert így, ahogy van, meg kell-e tartani ebben a rendszerben, ahogy ma van, mert erre az én válaszom is az, hogy nem. A rendszer megérett az átalakulásra - de nem lehet költségvetési kényszerekkel egy alkotmányban rögzített rendszert átalakítani! Amit önök csinálnak, az nemcsak helytelen, az nemcsak elfogadhatatlan, sehova nem vezet, hanem egyszerűen alkotmányellenes, és a 2008. évi költségvetés ezeket a folyamatokat felerősíti, ezért sem támogatható.
Tehát nem támogatjuk a költségvetést többek között azért, mert növekedni fognak a területi különbségek, két és fél év megszorítása után milliók kerülnek olyan helyzetbe, hogy a szociális biztonságukat megingatják ezek a költségvetések. Az alkotmány, megjegyzem, szociális biztonságot ígér még az Ormánságban élőknek is, erre is figyelmeztetem önöket. Nem ad ez a költségvetés se kellő támpontot, sőt semmilyen támpontot arra, hogy az ország egy új növekedési pályára álljon, és ami a legszomorúbb, egyszerűen sérti az önkormányzati alapjogokat, ezért ez a költségvetés alkotmányellenes.
A KDNP szakpolitikusai, az itt jelenlévők egészségügyi kérdésekben, oktatási kérdésekben és más területen a részletkérdésekről is ki fogják fejteni az álláspontjukat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
